Hosszú ideig keresve sem lehetett találni a Netflixen olyan tartalmat, mely elérhető magyar nyelven is. Az idei évben azonban ugrásszerűen megnőtt a szolgáltató platformján a magyar szinkronok száma, természetesen, a csatorna zászlóshajója, a Stranger Things sem maradhatott ki a sorból. Ezen tendenciára reagálva úgy gondoltuk, cikksorozatot indítunk, melynek keretein belül elmerülünk a magyar szinkron világában. Az első ilyen jellegű írásunkban a Zsigmond Tamarával készült beszélgetésünket olvashatjátok.

Zsigmond Tamara neve régóta ismerős lehet a magyar szinkron kedvelőinek, többek között ugyanis ő Natalie Portman állandó magyar hangja. Természetesen, a filmek mellett a sorozatok világa sem ismeretlen a színésznő számára, egyik legutóbbi munkája során Wynona Rydernek kölcsönözte a hangját, a Stranger Things talán legösszetettebb karaktere, a gyermekeit anyatigrisként védő Joyce Byers ugyanis az ő orgánumán szólal meg magyarul. Tamara készségesen válaszolt a kérdéseinkre, az interjú során szóba került többek között a karakteréhez fűződő viszonya, illetve a sorozat esetleges jövője is.

Netflixmánia (később N.): A sorozat 2016-ban indult, mára pedig az egyik legnépszerűbb produkcióvá vált. Hallottál korábban a sorozatról, esetleg nézted-e, vagy teljesen ismeretlenül csöppentél bele?

Zsigmond Tamara:( később Zs.T.):Én teljesen ismeretlenül csöppenek bele a filmekbe vagy sorozatokba, annyira nem tudom követni az újdonságokat! Akkor hallottam erről a sorozatról, amikor elkezdtük szinkronizálni! Ciki?! Megsúgom, most nézem a sorozatot- ebben is le vagyok maradva -, mert a szinkronizálás alatt csak azokat a jelenetek látom, amiben a szereplőm van. Az első évad közepénél tartok!

Zsigmond Tamara:( később Zs.T.):Én teljesen ismeretlenül csöppenek bele a filmekbe vagy sorozatokba, annyira nem tudom követni az újdonságokat! Akkor hallottam erről a sorozatról, amikor elkezdtük szinkronizálni! Ciki?! Megsúgom, most nézem a sorozatot- ebben is le vagyok maradva-, mert a szinkronizálás alatt csak azokat a jelenetek látom, amiben a szereplőm van. Az első évad közepénél tartok!

N: Mit gondolsz, mi lehet a sorozat sikerének titka?

Zs.T: Szerintem mindenből lehet sikeres szériákat csinálni, vegyük például a török vagy mexikói szappanoperákat. Ennél a sorozatnál a képi világ,ami engem nagyon megfogott, ami visszaröpít minket a 80-as évekbe. A természetfeletti dolgok mindig felkeltik az emberek érdeklődését és akkor hozzá kell tenni a jó színészeket és a jó forgatókönyvírókat! Fordulatos, izgalmas, finom poénok, és várod a következő részt!

N: A Netflix idén kezdett nagyobb mennyiségben szinkronokat készíteni, szakmai berkekben lehetett már arról tudni, hogy mire készül a streaming szolgáltató, vagy titeket is meglepetésként ért az idei „boom“?

Zs.T: Engem meglepetésként ért, ritka, hogy egy „csatorna” így berobbanjon, és hirtelen ilyen mennyiségű sorozatot szinkronizáltasson.

N:Hogyan kaptad meg a szerepet, volt-e esetleg casting?

Zs.T: Casting volt a szereplőkre, mindig jól esik, ha engem választanak ki egy ilyen válogatás során. Bár már szinkronizáltam Winona Rydert, de nem vagyok az állandó hangja, ezért is lepett meg, hogy én kaptam ezt a szerepet.

N: Hogyan viszonyulsz a karakteredhez?

Zs.T: Első megszólalástól kezdve imádtam!!! Nagyon jó munka volt, igazi kihívásokkal! Zseniális színésznő Winona, istenien hozta ezt az egzakt figurát, olyan váltásai voltak, hogy nagyon ott kellett lennem hangilag, hogy mindent visszaadjak! Sokat sírtam vele együtt!

N:Bár nem a színészek munkájához kapcsolódik, de nagyon érdekel, hogy hogyan bírkózott meg a stáb az olyan nehezen lefordítható kifejezesékkel, mint az „Upside Down“, vagy a „Mindflayer“? Sokat küzdöttetek ezekkel?

Zs.T: Ehhez nem nagyon tudok hozzászólni, de minden elismerésem a dramaturgoknak, nagyon jó szöveggel dolgoztunk – főleg amikor izgatottan, sírva beszél Joyce, megismétel szavakat, levegő után kapkod-nagyon pontosan meg volt írva minden!

N: A harmadik évad júliusban debütált, ennélfogva talán kicsit te is részesülhettél abból a hype-ból, ami a sorozatot övezi. Voltak ismerősök, barátok, esetleg családtagok, akiktől pozitív visszajelzést kaptál?

Zs.T: Valóban sok visszajelzés jött mind a szinkronnal, mind a sorozattal kapcsolatban, volt aki nem ismerte fel a hangomat az elején.

N: Mit gondolsz, mi lehet a sorozat jövője?A készítők korábbi nyilatkozatai szerint lehet, hogy a következő lesz az utolsó évad. Mi a véleményed,merre haladhat tovább a sztori?

Zs.T: Folytatni egy jó szériát nagyon nehéz, több sorozat belebukott és ellaposodott! De ebben az esetben nagyon jó stábot sikerült összehozniuk az alkotóknak, benne van a „sikeres” folytatás lehetősége, és ugye nyitott maradt a befejezés… Már lehetett arról olvasni, hogy a Duffer testvérek tervezik a folytatást, de az az interjú is olyan sejtelmes volt… Én folytatnám, szívesen szinkronizálnám még pár évadon keresztül!

Köszönjük szépen az interjút!

Fotó: Zsigmond Tamara



 

 

772 megtekintés.

Megosztás:

0 comments

    XHTML: You can use these tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>