Társadalmunk kisiklott vonata - Snowpiercer (2013) - Kritika

A Netflix hamarosan bemutatja a Snowpiercer-sorozatot, mi pedig a széria megnézése előtt górcső alá vettük a filmet.

A Snowpiercer – A túlélők viadala című filmet 2013-ban mutatták be a mozik. Ha a szereposztásra vetünk egy pillantást, akkor azt hinnénk, hogy egy hollywoodi produkcióról van szó, pedig ez egy dél-koreai koprodukciós alkotás a nem is olyan régen az Élősködőkért Oscar-díjat nyert rendező, Bong Joon-ho tolmácsolásában. A film alapja Jacques Lob és Jean-Marc Rochette 1984-es francia képregénye, a Le Transperceneige.

A történet 2031-ben játszódik, 17 évvel azután, hogy egy, a globális felmelegedést megállító akció balul sült el, aminek következtében a földfelszín teljesen lehűlt, fagy és jég borítja csupán a bolygónkat. Az ökológiai katasztrófa túlélői egy örökmozgó, önfenntartó vonaton utaznak megállás nélkül körbe-körbe a Földön. Az utasokat három kategóriába lehet sorolni: akik az első- és másodosztályra vettek jegyet, illetve az utolsó vagonokban sínylődő potyautasok. A vonat tulajdonképpen teljesen lefedi az emberiséget. Vannak gazdagok, akik elől vannak, és van a “pórnép”, a szegények, akik embertelen körülmények között tengetik hétköznapjaikat. A vonat hátsó részének egyik szellemi vezetője Curtis, aki megunja a neki jutott életet, fellázad, forradalmat szít, és társaival megindul előre, hogy a mozdonyban élő, az egész vonatot, illetve kasztrendszert vezető Wilfordhoz jusson.

A Snowpiercer egy disztópia, vagyis a jelenleginél rosszabb világ víziója. Bong Joon-ho alkotása jóval több egyszerű akció-sci-finél, hiszen már az alapszituáció, a komplex kasztrendszeren alapuló vonat, vagyis az emberiség miniatürizált lenyomata is izgalmas társadalomkritikának ad teret, és ezt a forgatókönyvet is jegyző rendező több helyen kiválóan ki is használja. Bár az akciójelenetek pofásra és némelyik rendkívül ötletesre sikeredett, a hangsúly nem a külcsínen van.

A legtöbb disztópia egyik állandó velejárója a totalitárius rendszer, amely szociális vagy természeti katasztrófa következtében alakult ki. A szegénység, az elnyomottság, az egyéniségek, színesség diktatúra általi üldözése is gyakran visszatérő motívum az utópia negatív kicsengésű változatának. A Snowpiercer esetében sincs ez másképp; azonnal szembetűnik az orwelli világ, de más filozófiai vagy teológiai utalás is felfedezhető a fimben. Georg Orwellnek rögtön két írása is aktuálissá válik. Az Állatfarm és magától értetődően az 1984 is jelen van; utóbbi szerintem a világirodalom egyik legfontosabb alkotása. A Nagy Testvér mindent lát, ugyanakkor őt magát senki sem látja, elég annyit tudni az embereknek, hogy félni kell tőle, tisztelet övezi az egyébként láthatatlan “intézményt”. A Snowpiercerben természetesen maga mozdony, illetve az azt irányító Wilford a fő ellenség. Többször elhangzik a “Szent” szó, és ha jobban belegondolunk, ez egy vallási párhuzam is, hiszen bármely vallás egyetlen istenét sem látta senki, mégis olyan dogmák szerint próbálják élni sokan az életüket, amelyet egy vezérlő elvnek, egy mindenhatónak tulajdonítanak, és akivel ugye sosem találkoztak.

A film fő karaktere, Curtis el szeretne jutni a vonat elejére, a film többször tesz utalást, hogy nem ez az egyetlen lázadás, amely a vonat végéből ered, de mindegyiket sikerült levernie a hatalomnak. Ahogy hősünk a vonatban halad előrefelé, úgy tárulnak elő a groteszkebbnél groteszkebb vagonok. A rendfenntartók mindent elkövetnek a felkelés leverésére, és bár ezeket az összecsapásokat látványosan tárja elénk a rendező, a gondolatunk inkább a vonat felépítése, a kasztrendszer körül tanyázik. Mivel a vonat csupán egy metafora, társadalomkritikai vonatkozásban valóban elkalandozhatunk. Mennyire befolyásolja az életünket, hogy hova születünk? Mennyi lehetőségünk van a társadalmi ranglétrán előrelépni, és ez milyen áldozatokkal jár? Hiába teljesen sztereotip és egyszerű az az alapszituáció, amelyet látunk (gazdagok fent, szegények lent), szomorúan kell konstatálnunk, hogy ez a mi világunkban sincs másképp.

A film készítői kitettek magukért, és valóban szabadjára engedték a fantáziájukat, amikor megálmodták a vagonokat. Van egy-két igen groteszk része a vonatnak, elég ha csak a droggal teli szórakozóhelyre vagy a nyugodtabb szaunára gondolni, ettől függetlenül a leginkább gondolkodásra serkentő része a közlekedési eszköznek az iskola. A fiatalok oktatása egy ilyen helyen nem is lehet másképp, propaganda, népbutítás eszközeivel történik, és hol lehet a rendszerhez hű állampolgárok nevelését a leghatékonyabban elkezdeni? Igen, az osztályteremben. Nekünk főleg a kommunista idők juthatnak eszünkbe, amikor a Szent mozdonyról vagy Wilfordról énekelnek a gyerekek, de ez a fajta irányított oktatás jelen van a mai napig a világon.

A Snowpiercer egyébként kreatív videójátéként is megállná a helyét, hiszen minden vagon egy-egy szintet jelent a filmben, és az előrehaladáshoz mindig teljesíteni kell valamit. Kis túlzással mint egy Super Mario, ahol a végén nem a királylány van, hanem Wiflord, a rendszer feje. Kifejezetten tetszett az a megoldás, amikor a harc közben felfüggesztik egymás kaszabolását. Nekem az első világháborúban ismert történeket jutottak eszembe, amikor a szemben álló felek egymás öldöklése helyett karácsonykor vagy újévkor barátkoztak vagy fociztak egymással. Aztán másnap folytatták egymás lemészárlását.

A Snowpiercer a dél-koreai rendezőzseni első angol nyelvű filmje. Bong Joon-ho sci-fije az ország legdrágább produkciója volt (legjövedelmezőbb is), és bár nem a külalak a fontos egy ilyen jellegű alkotásnál, látszik, hogy a büdzsé jó részét inkább a nemzetközi szinten is nívós szereplőgárdára áldozták. Bár a vonat belsejében levő akciójelenetek, összecsapások látványosra és kreatívra sikeredtek, addig a metaforikus járművön kívüli jeleneteknél durván kilóg a CGI. A Christian Bale főszereplésével bemutatott Equilibrium jutott eszembe többször is, igaz, ez nem csak a látványvilágbeli párhuzamok esetében fordult elő.

Ami a színészeket illeti, kijelenthetjük, a készítők kitettek magukért. Nem elég, hogy rengeteg kiváló színészt sikerült megszerezniük a produkcióhoz, a helyüket is sikerült megtalálni a filmben. Chris Evans szerintem élete legjobb alakítását hozza, számomra meglepően éretten hozza a társadalom alsó rétegéből származó, időközben vezetővé avanzsált, egy fontos célt szem előtt tartó, tragikus sorsú forradalmár szerepét. Karakterének mélysége számomra akkor vált igazán realisztikussá, amikor a film vége felé egy cigaretta mellett elénk tárja a múltját. “Tudod, mit utálok magamban? Azt, hogy tudom, milyen ízű az ember. És azt is tudom, hogy a csecsemőhús a legfinomabb.”

Tilda Swinton kis túlzással mindig zseniális, és ez most sincs másképp. Tökéletesen hozza a hatalom szócsövének gátlástalanul szervilis szerepét. Karakteréről azonnal az Éhezők viadala és Effie Trinket, vagyis Elizabeth Banks ugrott be. Csak a végjátékban látjuk sajnos Ed Harrist, szerintem tökéletes illik rá a vonatimádó Wilford karaktere. Az ő monológjai trükkösek, hiszen nem csak Curtis, mi magunk is elgondolkodunk jó néhány dolgon, többek között azon, hogy mennyire nem fekete-fehér minden. Adott aspektusból nézve Wilford célja és motivációja is lehet teljesen érthető és elfogadható, csakúgy, mint a forradalmár Curtisé.

A többi színésznek nem jutott sok játékidő, annak ellenére, hogy jelenlétük rendkívül fontos a film alakulásának szempontjából. John Hurt, Jamie Bell vagy Octavia Spencer is hozzák magukat, aki mellettük még kiemelkedő, az Kang-ho Song, akit igazából – sajnos – csak mostanában kezd megismerni a nagyérdemű, hiszen az Oscar-díjas Élősködők egyik főszereplője.

Bár a Snowpiercer rendkívül okos és fantáziadús disztópikus műalkotás, nem szabad elmenni a hibái mellett sem. Vannak benne egészen bagatell, illetve számomra érthetetlen megoldások, ilyen például amikor Curtis hanyatt esik, mert rálép egy halra, de logikai bukfencek is tarkítják a filmet. Értem, hogy az egész egy szimbólumrendszer, de a nézése közben sorra jönnek elő olyan kérdések, mint hogy hol nevelték fel a levágott állatokat, van-e szülészet, vagy hol vannak egyébként a rendfenntartó erők, amikor nem épp felkeléseket vernek le, hogy élhet a jegesmedve elméletileg élelem nélkül?

Szerencsére a mozi van olyan erős, hogy ezeken a kérdéseken nincs is idő elmélkedni, hiszen mindig történik valami. A játékidő 126 perc, amely ebben a formában pont elegendő, ugyanakkor nem bántam volna, ha hosszabb a film, és cserébe több háttérinformációt kaptam volna.

Fent említettem a teológiai utalásokat, amelyek lehet, hogy erőltetett belemagyarázások, de én mindenféleképpen fontosnak tartom megemlíteni őket. A vonat egyfajta Noé bárkája, maga Wilford is utal rá, hogy a vonat a világ, az utasok az emberiség. A film legvége számomra egyfajta teremtéstörténet kezdetnek felel meg, még akkor is, ha több kérdés is felvet. Nem lehet véletlen, hogy a vonatszerencsétlenséget követően két fiatal marad életben, és egyikük sem fehér bőrű. Ha nem európai vagy USA-beli szemüvegen keresztül nézzük a filmet, akár egy fricska is lehet, hiszen rendkívül gyakran történt úgy a filmtörténelemben, hogy a fehér ember megmenti a Földet. Az utolsó és egyben első emberpáron múlik az emberiség jövője.

Maga a vonatbaleset is szimbolikus jelentőséggel bír. A vonat, mint az élet körforgása körbe-körbe jár. Nincs megállás, a vonat örök harcot vív az idővel. A vagonokban az emberiség, egy “mini Föld”, a maga kasztrendszerével, társadalmi berendezkedésével, amelyből fölfelé, előrefelé nagyon nehéz az út. “A fej fényes, a farok sötét”, és ezen nehéz vagy sokaknak akár lehetetlen változtatni.

A vonat, mint az emberiségnek helyet adó világ robog a vég felé. A film egyik mondanivalója lehet, hogy hiába teszünk bármit is, a vég elkerülhetetlen. Az elkerülhetetlenség szomorú érzésével kelünk, fekszünk minden nap, és a kilátástalanság sokszor kézen fogható, tapintható. Ebben a formában a világunk pusztulásra van ítélve, ezt hivatott szimbolizálni a kisiklás. A vonat kisiklása egyenlő a társadalom összeomlásával. Számomra a legfontosabb kérdés: Wilford vonatának, vagyis az emberiség bárkájának elsüllyesztését meg kell akadályozni?

Érdekességek:

Bong 2004-ben, A gazdatest előkészítési fázisában bukkant rá a forrásműre a kedvenc szöuli képregényboltjában. Olyannyira lenyűgözte őt a történet, hogy a polc előtt állva kiolvasta a teljes sorozatot. A képregényt aztán bemutatta barátjának, Park Chan-wooknak, majd Park produkciós cége, a Moho Films megvette a megfilmesítési jogokat.

A Snowpiercer Jacques Lob, Benjamin Legrand és Jean-Marc Rochette francia képregénysorozatán alapul. Rochette cameózik is a filmben, és a vonat hátuljában látható rajzok szintén az ő keze munkáját dicsérik.

A The Weinstein Company 20 percet ki szeretett volna vágni a filmből, mondván feszesebb, akcióközpontúbb sztorira vágynak, és szeretnék, ha az iowai és az oklahomai közönség is értené, mi folyik a történetben. A Weinstein fivérek végül úgy döntöttek, hogy közel 1 évvel a 2013. augusztusi, dél-koreai premier után (ahol bevételi rekordot döntött a film) 2014. júniusában bemutatják ugyan a vágatlan változatot az Egyesült Államokban is, de csak limitált számban. Tilda Swinton a 2013-as Deauville-i Fesztiválon hangsúlyozta, egyedül a Snowpiercer csonkítatlan változatára érdemes beülni.

A halas jelenetet A keresztapa inspirálta.

A film trailere: