Pilotírásunkban mi is lelkendeztünk az RTL Klub legújabb sorozatával, a Mellékhatással kapcsolatban, és a széria végső soron el is mesélte az első epizódban megkezdődő, izgalmas történetet, csak közben minden másról elfeledkezett. Enyhén spoileres kritika.

A nyitórész ott ért tehát végét, hogy Zoltán (Adorjáni Bálint) elhatározta, hogy a saját jól felfogott érdeke és bűntudata miatt segít a Ludmann házaspárnak. El is indult a megfelelő béranya felkutatása, Anna (Sztarenki Dóra) pedig ugyan nem vállalta a feladatot, de közvetítőként tevékenyen vett részt az üzlet megszületésében, a szívbeteg kisfiának minden áron segíteni akaró Móni (Barta Ágnes) vállalkozott végül a Ludmann házaspár gyermekének világra hozására.

Ahogy a bevezetőben említettem, az első epizód után kifejezetten pozitívan nyilatkoztunk a sorozattal kapcsolatban. Díjaztuk a kreatív megvalósítást, a történetben rejlő rengeteg potenciált, ám problémaként már akkor is megfogalmaztuk, hogy a széria talán túlságosan is magas fordulatszámon pörög, ez pedig hosszú távon éppen a kívánttal ellentétes hatást válthat ki. Nos, a félelmeink jórészt beigazolódtak, a Mellékhatás legnagyobb problémája ugyanis kétségtelenül az, hogy egyszerűen egy pillanatra sem tud megállni. Ennek köszönhetően pedig ugyan izgalmas lesz mind a tíz epizód, a karakterek többsége tulajdonképpen vázlatszerű marad. A történet főszereplője Zoltán, de róla sem tudunk meg igazán semmit, azon kívül, ami már az első epizódban is tudott volt. Ő egy sikeres, jóképű orvos, aki a saját önhittsége miatt kerül bajba. Ez a jellemrajz pedig még egy pilotban megállja a helyét, később azonban bántóan üressé válik, Ugyanez a helyzet egyébként Ludmann Zsolt (Nagy Zsolt) karakterével is, őt is sikerült néhány jellemvonással érdekessé tenni, hogy aztán az ő figurájával se kezdjenek igazán semmit. Mindez pedig a színészek kezét is megköti, Adorjáni Bálint és Nagy Zsolt hiába bizonyítottak már többször képernyőn , itt egy idő után ugyanazt a néhány manírt látjuk tőlük. Ludmann Kata (Tenki Réka) karaktere pedig külön említést érdemel, a sajtóközlemények és Tenki Réka személye alapján joggal gondolhattuk, hogy ő lesz az egyik abszolút főszereplő, ehhez képest viszont a jeleneteinek a száma, és azok milyensége is tökéletesen ellentmond ennek. Kata ugyanis elvétve szerepel csupán, és akkor is csak asszisztál az eseményekhez. Az már talán az előbbiek után nem meglepő, hogy a Ludmann házaspár kapcsolata is kidolgozatlan marad.

Mindez pedig azért probléma, mert így idő után így hiába a sok akció, a látványos jelenetek, egyszerűen üressé válik a sorozat, mert a néző érzelmileg senkihez sem tud igazán kötődni. Talán ez alól Berta (Borbély Alexandra) és Apus (Kovács Frigyes) karaktere a kivétel, őket sikerül kellően árnyalni, főként az utolsó néhány epizódban. Fontos egyébként kiemelni, hogy a figurák mélyítése és az izgalmas cselekmény nem zárja ki egymást, csupán olyan pillanatokra van szükség, mint például Anna és Zoltán beszélgetése Ózdon az évad közepén. A két karakter a múltjáról beszél, ezáltal jobban megismerjük őket, emellett azonban a történet is tud haladni.

Szintén külön szegmensben méltattuk annak idején a felvetett kérdéseket, az erkölcsi és jogi dilemmákat. Egy idő után azonban ezekkel sem foglalkozik igazán a sorozat. Többször elhangzik, hogy ezért börtönbe is lehet kerülni, azonban a morális kérdések, illetve az anyaság mibenléte teljesen háttérbe szorul. Ráadásul a sorozat által ábrázolt erkölcsi romlás (a kisember, aki a a körülmények hatására merül el az alvilágban) végtelenül klisés, még csak nem is kell az olyan kultsorozatokat felemlegetnünk, mint a Breaking Bad, elég az Aranyéletre gondolnunk, mely ugyanezzel a premisszával operált. Egyéb aspektusain is éreztem egyébként a sorozatnak, hogy az alkotók szinte kényszeresen meg akartak megfelelni a jelenlegi sorozatos trendeknek (gondolok itt például a meztelenségre vagy az erotikus jelenetekre), hiába vettek át azonban látványos motívumokat a népszerű külföldi sorozatokból, ezeket nem sikerült integrálni a magyar produkcióba, így néha szinte stílusgyakorlattá vált egy-két szcéna.

Mindezzel együtt el kell ismernünk, hogy a magyar sorozatok mezőnyében még így is kiemelkedő a Mellékhatás, ennek fő oka pedig a szociológiai hitelesség. Végre nem minden helyszín néz ki mesébe illően tökéletesen, a nyomor valódi nyomor, illetőleg a sorozat remekül játszik az Ózd-Budapest kettősséggel. Emellett örömteli, hogy 2020-ban, egy magyar kereskedelmi csatornán mernek és akarnak olyan valós társadalmi problémákkal foglalkozni., mint a béranyaság vagy a családon belüli erőszak. A megvalósítás is nagyon igényes, Gosztola Schenker Ábris képei kifejezetten kreatívak (még akkor is, ha bizonyos beállításokat esetenként céltalannak éreztem). A színészekről korábban már részben ejtettem szót, mindenki hozza az elvárt szintet, igazán azonban Sztarenki Dórát tudnám kiemelni, aki egy tőle szokatlan szerepben volt nagyon hiteles.

Összegezvén tehát a kihagyott lehetőséget lehet sajnálni a Mellékhatással kapcsolatban, hiszen a pilotban rejlő potenciálokat nem igazán sikerült kihasználni. Ennek ellenére örömteli, hogy elkészülhetett ez a tisztán magyar ötletből származó széria, egy esetleges második évad esetén (a sorozat nézettsége hullámzott, ám a szezon végére erősödtek a számok, így van esély a folytatásra) pedig talán a fentebb említett hibákat is sikerülhet kiküszöbölni.

Értékelés: 6.5/10

Képek: IMDb

1296 megtekintés.

Megosztás:

0 comments

    XHTML: You can use these tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>