A Netflix egyik legvitatottabb produkciója is a végéhez közeledik.2017 márciusában indult útjára Jay Asher nagysikerű regénye alapján a 13 okom volt című sorozat, mely rögtön a közbeszéd tárgyává tudott válni, hiszen fontos tékámat dolgozott fel, ráadásul tette mindezt őszintén is hitelesen. A széria kreátorai úgy döntöttek, hogy saját ötlet alapján folytatják a regényben-és az első szezonban-befejezett, lezárt történetet, a második és harmadik évad azonban már jóval ellentmondásosabbra sikerült. Mos júniusban azonban bezárul a kör, a negyedik szezonjával véget ér a sorozat, meg is érkezett ehhez kapcsolódóan a végső előzetes, mely a továbbiakban tekinthető meg.

Kép: TMDb

386 megtekintés.

Megosztás:

0 comments

XHTML: You can use these tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>