A Netflix remek sorozatokat gyárt, de a filmek terén van még lemaradása. A streamingszolgáltató által készített filmek ugyanis a minőség széles skáláján mozognak. Most a legaljából kaptunk egy „thrillert”.

Ráadásul mindezt szinkronizálva. Akkor, amikor megannyi remek sorozat még feliratot sem kap, nemhogy magyar szinkront, akkor jön ez a film, és azonnal saját anyanyelvünkön hallgathatjuk. Ok, sok ember nem kellett a munkálatokhoz, de na. 

A Netflix pár napja tette ki műsorára saját készítésű filmjét, amely a Secret Obsession címet viseli. Fogalmam sem volt, mi vár rám, ezért nekiveselkedtem. A kidobott idő fogalma új értelmet nyert. 

Már a kezdő képsoroknál gyanút kellett volna fogjak: egy nő menekül, beszáll gyorsan az autóba, majd… tadam, nem indul az autó. Micsoda meglepetés. Soha nem látott képsorok. Ilyen, és ehhez hasonló közhelyekkel, kliséhalmazokkal van tele a film, ráadásul még csak azon sem tud szórakozni az ember, hogy kitalálja, ki a tettes, mert csak az nem tudja, aki háttal ül a tévének. 

A szereplőgárda gázsija nem lehetett nagyon magas, tekintve, hogy csak elvétve színészkednek, Mike Vogel azért felfelé lóg ki a kb három színésszel dolgozó szereplőbrigádból. 

Egyébként a történet szerint Jennifer balesetet szenved, és mindent elfelejt. Ott van azonban férje, hogy segítsen neki. Hamarosan kiderül, hogy valami nincs rendben a balesettel, és innen új irányt vesz a történet. Dehogy vesz. Tényleg kidobott idő volt ennek a filmnek a megnézése. Ezerszer látott képjelenetek, de olyanok, amelyek már a legelső nézésnél is idegesítik az embert. Úgy értem, ha életében először látja ezeket. A nem induló autóról más írtam, ilyenekkel van tele a film. Erdőben menekülés a gonosz elől, lehet tippelni, hogy nő elesik-e, és jajgat-e közben… És ki volt a pasi a virággal? Tele van a film logikátlanságokkal, nonszensz dolgokkal, amelyek valóban felidegesítik a nygodt szemlélődőt, és emellett unalmas is sajnos.

Annak lehet szórakoztató, akik még nem találkoztak hasonló filmmel. El tudom képzelni, hogy valakinek tetszik ez a mozi, mert valakinek a Szürke ötven árnyalata is bejön, szóval lehetséges, hogy lesznek, akik jól szórakoznak. A témát és a megoldást is többször láthattuk már, de minden egyes alkalommal, jobban kivitelezve. Aki hasonló filmet, jó kivitelezésben szeretne látni, az nézze meg az Amnéziát. Nicole Kidman és Colin Firth főszereplésével.

Az IMDb-n egyébként 4,4-en áll a Secret Obsession, ami azért hízelgő. Én egy hármast adnék rá, mert színes volt, szinkronizált és nem fagyott le. 

Egy szónak is száz a vége, ha jó filmet akartok nézni, ezt nehogy elindítsátok!

A film trailere:

Képek forrása: NETFLIX

1926 megtekintés.

Megosztás:

0 comments

    XHTML: You can use these tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>