Az utóbbi időben számtalan pozitív tendencia figyelhető meg a sorozatgyártásban. Az egyik kétségkívül az, hogy ma már a legnagyobb szolgáltatók is mernek igazán merészek lenni, nem félnek a kockázatos történetektől.

Vitathatatlan ugyanis, hogy a When They See Us-szal a Netflix is belenyúlt abba a bizonyos darázsfészekbe, a kockázati tényezők hatalmasak voltak ezen sorozat esetében, a történet ugyanis számtalan aktuálpolitikai aspektussal bír, a szereplők nagy része még mindig életben van, ráadásul a jelenlegi amerikai elnök is megjelenik a történet egy bizonyos pontján, mégpedig nem túl pozitív figuraként. Összegezvén, a Netflix tizenkilencre húzott lapot, és mint oly sok alkalommal, ezúttal is alsó lap került a streaming szolgáltatóhoz.

when-they-see-us-netflix-137046A történetről röviden:1989 áprilisában két tucat fiatal verődött össze a Central Parkban. Lökdösték, inzultálták az arra járó bicikliseket, sőt egy verekedés is kialakult. Ugyanebben az időpontban egy fiatal nőt, Trisha Meilit futás közben megvernek és megerőszakolnak, mégpedig ugyanazon a helyszínen. A rendőrség másnap őrizetbe vett néhányat azok közül a fiatalok közül, akik előző este a parkban voltak. Olyan is akad azonban, aki csak azért kerül az őrsre, mert nem hagyja egyedül menni a barátját. Ennél jobban nem is mennék bele a cselekmény részletezésébe, számtalan cikk olvasható az esetről, de a sorozat mindenféle előzetes tudás nélkül is élvezhető.

Ami igazán fantasztikus, hogy a sorozat mennyire hitelesen mutatja be az érem mindkét oldalát. Teljesen egyértelmű, hogy a rendőrség minden szempontból jogszerűtlenül járt el, éheztették, és embertelen körülmények között tartották a mindössze 14-15 éves gyerekeket, kikényszerítve ezzel belőlük a kívánt vallomást. Kihasználták a fiúk és szüleik tehetetlenségét és kiszolgáltatottságát. Az ügyet vezető Linda Farstein nem szorítkozott a tényekre, kreált egy saját történetet, melyhez erővel alkotta meg a kívánt összetevőket. Óriási pozitívum azonban, hogy a sorozatot rendezőként és forgatókönyvíróként is jegyző Ava Duvernay a fiúkkal kapcsolatos problémákat sem hallgatta el. Van, aki notórius iskolakerülő, de olyan is akad, akinek az anyukája drogárusítással tartja fenn a családot.

Adott tehát egy rettentően erős történeti mag, ehhez kapcsolódik egy fenomenális megvalósítás. A rendezés, az operatőri munka már-már dokumentarista stílusú, mindenféle pátoszt nélkülöz. A színészek pedig tényleg fenomenális munkát végeztek, a fiatalok közül Jharel Jerome emelkedik ki, teljesen megérdemelten van ott a neve az Emmy-jelöltek között. Azonban véleményem szerint még nála is jobb volt a stáb két legnevesebb színésznője, Felicity Huffmann és Vera Farmiga, mindketten egy rendkívül unszimpatikus karaktert alakítanak, mégpedig sebészi pontossággal.

AAAABV9asHHVedbqOo5gzgcyX1MbxO9nq_nNmYOgbNjfSkgsyLV54k4aL1wO02Cp7YP0XtV32o3HUgdlOC8hjPUi3B2Il3cTrfkeWxr0gnVmIQ7d6uL7ucdRhAy7EprSQA.jpgMindezek mellett briliáns volt a sorozat felépítése. Az első részben a nyomozást látjuk, a második a tárgyalás részleteibe enged betekintést, az utolsó két epizód az utóhatásokkal foglalkozik. Véleményem szerint a legerősebb rész a második volt, a tárgyalási jelenet rendkívül feszültre sikerült, már-már az American Crime Story O.J Simpson-üggyel foglalkozó evadát idézte (ami nálam az egyik etalon). A széria utolsó másfél órája pedig tényleg húsbavágó élmény. Annak a Korey-nak ismerhetjük meg a börtönéveit, akinek az égvilágon semmi köze nem volt az ügyhöz, csupán nem akarta engedni, hogy barátja egyedül menjen a rendőrségre. Végül azonban mégis ő járt a legrosszabbul. Korey ugyanis elég idős volt ahhoz, hogy felnőtt börtönbe kerüljön, így a büntetésvégrehajtás őt viselte meg a legjobban. Az utolsó epizód viszont nemcsak emiatt igazán súlyos néznivaló, hanem amiatt is, mert végig az érezhető, hogy nincs valódi feloldozás. Kártérítést ugyan ítél meg a bíróság, de bocsánatot például sem Farstein, sem pedig az a Donald Trump nem kért, aki az ügy ideje alatt a több újságban követelt halálbüntetést a fiúknak.

Összegezvén a When They See Us egy fantasztikus sorozat, melynek minden epizódja tartalmaz legalább egy gyomrost. Épp emiatt, igénybe veszi a nézőt a megtekintés, de mindenképp érdemes rászánni az időt és az energiát. 10/10

A sorozat trailere:

 

Vigh Martin

1060 megtekintés.

Megosztás:

0 comments

    XHTML: You can use these tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>