Épp ideje volt egy újabb megosztó sorozatnak.

Kezdődött ugye a nagy klasszikussal, A szürke ötven árnyalatával, annak pedig már több mint egy éve, hogy a világ Netflix-közössége a 365 napot nézte (amelynek a folytatása is biztosra vehető). 

Az ilyen filmeknek mindig vegyes visszhangja van. Egyesek szerint soft- pornók (legyünk őszinték, tényleg azok), mások szerint „gagyi szarok”, és van egy réteg, – gyanítom a legvastagabb réteg, hogyha ezek a filmsorozatok/sorozatok töretlenül népszerűek – amely imádja őket.

Nyilván többnyire (de nem kizárólag) nők – és szerintem van egy bizonyos korosztály, akik Szex és New Yorkon, Született feleségeken szocializálódtak -, akiknek ezek a sorozatok szólnak. A kritikusok legtöbbször végig sem nézik őket, csak a trailert látják, pedig nagyon sok valós élethelyzetet dolgoznak fel, és igen, a szex is a mindennapok része (már akinek).

A Sex/Life című sorozat B. B. Easton, 44 fejezet 4 férfiról című önéletrajzi regénye alapján készült. Az írónő iskolapszichológusként merészelt könyvet írni a szexről, valós események és a saját élete alapján (igyekszem hangsúlyozni, mennyire nem fikció egy ilyen, bármennyire is ez a vád éri állandóan ezeket a sztorikat). Azt a kérdéskört boncolgatja, vajon ugyanaz az ember, aki megadja nekünk a biztonságot és kényelmet, a nyugodt kertvárosi életet, megadhatja-e a szenvedélyt, a mindent elsöprő, igazi „falat kaparós” vágyat is? Miért ne vágyhatna egy nő egyszerre mindkettőre, de hogy valósítható ez meg egy monogám kapcsolatban?

A sorozat egy idilli házasságban élő anyáról, Billie-ről szól, aki csordultig telt, negédes boldogságában mégis boldogtalan, mert hiányzik neki valami vagy valaki. Egy házasságnak vitathatatlan alapja a szexualitás, a mértéke és milyensége azonban a partnerektől függ, a lényeg, hogy „egy nyelvet beszéljenek”. Nos ez itt nem igazán adott.

Sarah Shahi negyvenegy éves egykori pom-pom lányból lett színésznő, bár érdemei sorában előrébb szerepel modellkarrierje, játszott már néhány jobb és rosszabb sorozatban is. Most egy georgia-i lányt alakít, aki felköltözik a nagyvárosba önmegvalósítani, az élete álomszerű, bulizik, karriert épít, kalandozik, és megismerkedik a szuperszexi zenei producerrel, akivel se veled, se nélküled kapcsolatba kezd.

Brad – a producer, azaz Adam Demos ausztrál színész és tényleg elég dögös, hitelesen adja azt a karaktert, akitől megremeg a csajok lába. Volt már alkalmunk beleszeretni, a Falling inn love (Szerelem első vendéglátásra) című filmben is. 

A tökéletes férjet (megint) Mike Vogel alakítja, aki a Titkos megszállottság című filmben is egy majdnem tökéletes férj volt. Szintén nem olyan, akire rossz ránézni, és most egész kedvelhető figura azáltal, hogy próbálja felesége minden titkos fantáziáját valóra váltani.

Ezeket a szerepeket általában kezdő vagy nem annyira ismert színészek vállalják el a nagyon sok és kendőzetlen meztelenség miatt, azonban szerintem mindig van, aki jól jön ki belőle és meghozza neki a várt népszerűséget (pozitív értelemben). Itt nincs szükség Anthony Hopkins-i magasságokra, tehát nem a színészek játékáért választja bárki ezt a kategóriát, hanem mert általuk olyan világba jut el, amiről álmodozik vagy éppen önmagára ismer benne: „Jéé én is egy kétgyerekes anyuka vagyok, itt van ez a pasi, aki a férjem és tök rendes ember, de akkor miért gondolok néha más szexi pasikra, ja, hogy nem csak én vagyok így ezzel?” A jelentős többség nyilván nem kezd semmit ezzel a vágyakozással, de van lehetősége egy kicsit megélni – azáltal, hogy a képernyőn látja – mi lenne ha… Ne ítélkezzünk emiatt felettük. 

Nem tartom kizártnak, hogy egy film egy kapcsolatban olyan beszélgetéseket indít el, amelyekre rég sort kellett volna keríteni, de hogyha csak egy limonádé, amit szívesen néz valaki – mi ezzel a gond?

Én azért bátran ajánlom mindenkinek, a prűdeknek csak azért is, a bevállalósoknak meg másért.

1261 megtekintés.

Megosztás:

0 comments

XHTML: You can use these tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>