Rendhagyó sorozatajánló következik a továbbiakban.

A cím persze némileg csalóka, hiszen bár a televíziót szokás általános szitokszóként használni, a valóság az, hogy a Netflix, az HBO és a többi hasonló jellegű szolgáltató eddig is biztososított számunkra minőségi néznivalót, most azonban némileg váratlan helyről, az RTL Klub háza tájáról érkezett egy, az első rész alapján kifejezetten átgondolt, kimunkált és színvonalas sorozat. Azért csak némileg váratlan ez, mert a hazai csatornák közül az RTL volt az, amely elsőként reagált az utóbbi két évtized nemzetközi trendjeire( a Peak TV-időszak kezdődátumával kapcsolatban nincs konszenzus, a legtöbben a Maffiózók 1999-es premierjét tekintik az új éra kezdetének, ha pedig ebben megegyezünk, akkor nemzetközileg immáron húsz éve zajló folyamatokról beszélünk), és látta meg a lehetőséget a fikciós tartalomgyártásban. A koncepciózus munka még 2015-ben a Válótársakkal vette kezdetét, a számok pedig rögtön a csatornát igazolták, jöttek sorra a sikeresebbnél sikeresebb sorozatok. Ezek a szériák azonban többnyire komédiák voltak, ráadásul jellemzően valamely működő külföldi formátumot adaptáltak a magyar írók a képernyőre. 2020-ban azonban ez a folyamat egy újabb mérföldkőhöz érkezett, elindult a Mellékhatás, mely egy teljes mértékben magyar ötletből megvalósuló formátum, és egyelőre kijelenthetjük, hogy nem okoz csalódást.

A történet középpontjában alapvetően két pár áll. Ludmann Kata és Zsolt( Tenki Réka és Nagy Zsolt) évek óta szeretnének gyereket, eddig azonban minden próbálkozásuk kudarca fulladt. Végső elkeseredésükben felkeresik Dr. Széphelyi Zoltánt, aki gyors és radikális megoldást kínál, a hormonkezelés azonban nem várt következményekkel jár, Katánál meddőséget állapítanak meg. Ekkor merül fel egyfajta utolsó szalmaszélként a béranyaság. Megismerjük ezen kívül Annát, aki Ózdról felkerekedve küzd gyermekéért, ebben rokona, Dr. Széphelyi-Illés Berta( Borbély Alexandra) lehet a segítéségre.

Be lehet árazni egy gyermeket? És, ha igen, mi az ára? – Új ...

Már a fenti ismertetőből is kitűnik, hogy az RTL nem kockáztatott a szereplőgárda tekintetében, rutinos, kipróbált, már a képernyőn is többször bizonyító színészek láthatóak a főszerepekben. Nagy Zsolt karaktere fájóan ismerős, ő hozza a komplexusos vállalkozót, aki mindent erőből és a befolyása által akar megoldani, a színész pedig talán a Terápia( ami máig a magyar mozgókép egyik csúcsteljesítménye) óta nem volt ennyire erős képernyőn. Tenki Réka drámája átélhető, Borbély Alexandra pedig eddig ismeretlen oldalát mutatja meg, ebben a szerepben is kiváló A Katona József Színház színésznője. A Széphelyi doktort kellő kisugárzással alakító Adorjáni Bálint is remek, az orvos általa valódi mélységet kap, nem válik karikaturisztikussá. Rajtuk kívül a mellékszerepekben is kiváló színészeket láthatunk, az első részben feltűnt többek között Kurta Niké, Herczeg Adrienn, Szalay Bence, Ötvös András és Miller Dávid is.

Egyébként is érződik a szérián, hogy talán a kereskedelmi televíziók tekintetében most először volt idő a forgatókönyv fejlesztésére, a karakterek motivációja, a dilemmák kellően kidolgozottak ezáltal. Az is üdvözlendő, hogy a sorozatot nézve végre valóban az a Magyarország köszön vissza, amelyben mi is élünk. Nyilván helyenként elnagyolt, vagy adott esetben túl direkt utalásokról van szó, de ehhez a történethez ténylegesen tudunk kötődni, a megjelenő figurák, helyszínek ismerősek a saját életünkből. A kérdésfelvetés kiváló, a béranyaság egy jogilag és erkölcsileg is kifejezetten ingoványos terep, melynek kapcsán érdekes kérdéseket lehet feltenni a családi viszonyok és az anyaság mibenlétével kapcsolatban. A pilot kapcsán nekem Celeste Ng Kis tüzek mindenütt című regénye jutott eszembe- melynek alapján a Hulu forgatott sorozatot Reese Witherspoonnal és Kerry Washingtonnal- , a problémafelvetés ott is hasonló. Vajon mi tesz valakit anyává? Mindent felülír a biológiai kapocs, vagy vannak egyéb szempontok is? Nehezen megválaszolható kérdések ezek, melyek érthető módon rezonálnak a nézőkkel.

Mindez nem jelenti azt azonban, hogy tökéletes lett volna a pilot. A magyar sorozatok általános problémája még mindig, hogy túlzsúfoltak az epizódok, túl sok az esemény. Fékevesztett tempóban rohan a cselekmény, néha azonban szükség van egy szusszanásnyi szünetre, így ugyanis pont a lelki tényező, a karakterek belső világa szorul háttérbe. Néhány jelenetet emellett még mindig túlzónak, kissé hatásvadásznak éreztem, a nagyon is valós alaphelyzet egyszerűen kiveti magából ezeket( gondolok itt például Zsolt cementes bosszújára). Nincs szükség arra, hogy időről időre sokkoljuk a nézőt, a jó karakterek, a párbeszédek, az izgalmas kérdések éppúgy képesek fenntartani a figyelmet.

Az összkép azonban még így is nagyon pozitív, a Mellékhatás egy jól átgondolt, friss és érdekes sorozat, mellyel az RTL minden bizonnyal olyan nézőket is meg majd tud szólítani, akik egyébként ritkán kapcsolnak oda a csatornára. Mindenképpen üdvözlendő ez a vállalás a televízió részéről, egy esetleges siker pedig talán megnyithatja az utat több hasonlós széria előtt.

Értékelés: 7,5/10

Vigh Martin

Képek: RTL Klub( WMN.hu), Mellékhatás-Facebook, RTL Klub(Műsorvízió)

548 megtekintés.

Megosztás:

1 comments

    XHTML: You can use these tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>