Az HBO (Home Box Office Inc.) a világon elsőként az Egyesült Államokban indított csatornát 1972-ben. Mai szemmel furcsának tűnhet, de kezdetben részben sportcsatornaként funkcionált az újdonsült adó, az első műsor egy jégkorongmérkőzés volt a New York Rangers és a Vancouver Canucks között( a sport egyébiránt később sem tűnt el a portfólióból). Ezt követően vetítették le az első filmet a csatornán, ez az Olykor egy nagy ötlet volt Paul Newman és Henry Fonda főszereplésével. Az első saját gyártású film, A remény maratonja:Terry Fox története 1983-ban debütált a csatorna kínálatában. Az HBO sikerkorszaka igazán a 90-es években indult. A The Larry Sanders Show hatalmas kultstátuszra tett szert, mind a kritikusok, mind a nézők kifejezetten kedvelték a sorozatot. 1997-ben pedig debütált az Oz, a csatorna első egyórás drámasorozata, amely hamar megmutatta, hogy miért lesz képes a többi szolgáltató fölé nőni az HBO. A széria készítőjét, Tom Fontanát több másik csatorna is elutasította, ám itt megkapta azt a fajta kreatív szabadságot, amelyre szüksége volt. A következő nagy siker az 1999-ben indult Maffiózók volt, több elemző is innen számítja a sorozatok aranykorát. A 2000-és évekből csak néhány sikersorozatot említenénk meg, az HBO portfóliójában került adásba többek között Az elit alakulat, a Drót, a Sírhant művek, True detective, illetve természetesen a Trónok harca. Az HBO Go nevű streamigszolgáltatás 2010-ben indult az Egyesült Államokban, hazánkban egy évvel később, 2011-ben debütált a szolgáltatás.