A forgatási dátumokból akár a megjelenési időpontra is következtethetünk.

A Netflix legnépszerűbb sorozata biztosan visszatér egy negyedik szezonnal, a következőkben pedig összefoglaljuk, hogy mi mindent lehet tudni eddig a Duffer tesók szériájának új szezonjáról.

Forgatási dátumok, helyszínek:

Hitelesnek tűnő források szerint a negyedik évad forgatása ezen a héten, egészen pontosan január 7-én indult, a munkálatok augusztus 5-ig tartanak majd. A forgatás ismét Atlantában zajlik majd. A negyedik évad munkacíme „Tareco”, amely egy keményebb kekszfajta, Brazília északkeleti régiójából származik.

Hány új epizód várható:

A hírek szerint a negyedik szezon az elsőhöz hasonlóan nyolc epizódból fog állni, a nyitórész címe pedig máris nyilvánosságra került. A „Hellfire Club” megnevezés utalhat az X-Men – univerzumra, illetve egy tizennyolcadik századi, főleg Nagy-Britanniában elterjedő politikai csoportosulásra is.

Mik lehetnek a fő történetszálak?

Nyilván a legégetőbb kérdés, hogy ki az az amerikai fogoly, akiről a stáblista utáni jelenetben szó esett. A legkézenfekvőbb válasz nyilván Hopper, hiszen a holtestét nem láttuk,ez pedig mindig árulkodó egy sorozat esetében. Ha a El édesapja életben van, az azt jelenti, hogy minden bizonnyal teleportálódott.

Szintén érdekes lehet a Byers család szála, akik elköltöztek ugyan, de láthattuk, ahogyan Eleven és Mike megígérik egymásnak, hogy gyakran fogják majd a másikat látogatni. Az egyik népszerű elmélet szerint az új szezon épp egy ilyen karácsonyi látogatás idején fog játszódni.

A Mindflayer visszatérése is izgalmas, ez a lény ugyanis a közhiedelemmel ellentétben nem halt meg, csupán jelenleg az Upside Downban sínylődik, mégpedig gazdatest nélkül. Biztosak lehetünk benne azonban, hogy megpróbál majd visszatérni a mi világunkba. A Demagorgonok is fontos szerepet kaphatnak, láttuk ugyanis, hogy az oroszok biztosan rendelkeznek néhány egyeddel. Utóbbi információ minden bizonnyal arra utalhat, hogy Kamcsatkában sikerült átjárót nyitni Upside Downba. Ez pedig azt jelentheti, hogy hőseink ellenlábasai kedvünk szerint járhatnak át a másik dimenzióba.

Feltűnhetnek más kísérleti alanyok?

Már a második évadban kiderült, hogy nem Eleven volt az egyetlen, akin kísérleteket végeztek a hawkinsi laborban, megismertünk ugyanis az 08 nevű alanyt is.( Ezekről a kísérletekről szól Gwenda Bond magyarul is megjelent könyve, a Gyanakvó elmék). Ez a szál azonban nem aratott osztatlan sikert a rajongók körében, így a harmadik évadban erre nem igazán tértek ki a készítők. Egy friss interjúban azonban Shawn Levy egyértelműen utalt arra, hogy tervben van a további alanyok bevonása a történetbe.

A negyedik évad lesz utolsó?

A Duffer tesók számtalan alkalommal elmondták, hogy eredetileg négy évadosra tervezték a szériát, úgy érezték, hogy ez a koncepció ennyire alkalmas. A nagy sikernek köszönhetően azonban némileg revidiálták az álláspontjukat, manapság már nem fogalmaznak ilyen sarkosan. Ross például nemrégiben így nyilatkozott:

Igazából nem tudjuk pontosan. Mármint nagy esély van egy negyedik-és egy ötödik szezonra(ekkor még nem volt hivatalos bejelentés a negyedik évadot illetően-a szerk,), de ki tudja?Jelenleg megpróbáljuk kitalálni, hogy meddig mehet ez az egész.

Mikor mutatják majd be az új szezont?

Nehéz megmondani, a forgatási időszakból kiindulva 2020 végén, vagy pedig 2021 elején láthatjuk az új epizódokat. Eleven és Mike legutóbbi beszélgetése miatt sokan karácsonyi bemutatóra számítanak.

Forrás: What’s on Netflix

Kép: Facebook, Business Insider

410 megtekintés.

Megosztás:

0 comments

XHTML: You can use these tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>