Harmadik évadához érkezett a Karatekölyök franchise-t felélesztő sorozat, újabb tíz rész vált elérhetővé a Netflixen. Nem is késlekedtünk a megtekintésével, a cikk spoilereket tartalmaz.

Ahogy az első két etap esetében, úgy most is leszögezhető: ha egy alkotó úgy dönt, hogy hozzányúl korábbi sikeres filmes brandekhez, akkor azt bizony így kell! Egyszerre megőrizve és megújítva, egyaránt megidézve az eredeti mű szellemét, mégis frissen tálalva. 

A Cobra Kai a kezdetektől tele van nosztalgia-elemekkel, visszatérő karakterekkel, és a velük együtt visszatérő színészekkel, akik sok esetben még gyerekszínészként bukkantak fel a Karatekölyök filmekben, az 1980-as években. Ennek ellenére a harmadik évad is tartogatott kellemes meglepetéseket. Ilyen például az 1986-os Karatekölyök 2-ben Daniel LaRusso (Ralph Macchio) nemezisét alakító Yuyi Okumoto, vagy ugyanezen film két női karakterét megformáló Tamlyn Tomita és Traci Toguchi felbukkanása. A legnagyobb visszatérés azonban egyértelműen az 1984-es első film női főszereplőjének, Elisabeth Shue-nak a szerepeltetése, Ali szerepében. Johnny Lawrence (William Zabka) és Daniel első szerelme tehát visszatér a völgybe, természetesen találkozik mindkét nagy riválissal, sőt megkapják a megérdemelt jelenetet is, amiben mindhárman szerepelhetnek, kiegészülve Mrs. LaRussóval (Courtney Henggeler).

 

Kapunk egy nemvárt, mégis egészen jól működő szálat is, mégpedig a főgonosz, John Kreese (Martin Kove) eredettörténetét, a fiatal J. K. Szerepében Barret Carnahannel. A vietnámi háború borzalmaiba elvezető, és Kreese motivációit megindokló jelenetek talán némiképp karikaturisztikusak, helyenként elnagyoltak, mégis jól funkcionálnak a karakter megértése, árnyalása szempontjából.

A nagy visszatérők mellett az új generáció is az első két évadhoz hasonlóan brillírozik, ők azok, akik folyamatosan éreztetik a nézővel, hogy a 21. században járunk. Miguel (Xolo Mariduena) magához tér súlyos sérülését követően és elkezdi a rehabilitációt, mestere, Johnny segítségével. Sam (Mary Mouser) igyekszik rátalálni megingott bátorságára, miközben társaiban is próbálja tartani a lelket, míg Robby Keene (Tanner Buckahan) előbb javító intézetbe, majd Kreese hatása alá kerül. 

Minden út a végkifejlethez vezet: Daniel és Johnny szövetségéhez, a korábbi bajnokok és örök riválisok egyesüléséhez, hogy megállítsák John Kreese-t és a Cobra Kait! Itt pedig meg kell említeni némi negatívumot is. A második évadhoz hasonlóan ezúttal is a szezonzáróban kaptunk egy nagy darálást, egy epikusnak szánt összecsapást, ami másodjára sem működött jobban, hangulatában meg sem közelíti a hagyományos, bajnokságot tartalmazó felfogást. amit az első etap befejezése olyan kiválóan prezentált. Ráadásul az évad lezáratlanul marad, az igazi döntő összecsapást így csupán a folytatásban láthatjuk. (Igen, érkezik a negyedik évad!)

 

A Cobra Kai még mindig több, mint nosztalgia. Egy rendkívül szórakoztató, egyszerre drámai és vicces sorozat, jól kidolgozott főszereplőkkel és szerethető mellékkarakterekkel. A 30 perces játékidő remekül áll az epizódoknak, feszes tempó, de ízléses ritmus jellemzi. Akinek vannak emlékei a Karatekölyökről nem tudja majd abbahagyni, de abszolút nézhető előképzettség nélkül is.

Értékelés: 8/10

880 megtekintés.

Megosztás:

0 comments

    XHTML: You can use these tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>