Számos mozi kínálatában szerepel Christopher Nolan egyik legjobb filmjének, az Eredetnek a digitálisan felújított változata. Ez egyfajta beharangozója a rendező új alkotásának, amelyet jövő héten mutatnak be a mozik. A Tenet augusztus 26-án debütál Magyarországon. A jubilemumi Eredet-vetítés elején a szokásos reklámok helyett egy Tenet trailert láthatunk, továbbá az új mozihoz kapcsolódó húszperces kisfilm is az élmény részét képezi. 

Ennek az eseménynek a kapcsán osztok meg néhány gondolatot a szokottnál személyesebb hangnemben, korunk talán legismertebb angol filmrendezőjéről, természetesen fókuszban az Eredettel. 

Christopher Nolan munkássága régóta ambivalens érzéseket vált ki belőlem. Elsősorban nem is a filmjei miatt – amik megítélésem szerint a kommersz filmkészítés abszolút csúcstermékei – hanem az ennél lényegesen magasabb polc miatt, ahová filmográfiáját helyezni szokás. Az ugyanis, hogy egy rendező Hollywoodban ilyen színvonalon és ekkora eredetiséggel gyárt szórakoztatóipari termékek, és ehhez mérten igyekszik azokat még valós tartalommal is megtölteni, nem kis dolog. A filmgyártáshoz tartozó hozzáállása, a vizuális effektek minimálisra szorítása, és így technikai bravúrok sorával, elképesztő megoldásokkal létrehozott, ezáltal időtálló képsorok vászonra adaptálása szintén tiszteletreméltó. Számos valós okunk van éltetni Christopher Nolant, aki mindenképp üde színfoltja az újévezred hollywoodi mezőnyének. Kultusza ennél azonban jóval tovább terjed, zseniként, hovatovább lánglelkű művészként szokás aposztrofálni őt, filmjeit pedig minden idők legnagyobbjai közé sorolni, gyakorlatilag válogatás nélkül. Nem hiszem, hogy ezzel az attitűddel helyén kezeljük a munkásságát, inkább azt igazoljuk vele, hogy egy kiváló rendező is lehet túlértékelt, ha kellőképpen kiemelkedik egy – valljuk be – elég silány mezőnyből. E jelenség legékesebb példája, amikor a Sötét lovagot – ami egy eredeti megközelítéssel elkészített, szórakoztató akciómozi, képregény világba helyezve – rendszeresen a valaha elkészített legjobb filmek listáján találjuk. Óriási túlzás!

 

Az Eredet is olyan megítélés alá esett nálam a korábbiakban, mint remek ötlet igényes megvalósítása, és egy érdekes,  jó film. Ezidáig nem is néztem újra, de most, hogy ez megtörtént némileg revidiálnom kell álláspontomat: ez egy valóban egészen kiváló mozi. Bő egy évtizeddel a Mátrix után talán nem ütött akkorát, mint amekkorát akkor üthetett volna, ha korábban készül el, de jelentősége így sem elhanyagolható. Véleményem szerint ez a film Nolan eddigi legjobb alkotása (egyik sem volt rossz és ez sem kis dolog), megelőzve az Interstellart és a Tökéletes Trükköt. Az Eredetben a megszokott hibátlan történetvezetést elképesztő szereplőgárdán keresztül élhetjük meg, gyakorlatilag tökéletes casting-gal van dolgunk. A sztori izgalmas, a látványvilág elképesztő, a film szórakoztató értéke rendkívül magas. Nolan kevés gyenge pontja közé szokás sorolni a karakterek közötti érzelmi dinamika gyengeségét, és valóban akárhogy is igyekezett ennél produkciónál a drámaiság kiépítésével, és ehhez akármilyen tökéletes színészek is álltak rendelkezésére, ilyen szempontból az eredmény újfent legfeljebb közepes. 

Szerencsére minden más a helyén van, egy rendkívül nívós, többször nézhető, emlékezetes alkotással van dolgunk, amit mindenképp érdemes lehet nagyvásznon újrázni a Tenet előtt. 

Értékelés: 10/8

462 megtekintés.

Megosztás:

0 comments

XHTML: You can use these tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>