Tegnap sikerült megnéznem a Top Gun: Maverick című filmet, amely az 1986-os remekmű folytatása. Természetesen a napokban újráztam az első részt is, hogy megbizonyosodjak arról, amit minden egyes alkalommal gondoltam: Tony Scott alkotása egy kultfilm, korának egyik legfontosabb alkotása, és egy világsztár születésének egyik fontos állomása.
Elérkezett az idő, a Netflixen elérhető a 365 nap folytatása, szem (?) sem marad szárazon.
A Netflix egyik legjobban várt filmje volt számomra a Ne nézz fel!, hiszen a casting egészen félelmetesen jól sikerült, folyamatosan érkeztek a hírek, hogy kik kaptak szerepet a filmben, mi pedig csak kapkodtuk a fejünket.
A harmadik érdemi mozgóképes feldolgozása került bemutatásra a napokban, Frank Herbert science fiction klasszikusának.
Zimbes-zombis rablós horror-vígjáték Dave Bautistával? Már a bemutatót követően tudtam, hogy erre a filmre időt fogok szánni, mert mind a műfajt, mind “Drexet” nagyon csípem. Magas elvárásaim nem voltak a produkcióval kapcsolatban, így én – sokakkal ellentétben – jól szórakoztam.
Tudtuk jól, hogy ez nem lesz jó, tudtuk jól, hogy ez gagyi, de erre senki sem volt felkészülve.
Vártam nagyon ezt a filmet, ami mindig veszélyes. Az első kilencven percben nem gondoltam volna arra, hogy rossz szájízzel fogok róla írni, pedig most éppen ez történik.
Január 7-én debütált a Netflixen a Pieces of a Woman című dráma, amely azon kívül, hogy megindító és felejthetetlen, óriási büszkeséggel tölthet el minket, magyarokat.
Teljesen véletlenül akadtam rá a Látlak, vagyis I See You című filmre. Több helyen ajánlották, dicsérték, gondoltam, megnéztem, mire fel ez a hype. Jól tettem, a 2019-es mozi messze átlagon felüli, és bőven tartalmaz meglepetéseket.
December 23-án volt az Az éjféli égbolt (The Midnight Sky) bemutatója a Netflixen. Azonnal megnéztem, és a többség véleményével ellentétben nekem óriási filmélmény volt.
