A cikk tartalmának megtekintését 18 éven aluliak számára nem ajánljuk!
Mi jut eszedbe a horrorról? Sokak számára a zsáner a filmművészet többi műfajának egy rejtegetett, félresikerült, különc unokatestvérét jelenti, akit nem látnak szívesen a családi összejöveteleken, aki pedig kedveli, maga is furcsa. Holott a horror, még ha nem is mozgóképes formájában, egyetemes az emberiséggel. Hol motívumok, népszokások formájában, máskor mesék, hiedelmek, majd regények és végül filmek képében jelent meg. Mi más tudná felderíteni a mindenkit foglalkoztató sötét gondolatokat, feszültséget, szorongást, elnyomást, elfojtást, mint a horror?
Műfaját és esszenciáját tekintve összetettebb és kevésbé megfogható, mint más zsáner, mert mindenki mástól fél és nehéz megmagyarázni, ki, miért szeretheti. Magában rejti az ambivalenciát, mert valahol mindenki szeret félni, esetleg rettegni, amit másként él meg. Van, akinek elég az extrémsport, mások vidámparkba járnak, egyesek szeretik a rémtörténeteket, megint mások pedig a feszültségoldást keresik, amit egy horror megtekintése eredményezhet.
Ebben a kettősségben, a félelem keresésében és vágyásában több minden rejtőzhet. Félhetjük a kozmikus ismeretlent; a megmagyarázhatatlan nagyságot – tulajdonképpen a vallás is erre épül, elég, ha megnézzük milyen karakter az Ószövetség istene -; vonzhat a rejtély, az ismeretlentől való rettegés, mely feszültségét a nagy leleplezés oldja, de igazolhatjuk saját emberségességünket, hogy a látottaktól megrettenünk.
Éppen ezért, bár ma már alig akad igazi, tiszta műfajú horror, rengeteg alkotás tartozik ide. Nem csak a töméntelen vér adja az esszenciáját, vagy a sokkhatás, hanem akár a pszichológiai vonulat, de más motívumok megjelenése is, mint a szerelem, féltékenység, irigység vagy vágy.
Minden nemzetnek megvan a maga hiedelemvilága, amelyet feldolgoz különböző médiumokon keresztül. Érdekes megnézni, hogyan nyúlnak a horrorhoz egyes országok, milyen témákat szőnek a cselekménybe, milyen a megvalósítás, a narráció eszközéül mit választanak.
Ebben a cikksorozatban különböző országok horrorjait és azok témáját fogom feldolgozni, egyben ajánlani nektek a tematikus megtekintésüket.
A franciák vérgőzős extrém horrorjainak születése
A cikksorozatot egy igen érdekes műfaji jelenség inspirálta, ami közel áll a szívemhez. Az évezred elején a francia filmkészítők a horrorban megléptek egy történetmesélési módot, amit olyan intenzitással és kendőzetlenséggel kevesen. Az erőszakot, brutalitást és magát a vért, azaz a gore-t narrációs eszközül választották, hogy a kegyetlenség és színtiszta gonoszság végtermékeként görgesse a cselekményt.
A jelenségnek az Új francia extrémitás filmes mozgalom adott keretet, amely egy évtizedet ölelt fel a filmtörténelemben, 2000 – 2010-ig. A törekvésben, a klasszikus művészfilmekben és horrorokban úgy használták fel a szexualitás és borzalmak témaköreit, hogy a lehető legőszintébb nyíltsággal, legkonkrétabb képi megjelenítéssel mutassák be az eseményeket.
Érdekes, de a mozgalomba sorolt rendezők között is megoszlik a vélemény, hogy kétezres évek elején francia filmes reneszánszról lett volna szó. Pascal Lauiger, az egyik legkiemelkedőbb rendező a műfajban maga cáfolta ezt, azzal támasztva alá, hogy nemzetük mindig explicit és egyedi filmeket gyártott, műfaj-függetlenül, az pedig, hogy a horrorjaikat ekkortájt felkapták külföldön és más országok is nyitottak feléjük nem jelenti azt, hogy ők újultak volna meg.
Éppen ezért, mert valljuk be, van igazság abban, hogy nem a piaci kereslet határoz meg egy művészeti ágat, annak fellendülését vagy megújulását, nem korlátoznám a cikkben ajánlott darabokat csak az adott évtizedre. A filmeket időrendi sorrendbe állítva ajánlom, mert képtelenség fontossági vagy szubjektív rangsorban listázni.
Daughters of Darkness – Vörös ajkak (1971) I IMDb
A lista elején kétszer csalni fogok, mert nem két, színtiszta francia produkcióról, hanem francia-nyugat-német koprodukcióról van szó, de kihagyhatatlan darabok.
Egyik legnagyobb szívfájdalmam, hogy még nem készült igazán jó, gótikus horror, Báthory Erzsébet főszereplésével. A Daughters of Darkness viszont igazán érdekes interpretációját mutatja be a vérgrófnőnek. A 60-as évek szexvámpírfilmjeit szépen lassan felváltotta a glam-vámpírok kora, amely egyik előfutára ez a film volt. Nem szimpla és klasszikus vérszívókat mutatnak be és nem is a közhelyszámba menő Drakulát helyezik a cselekmény középpontjába, hanem egy több száz éves grófnőt, Báthory Erzsébetet, aki évszázadok óta szomjazza a társaságot, szerelmet, nemtől függetlenül. A Delphine Seyrig által alakított karakter egy hotelbe érkezik, szeretőjével, Ilonával, ahol megismerkednek egy fiatal párral, akik közül a rejtélyes nő mindkettőben meglátja a potenciális, örökké tartó szerelem esélyét. Igazán kifinomult film, minden bújtatott és kimondott szexuális vonatkozásával együtt, egy pillanatra sem válik ízléstelenné. Az operatőri munka és a zenei aláfestés megidézi a gótikus elemeket, de egyben előre is mutat, a 80-as években virágzó glam-vámpírok korára, aminek egyik legkiválóbb képviselője a David Bowie, Susan Sarandon és Catherine Deneauve főszereplésével készült Az éhség. Érdekesség, hogy ez a film inspirálta az American Horror Story: Hotel évadát, ami szinte a sorozatformátumú felújítása.
Possession – Birtoklás (1981) I IMDb
A másik francia-német produkció a Sam Neill és Isabelle Adjani főszereplésével készült Birtoklás. Megannyi remekbe szabott párkapcsolati filmet mutattak be az évtizedek során, kezdve a Nem félünk a farkastól, a Kramer kontra Krameren át a Házassági történetig. De ilyen darab sem előtte és azóta sem született. Újabb példa, mennyire összetetten lehet mesélni a feszültségről, szexuális frusztrációról egy házasságban, ha a műfaj horror. Adjani játéka minden idők egyik legbrutálisabbja, a cselekmény fordulata pedig még Lovecraftet is megidézi.
Trouble Every Day – Kínzó mindennapok (2001) I IMDb
Színtiszta újhullámú francia extrémitás, ezúttal is vámpírokkal. Cselekményét tekintve kevésbé összetartó és a valódi üzenet is nehezen megfejhető, de az atmoszféra kétségkívül megkapó. Mesél a társra találásról, megszállottságról, nyers szexualitásról és magányról. Érdemes próbát tenni vele, de nem fog mindenkinek tetszeni.
In My Skin – Dans ma peau (2002) I IMDb
Ez a film nemrég a Nyelés (Swallow) kapcsán jutott újra szembe, hisz egyik pszichológiai motívumuk közel azonos, mégis a francia darab jobban be tudja mutatni az ezzel járó kényszerességet, szorongást és frusztrációt. A bekebelezés kannibalizmusként bemutatott szimbóluma egyidős az emberiséggel és szerteágazó az értelmezési skálája. Van, hogy az irigység manifesztációja, a vágyott tulajdonság magunkba olvasztását szolgálja, mint például a Neon démonban. Máskor a világ felfedezését, a társadalmi normák áthágását jelenti, ahogyan a spanyol Mindenevőkben. Az In My Skin a Pica nevű evészavarról mesél, igen extrém módon.
Irreversible – Visszafordíthatatlan (2002) I IMDb
Gaspar Noé az egyik legbrutálisabb képi világot alkotó rendező. Vannak filmjei, amiket egyszerűen nem tudtam végignézni, holott edzettnek gondolom magam horror szempontjából. A Visszafordíthatatlan annak ellenére gyomorszorítóan kegyetlen és gyötrelmes, hogy nem is horror, hanem egy dráma, amiben a horrort a színtiszta valóság adja. A cselekmény sajnos mindennapos és ez a kendőzetlen megvalósítás pont a hitelességét hivatott aláhúzni. Egyszer mindenképp látnia kell mindenkinek.
High Tension – Magasfeszültség (2003) I IMDb
Alexandre Aja rendezése olyannyira újító volt, brutalitás szempontjából, hogy meghatározóvá, sőt beindítójává vált a francia újhullámú horroroknak. Az alapszituáció és talán még a döbbenetes csavar is átlagossá tenné, ha nem lenne ennyire explicit a kegyetlenség benne. Sokan nem szeretik, mert vélt vagy valós logikai buktatókat találnak benne, a csavar tekintetében, de érdemes úgy újranézni, hogy megfigyelitek a történet keretét, hogy pontosan kinek a narrációjában látjuk az eseményeket.
Ils – Ők (2006) I IMDb
Egészen szokványos home invasion horror lenne, ha az elkövetők személye nem az lenne, ami a film nagy fordulata. Megtörtént eseményeket dolgoz fel, ami még rémisztőbbé teszi.
Inside – Betolakodó (2007) I IMDb
Sok film mesél az anyaságról, de egy sem megy oly messzire, mint a Betolakodó. Egy hajszálon múlik az öncélúság és szükséges gore egyensúlya, de még így is inkább utóbbi felé billen a mérleg. Felvonultatja az egyik legélethűbb és legborzalmasabb horror gonoszt, úgy, hogy közben tragikussá is teszi. Várandós anyukák messziről kerüljék el ezt a darabot.
Frontier(s) (2007) I IMDb
Remek példa, hogyan lehet horrorban feldolgozni a politikai feszültséget. A Frontier(s) kiindulópontjaként a szélsőjobboldali párt győzelme szolgál, ami utcai zavargásokba torkollik. Egy csapat muszlim arabnak menekülnie kell, de megnyugvás helyett a földi pokolban találják magukat, egy tanyasi, náci család karjai között. Konkrétan a francia láncfűrészes mészárlás címet is kaphatta volna, de sokkal több egy szimpla slashernél.
Martyrs – Mártírok (2008) I IMDb
A horror, ami úgy vonult be a filmtörténelembe, mint az egyik legkegyetlenebb film. Ha egyszer megnézed, soha nem felejted és ez nem csak marketingszöveg. Ez a fajta színtiszta gonoszság még soha nem valósult meg vásznon. Nem mellesleg a horror maga ezúttal csak motívum, a gore és a kínzás a narráció eszköze, amivel egy drámát mutatnak be, ami olyan témát dolgoz fel, ami egyidős az emberiséggel. A látottak bizonyosan elvesznek egy keveset a lélekből, viszont elképzelhetetlen lett volna az explicit kivitelezés nélkül bemutatni mindezt. Meddig képes elmenni az ember, hogy választ kapjon egy kérdésre? Bármeddig. Érdekes, hogy ez a történet valóban nem működött volna az ilyen szintű brutalitás nélkül, hisz készült egy felújítása, ami a drámára fektette a hangsúlyt, kispórolva minden gore jelenetet, de nem is működik. Nem azért, mert a célközönség szomjazná a vért, hanem, mert az eredeti valóban okosan választotta mozgatórugóvá. Egyébként a remake utolsó jelenete szerintem vetekszik a franciáéval, utóbbi a katarzis élmény elhagyásával mardosó érzést hagy maga után, míg az amerikai egészen másként közelíti meg, mitől lehet valaki mártír.
La horde – A horda (2009) I IMDb
Ezt a darabot nem a fordulatos cselekménye, vagy a hatalmas színészi teljesítmény miatt választottam, hisz egy mezei zombifilmről van szó, mégis annyira egyedi az operatőri munka és a sejtetés technikájának teljes kihasználása, hogy érdemes próbára tenni.
Livid – Halovány (2011) I IMDb
A Betolakodó rendezőpárosa azóta sem tudott még egy olyat alkotni, mint az intsant klasszikusuk, de a Halovány egy rendkívül egyedi balerina-vámpírtörténet, amit igazán élvezetessé tesz a gótikus atmoszférája.
Maniac (2012) I IMDb
A valaha készült egyik, ha nem a legjobb felújítás. Az 1980-as, azonos című slasher is egy remek darab, de ez a remake konkrétan beülteti a nézőt a sorozatgyilkos szeme mögé, hogy úgy lássa az eseményeket, és közelebb kerüljön az őrülethez, mint valaha. Elijah Wood élete legjobb teljesítményét nyújtja. A zene még azelőtt volt futurisztikus, elektro pop, mielőtt a Stranger Things és a wannabe 80-as évek előtt tisztelgő filmek közimádat tárgyává tették. Az operatőri munka több mint tökéletes és még azt is elérték, hogy elszakítsák a Goodbye Horses című dalt A bárányok hallgatnaktól, hogy egy másik ikonikus jelenethez társítsák. Méltatlanul elfeledett darab.
Alleluia (2014) I IMDb
Klasszikus sorozatgyilkos film, ami a Lonely Heart Killers gyilkosságait dolgozza fel. Van olyan megdöbbentő és megrázó, mint a valós események, de sokkal jobban kijön a manipuláció motívuma, mint a 2006-os, sztárparádés feldolgozásban, a Lonely Heartsban.
As Above, So Below – Úgy fent, mint lent (2014) I IMDb
Kevés alműfajt kedvelek legkevésbé, mint a fount footage-ot. Az Úgy fent, mint lent viszont elképesztően kreatívan használja ki a kézi kamera adta lehetőséget, rendkívül jól tudták megválasztani a különböző beállításokat a cselekmény fordulatainak megfelelően. Igazi alkímiai horrorból sincs sok, de a film ebben a témában is fantasztikusan teljesít.
Raw – Nyers (2016) I IMDb
Nem szeretem ezt a filmet, de a listán a helye, hisz sokaknak pont ez hozta meg a kedvét az új típusú francia horrorokhoz. Ismét a kannibalizmus szimbólumát vették elő, hogy egy különös felnövéstörténetről meséljenek. A marketinganyagokban ráfeküdtek az explicit jelenetek hangsúlyozására, de még így is abszolút visszafogott a képi megjelenítés. Kicsit kiszámítható és közhelyes, de a főszereplő remekül játszik és remek zenéket válogattak össze.
Ghostland: A rettegés háza 2018 I IMDb
A cím sokakat megtévesztett, ezért csalódtak benne, de Pascal Laugier legfrissebb rendezése igazán hitelessé teszi az egyébként hétköznapi eseményeket. Mindehhez sikerült megnyernie a francia extrémitás zenei képviselőjét, Mylene Farmert, aki hatalmasat alakít benne.
Marianne 2019 I IMDb
A Netflix saját gyártású sorozata az egyik legújabb francia extrém horror. Mit kapnánk, ha ezt az új irányú filmkészítést kereszteznénk a Stephen King narratívával? Egy rendkívül félelmetes, boszorkányos horrort, amiben éppannyira van jelent az emberi karakterdráma, mint a horrorelemek.
1531 megtekintés.
0 comments