A 90-es években születettek közül sokaknak ismerős lehet Kaya Scodelario, aki Effyként híresült el a Skins nevű sorozatból. A Bafta-díjas angol sorozat méltán vált népszerűvé a 2000-es évek közepén, hiszen kendőzetlen őszinteséggel foglalkozott a fiatalság zűrös-bajos napjaival. A szigetország tinijeinek rögös felnőtté válásáról talán nem is készítette jobb sorozatot eddig.
Scodelario most újra televíziózásra adta fejét, és ezt nagyon is jól tette, ugyanis remekül illik rá a kecses alkatú versenykorcsolyázó szerepe.
A színésznő a sorozatban a 21 éves Kat Bakert játssza (a való életben egyébként 27 esztendős már), aki az ex-korcsolyázó anyjával és szintén a sportágnak élő húgával él egy fedél alatt. Carol (January Jones) fiatalon lett édesanya, bipoláris zavarokkal küzd, és ez nagyon megnehezíti lányai életét. Napi szinten szemrehányásokat tesz nekik, és megszállottan, durva módszerekkel akarja őket felkészíteni a versenyekre.
Kat az ifjúági profi csapatba szeretne bejutni, azonban helyzete egyre kilátástalanabb. Sem édesanyja, sem húga nem hisz benne, sőt egyenesen kritizálják őt napi szinten. Ha ez nem lenne elég, örökölte a mentális zavarokat, és gyakran harapásokkal sanyargatja magát. Aggályait tetőzi, hogy néhány éve komoly balesetet szenvedett az egyik ugrásánál; ebbe a mutatványba majdnem bele is halt. Nagy dilemmába előtt áll, ugyanis az otthoni zűrökből, és az amúgy nem túl sok anyagi haszonnal kecsegtető sportolói pályától el is menekülhetne Londonba. Nem könnyű Katnek eldöntenie, hogyan tovább, van-e jövője a korizásban, vagy hagyjon fel eddigi életével, és Angliába szökjön a pasijával. Egy orosz edzőnő rendíthetetlenül hisz benne, és felkarolja. A lány hozzáköltözik, és a páros korcsolyázás mellett döntenek. Kat nem választja a könnyebb utat, hatalmas harcokat kell vívnia a pályán párja-, és társai bizalmáért és közben helytállnia még munkahelyén is, egy bárban ahol edzés után melózik, és valahogy helyre kell hoznia a magánéletét is. Erre a szerepre nem is választhattak volna kiválóbb szereplőt, mint Kaya Scodelariot. Nagyon jól áll neki a korcsolyázó szerep, és kiválóan jeleníti meg a testi és lelki sérült Katet.
A sorozat erőssége kétségkívül a versenyzők életét bemutató megpróbáltatások realisztikus ábrázolása. A sportból kiégő anya karaktere bámulatosan jó, illetve ebben a szerepben jó választásnak bizonyult January Jones, akit korábban a Last Man on Eart-ben láthattunk. Remekül ábrázolja a sorozat azt a folyamatot, amin Carol keresztül: le kellett mondania saját ígéretes álmairól, majd ezt kompenzálva, a gyerekeire terhelte mindezt, velük akarja bepótolni, és megvalósítani saját sportolói karrierjét. Mindeközben emberi ronccsá teszi gyermekeit, és nem figyel azok igényeire sem. Nagyon elgondolkodtató, hogy egy normális családi környezetben vajon hogyan viselkedne Kat és húga.
A sorozatnak sajnos van jó néhány gyengesége is. Amikor felmerül Katben a dilemma, hogy menjen vagy maradjon, túl hirtelen döntéseket hoz, egyik pillanatról a másikra szakít pasijával, és teljesen logikátlan események követik egymást. Ezen felül bőven akad edzőtársaival néhány kínosan gyenge párbeszéd, és ezek béna vergődésnek tűnhetnek. Ha ezektől azonban eltekintünk, és átlendülünk a következő részekre, tényleg érdemes végig néznünk a sorozatot a pozitívumai miatt. A széria egyelőre egy évadnál tart, reméljük várható majd folytatás is, és az alkotók addig kiköszörülik a csorbákat.
Írta: Árvai Fanni
1082 megtekintés.
0 comments