A Netflix szerencsére bátran nyúl kemény témákhoz, és a streamingszolgáltató most egy kemény minisorozatot hozott el nekünk. A téma nemi erőszak. Egészen pontosan: nemi erőszak, amelyet nem hisznek el neked…
Úgy gondolom, hogy az Unbelievable az ősz egyik legfontosabb sorozata. Rendkívül fontos témát boncolgat, amelynek sajnos valós alapja van, ugyanis megtörtént esetet dolgoz fel.
Az alaptörténetet T. Christian Miller és Ken Armstrong könyve ihlette, amely az “An Unbelievable Story of Rape” címet viseli. A sztori igaz történeten alapul, amely az USA-ban 2015-ben került a nyilvánosság elé.
Marie Adler feljelentést tesz a rendőrségen, a vád nemi erőszak. A nehéz családi háttérrel rendelkező fiatal lány zaklatott vallomását a rendőrök és a családja nem hiszi el teljesen, ami végül odáig vezet, hogy az áldozat visszavonja a vallomását. Emiatt később bajba is kerül, hiszen a hamis tanúzást a törvény bünteti.
Marie esete 2008-ban történt, de az igazi cselekmény tulajdonképpen 2011-ben indul, így ha nem is egyenlő arányban, de két idősíkon fut a történet. Ez nem egyedi megoldás, elég ha csak a True Detective-re gondolunk.
A nyomozás kap fontosabb szerepet, ahol két nyomozónő kezdi felgöngyölíteni az ügyet, sorozaterőszakolót keresnek. Az áldozatok kora, bőrszíne, kinézete teljesen más, ezért nehezen indul a nyomozás. Nekem kicsit a Zodiákusra hasonlított a sorozat első kétharmada. Az Unbelievable ugyanis nem egy diadalmenetet mutat be, hanem egy hosszú folyamatot, zsákutcákkal, buktatókkal, és több áldozattal.
Toni Collette és Merritt Wever nyomozópárosa érdekes duót alkot. Mindkét színész jó munkát végzett, viszont aki igazán elképesztően kiemelkedő a sorozatban, az a Marie Adlert játszó Kaitlyn Dever. Minden pillanatában magával ragadó, szinte átérezni a szenvedését, a lelki vívódását, a fájdalmát, és képes elhitetni, hogy adott esetben igenis dönthet egy nő úgy, hogy inkább visszamondja a vallomását. Minden erős pillanat hozzá fűződik, rendkívüli színészi teljesítményt nyújtott a 22 éves lány.
Számomra a csúcspont a nyomozóval való újbóli találkozása volt, mert vártam és reméltem, hogy lesz egy ilyen jelenet, és szerencsére megadatott. És tetszett, hogy egyáltalán nem úgy zajlott le, mint gondoltam. Az 500 dolláros csekk szíven ütött, elgondolkodtató, hogy adott esetben valóban ennyivel el is intéznék a bürokraták a dolgokat.
Az én személyes véleményem egyébként az, hogy a 327 év “letöltendő” börtönbüntetés nem elég egy sorozatos nemi erőszak esetében. Az áldozatok többnyire (mindig?) lelki roncsokként éli le hátralévő életüket, sosem lesznek régi önmaguk, tehát kvázi az elkövető elveszi az áldozatok – addigi – életét. Nemi erőszakra, csakúgy mint a gyilkosságra nincs magyarázat, nincs mentség, nem tolerálható.
Az Unbelievable egy jól elkészített nyolc részes minisorozat lett. Kicsit Zodiákus stílusú, lassan csordogál a történet, hogy az utolsó két részre még nagyobbat üssön. A rendezés, a forgatókönyv, a színészek nagyon rendben vannak, e mellett pedig a téma – igazságszolgáltatás, nemi erőszak – nagyon fontos társadalmi kérdéseket vet fel, amellyel foglalkozni kell. Nemi erőszak történik a világban: minden nap és mindenütt.
A tailer:
1329 megtekintés.
0 comments