A Netflix pénteki premierje közül a Lovebirds, vagyis a Szerelemben, bűntényben című filmet néztem ki magamnak. 

Nem sokat tudtam a Netflix új filmjéről, nem láttam a trailert, így teljes mértékben vakon kezdtem neki a megtekintésének. 

A történet egy pár, Leilani és Jibran összejövetelével kezdődik, hogy aztán a következő percekben megnézhessük a kocsiban történő szakításukat. Miközben a kapcsolatuk végét konstatálják, egy gyilkosság közepébe csöppennek. Mivel az egész szituáció abszurd és hihetetlen, azt gondolják, ha a rendőrségre mennének, ők lennének az első számú gyanúsítottak, így inkább kézbe veszik a dolgot, és maguk próbálják felgöngyölíteni az ügyet. 

Maga az alapszituáció – ha eltekintünk a teljesen irracionális gondolkodásmódtól – akár egy jó kiindulópontja lehetne egy vicces akció-krimi-vígjátéknak, azonban a Lovebirds se nem akció, sem nem krimi, se nem vígjáték , bár ha mindenképp valamelyik műfaji besorolást választanánk, akkor utóbbi lenne megfelelő.

A két főszereplőből számomra csak Kumail Nanjiani volt ismerős, aki a mérsékelten vicces Übergáz című filmben is szerepelt. Társa, Issa Rae neve nem cseng ismerősen, de ez lehet, hogy az én tájékozatlanságomat hivatott demonstrálni. 

A Szerelemben, bűntényben több ismertebb alkotásból is merített, vagy hajaz rá. Kicsit Gyagyás gyilkosságok, kicsit Éjszakai játék, kicsit Tágra zárt szemek, mindegyiknek az elegye. Ez nem lenne egyébként nagy baj, nem vártunk egyediséget a filmtől, de olyan kliséket vonultat fel, amelyeket többször láttunk már más alkotásokban, és már akkor is idegesítőek voltak. A filmnek vannak azért jó momentumai, a hibái ellenére többször elmosolyogtam. 

Maga a film nem korszakalkotó, és biztos vagyok benne, hogy az idegesítő bénázásai és hibái ellenére is lesznek olyanok, akiknek bejön az e féle komédiázás. Egy vasárnap délutáni kikapcsolódásnak akár jó választás is lehet.

A Szerelemben, bűntényben a Netflix műsorán található meg. Magyar felirattal. 

1031 megtekintés.

Megosztás:

0 comments

XHTML: You can use these tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>