Rovatunkban a sorozatok első részeiről, vagyis a pilotokról írunk egy rövid bejegyzést. Hogy tetszett a bevezető epizód, néznénk-e tovább, mit gondolunk. Mai Pilotfan-írásunk a Bűnös vágy című sorozattal foglalkozik.

A „mexikói 365 napnak” is nevezik a Bűnös vágy című sorozatot, amelynél a cím alapján azt gondolnánk, hogy valami Júlia/Ramona regényfeldolgozás lehet.

Miután a 365 nap esetében engem ért a megtiszteltetés (?), hogy írjak róla, nem volt kérdés, hogy rám hárul ez a feladat is. Azt azonban a pilot után rögtön leszögezném, hogy a két produkció nem sokban hasonlít egymáshoz, és az eredetileg  Oscuro Deseo névre hallgató széria fényévekkel jobb anyag, mint Massimo emberrablásos szoftpornója. 

 

Miről is van szó? A történet főszereplője Alma, aki tanárnőként dolgozik, és emellett arra gyanakodik, hogy megcsalja a férje. Az igazából megcsalt és elhagyott  legjobb barátnőjével csajos estét tartanak, bulizni mennek, ahol nem titkolt motivációjuk, hogy egyéjszakás kalanddal feledtessék a bújukat. A vadászat – ahogy a két középkorú nő hívja – jól sikerült Almának, aki összeszedi a délceg Dariót, hogy aztán kedvére hancúrozhasson vele. SPOILER: A nála 20 évvel fiatalabb srácról kiderül, hogy tulajdonképpen a diákja, de vajon ellen tudnak állni ezután a vágyaiknak? Ezen a kérdésen, el is mosolyogtam. 

A sorozat azonban valószínűleg nem csak a románcról fog szólni, ugyanis az első rész végén láthatunk egy tragédiát, sőt az egész pilot egy rejtélyes drámával kezdődik. Azt gyanítom, hogy ez ilyen erotikus krimi lesz, amely több szálon fut. 

Ami a színészeket illeti, viszonylag rendben vannak, sokat próbált szappanopera sztárocskákról van szó, mint Maite Perroni (Árva angyal), Jorge Poza (A macska), Alejandro Speitzer (Senora Acero) és Erik Hayser (Lucia – A sors üldözöttje). Ezeket nem magamtól tudom, hanem a sorok-között.hu-n olvastam, innen is köszönet az információért.

Az első rész igazából jobb volt, mint vártam, bár tényleg nem állítottam magasra a mércét, azt hittem, valami mexikói testnedvcsere maraton lesz, de kellemesen kellett csalódnom, és még csak szexuális bűncselekmény, emberrablás vagy romantikus Stockholm-szindróma ágyon való kihordása sincs benne. Kicsit néhol telenovellás, és a párbeszédek egy része hagy némi kívánnivalót maga után, de ezektől eltekintve nem menthetetlen a produkció. 

Ami aggodalomra adhat okot (számomra), hogy a Bűnös vágy 18 részből áll, ami nagyjából 10 résszel több, mint amennyit normális esetben az oldal miatt a szériára szánnék, de igyekszem hamar befejezni, hogy legyen írás róla.

3199 megtekintés.

Megosztás:

0 comments

XHTML: You can use these tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>