A mi cikksorozatunk is, ahogy a sorozat, sajnálatosan a végéhez ért. Az első évadról írt kritikánk itt, míg a második szezon értékelése itt olvasható.

Sokféle definíciót alkalmazhatnánk a kamaszkorra. A gyermekkor és a felnőttkor közötti híd, az utolsó tét nélküli korszak, a legszabadabb, kötöttségektől leginkább mentes időszak-halljuk sok esetben. Bármelyik meghatározás mellett is tesszük le a voksunkat, az mindegyik esetében bizonyos, hogy a kor egyik legfontosabb velejárója az identitások keresése. Ez az első pont, ahol a gyerek függetlenedik a szülőtől, amikor már nem úgy hivatkozunk rá, hogy a valakinek a fia/lánya. Ennélfogva ekkor határozzuk meg először magunkat, az értékítéletünk ekkor kezd szépen lassan leválni a külvilágról. Az öndefiníció pedig szűkebb- (Ki vagyok én? Mit hozok magammal a szüleimtől? Honnan származom?) és tágabb (Hogy látom a világot? Mi érdekel engem igazán? Miben lelem örömöm?) viszonylatban is értendő. Szerencsére a filmkészítők az utóbbi évtizedben rátaláltak erre témára (pl: Greta Gerwig nagyrészt saját fiatalkora alapján megalkotott debütálófilmje, a Lady Bird, vagy a nemrégiben bemutatott The Half of It) , sorozatok terén azonban mind ez idáig kevés erős feldolgozással találkozhattunk. Anne Shirley-Cuthbert azonban azután, hogy megküzdött a beilleszkedés nehézségeivel, illetve a társadalmi elvárások egy részével, most saját magával küzd.

Az első epizódban lázas készülődés veszi kezdetét, hamarosan itt van ugyanis Anne tizenhatodik születésnapja. Mitikus szám, sok helyütt a felnőtt lét egyfajta előszobáját jelenti ez a kor. Ennélfogva főhősünk élete is kezd megváltozni. Egyre inkább érdeklődik az ellenkező nem iránt, bonyolódik Gilberttel való kapcsolata, illetőleg egyre inkább szeretné megtudni, hogy ki is ő valójában. Eközben társaival együtt készülnek a felvételi vizsgára, sőt a folyóirat keretein belül az eddig csupán elméleti síkon létező eszmei harc a gyakorlatban is testet ölt.

Dalila Bela and Amybeth McNulty in Anne (2017)

Az évad egyik fő szála tehát a főhős nyomozása lesz saját múltja iránt. Bár elsőre kicsit radikális tűnhet ez a lépés a lány részéről, hiszen Cuthbertéknél óvó, szerető környezet várja, valójában teljesen logikusan következik a karakterből. Egyrészt Anne-t árvaként eddig csak elutasítás, fizikai és lelki abúzus “fogadta”, ennélfogva pedig magától értetődő, hogy némileg idealizálja a biológiai szüleit, másrészt pedig az örökbefogadott gyerekek esetében mindig eljön az a pont, amikor elkezdnek érdeklődni a “valós szülők” iránt. Kiváló olvasmány egyébként a témában Grecsó Krisztián legutóbbi, Libri-díjas regénye, a Vera, bár ott még egyel bonyolultabb a szituáció, hiszen ott a főhősnő nem is tud a származásáról. Anne számára ez a folyamat megint csak az identitáskereséssel kapcsolódik össze, hiszen bizonyos dolgokat nem ért magával kapcsolatban (legyen szó nagyon kézzelfogható dolgokról, mint például a haja színe, vagy olyan absztrakciókról, mint bizonyos jellemvonásai).

Egy másik fontos szál Anne és Gilbert kapcsolata, ezen a téren a készítőket jogosan lehetett dicsérni azért, mert-némileg a jelenlegi trendeknek ellentartva-megőrizték a viszonyt egy kedves gyermeki szinten, most életkoruk előrehaladtával azonban konkretizálódik kettejük között a vonzalom. Már egy korábbi cikkben említettük, hogy Gilbert motivációi sok esetben tisztázatlanok, ez sajnos továbbra is fennálló probléma, a fiú túl radikális döntéseket hoz, túl gyorsan. A kapcsolatuk elején egyértelműen ő a cselekvő fél, végül azonban-némileg talán a sorozat erőteljes feminista vonulatának köszönhetően-Anne mondja ki az utolsó szót. Nem tudni, hogy mi történhetett a forgatáson, mikor tudhatták meg a készítők, hogy itt a vég, de az utolsó képsorok láttán erőteljes összecsapottságérzése lehet a nézőnek, mintha néhány perc alatt akarták volna elvégezni több epizód feladatát, így viszont a szerelmi szál is sérült, a fékevesztett rohanásban a nagy egymásra találás sem lett katartikus. Ha végső soron egy látványos hibát ki kellene emelnem, akkor az mindenképpen az lenne, hogy a kapcsolatuk balansza egy kicsit sérült azáltal, hogy még Gilbert is ennyire ki volt szolgáltatva Anne szeszélyeinek.

Kifejezetten erős szál volt viszont Cuthbert testvérpáré, ahogy megpróbálják elengedni Anne-t. Nehéz számukra, hogy a lány egyre inkább érdeklődik a biológiai szülei iránt, illetve közeleg az egyetem, amely miatt gyermekük végleg elhagyja majd a várost. Érdekes kettősség figyelhető meg az évadban, mert kezdetben Marilla az, akinek nehézségei vannak az elengedéssel, végül viszont Matthew kompenzál túl. Ezen a ponton pedig lehetetlen nem kitérni R.H. Thomas, de még inkább Geraldine James páratlanul kifinomult, árnyalt játékára. Utóbbi talán a legszebb, legidillibb karakterutat kapta az egész sorozatban.

Dalila Bela and Amybeth McNulty in The Summit of My Desires (2019)

Fontos szerep hárul a mellékkarakterekre is. Diana tulajdonképpen ugyanazt az utat járja be, mint Anne, bár nála ez még kiegészül a konzervatív, már-már bigott családi elvárásokkal való szembehelyezkedéssel, az pedig megint csak a lezárás hibája, hogy ez a szál sincs tökéletesen lekerekítve, eljutunk ugyan a happy endig, de bizonyos stádiumok rejtve maradnak a néző elől. Jerryvel való kapcsolata bár vastagon felskiccelt, de átélhető. Mindenki Rachel Lyndje ezúttal sem tétlenkedik, kiemelendő, hogy az ő fejlődése az egyik leglátványosabb a sorozatban. A harmadik évadra bár előítéleteit nem vetkőzi le, néhány zsörtölődés közepette mégis mindig a jó ügyet szolgálja. A széria ismét behoz egy érdekes aspektust a környék őslakosaival, és bár az üzenet érhető és nincs is túlhangsúlyozva, ez talán az a szál, mellyel leginkább elbánt a végkifejlet, ugyanis gyakorlatilag semmilyen konklúziót nem kapunk. Mintha ezzel a  vonulattal a készítők inkább a következő évadban szerettek volna mélyebben foglalkozni. Bash és Mary története pedig talán a legerősebb az egész a harmadik évadban, elsőre talán hirtelennek tűnhet a betegség, ám nagyon okos húzás volt ez a készítőktől, mert így megfogalmazódhat a kérdés, hogy Mary állapotának milyen mértékben vannak lelki okai. Bash is egy olyan karakter, akivel minden bizonnyal komolyan számoltak volna a továbbiakban, hiszen Miss Stacyvel közös kapcsolatuk még csak most kezdődött el.

Bár eddig több negatívumot említettünk, az szinte vitathatatlan, hogy a sorozat legerősebb évada a harmadik. A készítők érezhetően megtalálták a saját hangjukat, remekül egyensúlyoznak a könnyed és a drámai hangvétel között. A képi világ is kitűnő észrevehető, amint az évszakok váltakozása kommunikál a történettel. Hol párhuzam figyelhető meg (a nyár, mint a szerelem toposza), hol pedig épp ellentét (Mary halála és az általában az újjászületést jelképező tavasz). A karakterek közül most már (szinte) mindenkinek megérthetőek a motivációi, a jellemek árnyaltak, a különböző tematikák nem oltják ki egymást. Az egész struktúra végletekig kimunkált, remekül működik, egészen a lezárásig, azért viszont nem lehet a készítőket okolni, hiszen tudvalevő, hogy az eredetileg öt évadosra tervezett szériát nagyon hirtelen kaszálták el.

Kyla Matthews, Ella Jonas Farlinger, Jacob Horsley, Lucas Jade Zumann, Amybeth McNulty, Lia Pappas-Kemps, Miranda McKeon, Jacob Ursomarzo, and Glenna Walters in A Strong Effort of the Spirit of Good (2019)

Összegezvén egy kiváló és fontos sorozat zárult egy remek harmadik évaddal, a nézőben csupán a végkifejlet elnagyoltsága hagyhat keserű szájízt. Ezt leszámítva azonban kellemes emlékeket vihetünk magunkkal, és ha ennyi szubjektum megengedhető a végén, nálam Moira Walley-Beckett felkerült azon alkotók listájára, akiknek minden jövőbeni produkciójára kiemelt figyelmet fogok fordítani.

Képek: IMDb

570 megtekintés.

Megosztás:

0 comments

XHTML: You can use these tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>