Rövid időn belül a Work it a második zenés-táncos film, amelyet megnézek, pedig több mint valószínű, hogy amikor a Netflix a célközönséget belőtte, akkor nem rám gondolt. Ezt figyelembe véve (vagy ennek ellenére) ez a film is szórakoztató volt. A Táncra fel! inkább bűbájos, a Más ritmusra egy fokkal komolyabb felütést kapott, de komolyan venni ezt a produkciót sem szabad. 

Quinn Ackermann világítóként dolgozik egy tánccsapat mellett, de egy balul sikerült fellépést követően megválnak tőle. Nem gond, hiszen itt a felvételi, a Duke a hölgy álma, de a beszélgetés folyamán azt füllenti, hogy ő a tánccsapat egyik tagja. Természetesen be akar oda kerülni, ahonnan kitették, sokat gyakorol, de esélye sem volt bekerülni. Ekkor jön a sugallat (a “főgonosztól”: akkor van esélye táncolni, ha saját csapatot épít. Quinn ezt komolyan veszi, elhappolja tőlük a legjobb barátnőjét, Jasmine-t, és táncosokat toboroznak. Hogy több esélyük legyen, felbérlik a sérülés miatt visszavonult, exnagyonjótáncos srácot, Jake Taylort. 

Igen, a Táncra fel! bizonyos elemei tökéletesen felfedezhetőek ebben a filmben is, a dramaturgia félelmetesen hasonló, a végeredmény szerencsére kicsit különbözik. A Más ritmusra annak ellenére szórakoztató, hogy tele van klisépanelekkel, amelyeket azok a nézők is látnak előre, akik háttal ülnek a tévének. Nekem, mint abszolút laikusnak tetszettek a táncos részek (kivéve a nagyon erőltetett “riszaversenyt, amely csak a Starsky és Hutch-ban volt szórakoztató), jól megkoreografált mozdulatokkal láthattunk a képernyőn. A zenék is rendben voltak, amelyért Germaine Franco felel, és természetesen a 21 éves színész-énekes Sabrina Carpenter hangja is felcsendül. A film készítői, élükön Laura Terruso magasra tették a lécet, hiszen a Work it egyik producere maga Alicia Keys. 

A főszerepet játszó Sabrina Carpenter aranyos, szerethető karakter, de néha szerintem túlzásba esett a nyilvánvalóan erőltetett bénázással. Kora ellenére ő profinak számít a szakmában. Legjobb barátnője szerepében a Riverdale-ből ismert Liza Koshy  játszik, akinek van néhány szórakoztató pillanata, és egészen jól táncol. A mentor szerepét játszó Jordan Fisher üde színfolt, ő a Fiúknak, akiket valaha szerettem című filmből lehet ismerős. Az ő esetében megbocsáthatatlannak gondolom, hogy a Jake Taylor nevet kapta, komolyan, lehettek volna kreatívabbak. Ennél a névnél csak a főgenyót játszó (igen, ilyen is van persze) Julliard Pembroke karaktere zavaróbb. Keiynan Lonsdale egy teljesen hiteltelen táncdívát játszik, akinek saját kis seggnyaló csapata van, de persze SPOILER a végén elismeri az ellenfél teljesítményét, kb mint a svájci tahó a Jég veled! című vígjátékban. SPOILER VÉGE. Lonsdale nem egy kezdő színész, szerintem kaphatott volna kicsit árnyaltabb, többdimenziós szerepet, mint a tagét, akit utálni kell. A tánccsapat többi tagja sajnos csak lógnak a levegőben, még annyit sem jegyzünk meg a legtöbbjükről, hogy mi a nevük, nem hogy motiváció, meg karakterfejlődés meg ilyenek. 

A történetvezetés tényleg kicsit a Ritmusra fel!-re hajaz, valószínű nem tűnt volna fel ennyire, ha nem rövid időn belül látom a két filmet. A forgatókönyvet szerintem nagyjából két óra alatt dobhatta össze Alison Peck.

Ettől függetlenül persze tudjuk, mi elé ülünk le. Ezek a hiányosságok nem is tűnnek fel annyira, hiszen a lényeg a táncon van, ami egész jól mutat. A Más ritmusra egy gyorsan feledhető, de szórakoztató alkotás, a műfaj kedvelőinek és fiatalabb generáció képviselőinek kifejezetten tetszeni fog. Szerintem érdemes neki esélyt adni.

A Ritmusra fel magyar szinkronnal található a Netflix műsorán.

 

A film magyar feliratos előzetese:

854 megtekintés.

Megosztás:

0 comments

XHTML: You can use these tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>