Szeretem a kliséktől mentes, saját fiatalkoromba visszarepítő tinifilmeket. Ahol úgy érzem, ha ezt anno láttam volna, máshogy állok én is világhoz. Tanít valamit, arról, hogyan legyek jobb felnőtt (egyáltalán arról, hogyan legyek felnőtt), mert ez az a korszak, amikor mindenben bizonytalan az ember. Kívülről határozottnak mutatja magát, de belül tele van kétségekkel és félelmekkel. A tinifilmeknek ezeket a belső gátakat kellene feloldaniuk, és segíteni az úton a felnőtté válás felé. A The Kissing Booth nem ilyen. A folytatása meg végképp nem. 

Semmilyen folytatás, csak mert kellett

Megkapjuk az első rész szeleburdi (egyáltalán nem tudok vele azonosulni) Elle-jét, aki a nyár után elbúcsúzik Noahtól, és távkapcsolatban próbálja ki magát, valamint a szerelmük tartósságát. Közben a konfliktusforrások természetesen előjönnek, mégpedig egyrészről, hogy a legjobb barátjával, Leevel jelentkezzen közös egyetemre vagy a szerelmével. Erre rágabalyodik még egy “új jóképű pasi jön a suliba”-szál, valamint az, hogy Noah is összebarátkozik egy lánnyal, ami féltékennyé teszi Elle-t. Nagyjából ennyi a sztorija a második résznek. Természetesen, vannak kisebb kiugrások, újra láthatjuk a csókfülkét akcióban, és eljutunk egy táncversenyre is. De nincs egyáltalán mélysége a történetnek. Ugyanazokat a köröket futjuk újra és újra. Sokkal jobban élveztem a Lee kapcsolatáról szóló mellékszálat, mert ott tényleg konfliktus volt. Hogy Lee megtanuljon ellenszegülni a barátjának, hogy a szerelmét jobban megbecsülje. Leeről sokkal jobban megnéztem volna egy folytatást, mint Elle-ről. A gyermek-szülő kapcsolat teljesen kivonódik a film szerkezetéből, pedig pont a szülő lehetne a gyermek fejlődésének és felnőtté válásának egyik alappillére és támasza. Itt csak annyit tudunk, hogy Elle-nek anyukája meghalt, apukája meg halálra dolgozza magát, de amikor Elle megkérdezi, hogy van- e apjának elég pénze, hogy a Harvardra menjen, az apukája szomorúan mondja, hogy sajnos nincs. Ennyi a szülői kapocs, valamint annyi, hogy a végén Lee anyukája mondja Elle-nek hogy menjen a barátja után. Kész. Így az egyik legnagyobb filmbéli mélységet jelentő száll ki is hullik.

Joey King, Joel Courtney, and Jacob Elordi in The Kissing Booth 2 (2020)

Tinifilmek sablonjai

Egy olyan szerencsés (vagy éppen szerencsétlen) helyzetben vagyok, hogy pont egymás után néztem meg a Csókfülke második részét és a To All the Boys I’ve Loved Before: Part 2-t. Nem viccelek, de kisebb változtatásokkal ugyanaz a történet! Teljesen ugyanaz! Végre összejön a szerelmespár, elvannak, aztán eltávolodnak, bejön a képbe egy másik srác, aztán minden rendbe jön. A csókjelenetek szinte ugyanúgy vannak megírva. Még a szöveg is! Mindkét filmnek szerettem az első részét, mert aranyos volt, és adott valami kis egyedi dolgot, de a folytatás annyira látszik mindkét filmnél, hogy csak azért lett, mert a rajongók kierőszakolták azt. Annyi potenciál lehetett volna a második részben. Hogy milyen nehézségeket él át egy távkapcsolat, vagy, hogy a barátság meg tud-e fakulni az idővel? Hogy a középiskolai tanulás mennyire fontos a továbbtanulás szempontjából? A szülő mennyire befolyásolja a fiatal felnőtt életét? Mennyire vagyunk önállóak ebben a korban? Milyen fontos lemondásokkal és döntésekkel jár az, hogy megvalósítsuk az álmainkat? Érdekes módon, a The Kissing Booth 2 ezt mind súrolja, de csak a felszínt kapargatja. Mintha nem akarna a mézes-mázas valóság mélyébe belekapni. Pedig milyen jó lett volna néhány valós probléma, dilemma. 

A hangulat viszont semmi sem változott és ez jó

Akik szerették a The Kissing Booth aranyos, esetlen, de szerethető hangulatát, ahol beleláthattunk egy elit amerikai iskola hétköznapjaiba, abba, hogy hogyan viszonyulnak a tanárok a diákokhoz, illetve a diákok egymáshoz, ahol az elfogadás menő és a pozitív hozzáállás mindent megold, azok nem fognak csalódni a folytatásban. Kapunk egy falatot abból, hogy hogyan váljunk felnőtté, egy kapcsolatban és a továbbtanulásban, hogy nem szabad az elvártat hozni, hanem önmagunkat adni. És ez jó. Tündérmesébe illő klisékkel tarkított délutáni limonádéfilm. 

Joey King and Joel Courtney in The Kissing Booth 2 (2020)

Összegzés

Tipikus tinifilm, amely sajnos nem ás a dolgok mélyére. Ennek kapcsán fel is merült bennem a kérdés, hogy van-e olyan, hasonló műfajú filmszéria, amely esetében a második rész jobb lett, mint az első?

Kép: IMDb

8735 megtekintés.

Megosztás: