The Confession Killer (Én mindent beismerek) – Kritika

A „szörnyek” időtlen-idők óta köztünk járnak, és ami talán a leghátborzongatóbb, hogy gyakran kedves emberek bőrében élnek. Olyanok ők, akik sármmal, intellektussal, szuggesztív kommunikációval, szívet melengető előzékenységgel, vagy épp szimpátiát kiváltó esendőséggel cserkésznek be jóhiszemű és megvezethető ártatlanokat, akikből szempillantás alatt válik potenciális áldozat, és akiket szeretteik soha többé nem látnak viszont, legalábbis élve… A történelem egyik leghírhedtebb sorozatgyilkosa Ted Bundy volt, akit a napokban lesz 31 éve, hogy villamosszék által végeztek ki, mindössze 42 évesen. Vele ellentétben Henry Lee Lucas, az országúti gyilkos jóval tovább élt, és (talán) jóval több ember halála szárad a lelkén. Saját bevallása szerint több száz. Ki volt ő, miért tette ezeket a borzalmakat, és miért kuszálódtak össze a szálak vele kapcsolatban? A Netflix saját gyártású, 5 epizódból álló miniszériájából minderre választ kapunk. Ám készüljünk fel, mert amit látni és hallani fogunk, az egészen elképesztő lesz, és amely talán sokakat megviselhet lelkileg…

1

Szinte minden bestiális gyilkosság elkövetője hányattatott sorsú, bántalmazott gyermek volt. Sokaknál minden brutális tettük visszavezethető egy kegyetlen anyához és/vagy egy erőszakos apához. Henry Lee Lucas esetében sem volt ez másképp. Viola Lucas 1960-ban lett gyilkosság áldozata. Az elkövető pedig nem volt más, mint az akkor 24 éves fia, Henry. A későbbi, több évet felölelő ámokfutása, amely megannyi vétlen ember életének kioltásával „járt”, többek között (ezt, egy eset előzte meg, akkor egy fiatal lányt fojtott és erőszakolt meg) ezzel a gyilkossággal vette kezdetét. Felfoghatatlan egy hétköznapi ember számára, hogy valaki miként tehet ilyet, hogyan veheti el annak a nőnek az életét, akitől a sajátját kapta… 

2

Azonban a (múltbéli) körülmények sok esetben szolgálhatnak sajnálatos, ám ésszerű magyarázattal, és amelyek valamennyire érthetőbbé teszik ezeknek az elkövetőknek a (jelen idejű) tetteit, úgymint: mélyszegénység, a megfelelő edukáció és a szeretet hiánya, a gyerekkortól folyamatosan elszenvedett traumák, fizikai lazsnakolás, a környezetükben előforduló alkoholizmus, esetenként hallucinációt kiváltó szerek fogyasztása, vagy épp a szexuális zaklatás. Ezek mind-mind olyan tényezők, amelyek súlyosan deformálhatják egy fiatal személyiségét. A következmények pedig visszafordíthatatlanok. A legenyhébb végkimenetele egy hasonló gyerekkort megélt embernél a lelki sérülés, a felnőtt életében folyamatosan jelen lévő depresszió, valamint az érzelmek elfojtása, annak komplikált kimutatása. Vannak, akik az önvád csapdájába esnek, mindenért magukat okolják, ami egy idő után önutálatba fordul át, és sajnos attól sem riadnak vissza, hogy fizikai sérüléseket okozzanak saját maguknak. Ennek tragikus tetőpontja az öngyilkosság. A legsokkolóbb „végterméke” ezeknek az „adalékoknak” pedig nem más, mint a hidegvérű, tökéletes gyilkológép: a sorozatgyilkos. Bántani akar másokat, mert vele is gyakran ezt tették. Csillapíthatatlan vérszomjának nem tud megálljt parancsolni, és egy idő után eljön az a pont, amikor már pusztán csak az élvezetért öl. Félreértés ne essék, mélységesen elítélem ezen emberek szörnyű tetteit, én csak próbálom megérteni a megérthetetlent…

3

1978-ban egy texasi autópálya mellett egy üresen hagyott autóra lett figyelmes egy arra elhaladó rendőr. Hamar ki is derült a rendszám alapján, hogy a tulajdonos egy pár napja eltűntként nyilvántartott fiatal férfi, akinek holtteste nem messze feküdt a kocsijától. Barátnőjével látták utoljára, akinek testét úgy 90 mérfölddel arrébb találták meg a rendőrök, és akit gyakorlatilag ugyanúgy, pisztollyal végeztek ki, mint őt. A rendfenntartók nem találtak semmit, ami a tettes nyomára vezethetett volna. Egy évvel később, egy fiatal lány holttestét találták meg egy vízmosásban ugyanabban a megyében. Az áldozatot nem sikerült beazonosítani, így „csak” a narancsszínű zoknisként aposztrofálták, mivel más ruhanemű nem volt a lány testén. Ebben az időszakban sűrűsödtek azok az esetek, amelyben holttesteket találtak a 35-ös út vonzáskörzetében. Noha az elkövetés módja sokféle volt, mégis felötlött a gondolat, miszerint az esetek kapcsolatban állhatnak egymással, így 1980 októberében, 18 különböző rendőrség képviselői gyűltek össze, hogy megvizsgálják az ügyeket. Nem jártak sikerrel. Két évvel később, a texasi Montague megye seriffje épp egy idős asszony, a 82 éves Kate Rich eltűnése kapcsán nyomozott. Egy családtag szerint, a nő eltűnéséhez köze lehet Henry Lee Lucasnak, aki a ház körüli munkákat végezte, és aki egy ideje együtt is élt a szépkorú hölggyel. A férfi több napos őrizetben tartása, és kihallgatása eredményesnek bizonyult. Nemcsak Kate, de volt párja, Becky Powell meggyilkolását is bevallotta. Mint kiderült, volt egy tettestársa is, aki nem mellesleg Becky nagybátyja volt. Ez a férfi az együgyű Ottis Toole volt, akivel Henry homoszexuális kapcsolatba keveredett. Szó esett az ügy kapcsán  többek között nekrofíliáról, csonkításról, darabolásról, testrészek elégetéséről, csontok szétszórásáról, zoofíliáról, keresztre feszítésről, de ami még ettől is döbbenetesebb volt, hogy több száz áldozatról számolt be, akiket autózásai során hagyott hátra 36 államban…

4

A Robert Kenner és Taki Oldham rendező páros nem fukarkodott az archív felvételekkel, amelyek sűrűn szövik át az epizódokban található – áldozatok hozzátartozóival, újságírókkal, nyomozókkal, jogászokkal, bírókkal forgatott – interjúkat. Az igénytelen, családok tucatjainak életét tönkre tevő senkiházi, Henry Lee Lucas, olyan sokszor mosolyog bele a kamerába, hogy az embernek nyomban ökölbe szorul tőle a keze, és válik általa borzasztóan ingerültté. A „tökéletes sorozatgyilkos” imázs azonban nagyon hamar átalakul, és Henry szempillantás alatt lesz egy groteszk előadás szánalmas élő bábja. Megkérdőjeleződni látszik számos, már bevallott gyilkosság elkövetése, és lezárt ügy helytállósága, épp úgy, ahogy a helyi rangerek kompetenciája, főként Jim Boutwell seriffé, aki szinte már-már jóbarátságot ápolt a fogva tartott férfival. A későbbi DNS vizsgálatok eredménye, valamint – többek között – Linda Erwin nyomozó és Hugh Aynesworth újságíró munkája, hihetetlen tényeket hoz felszínre. Úgy tűnik, hogy az amerikai igazságszolgáltatás egyik legnagyobb átverése lepleződik le a szemünk előtt, amelyben a szemfényvesztésen kívül hatalmi játszmák, politikai érdekek és csatározások, érdem nélküli dicsfényben tündöklés, és sajnálatosan, valóban elkövetett, brutális gyilkosságok is helyet kapnak. Rendkívül jól felépített struktúrája van ennek a dokumentumfilmsorozatnak, ami érdekesen és izgalmasan világít rá arra, miként lehet bűnbakként ráhúzni valakire a vizes lepedőt. Döbbenetes szembesülni egy ilyen ember – mint Henry Lee Lucas – tetteivel, pusztán csak a képernyőn keresztül is. Elképzelni sem tudom mennyire sokkoló lehetett ezeket a mondatokat élőben, a szemébe nézve végighallgatni. Ahogy azt a fájdalmat sem tudom felfogni, amelyet az áldozatok hozzátartozói érezhettek akkor, amikor szembesültek azzal, hogy az ő szerettük is egy azok közül, akiknek életét istent játszva vette el Henry Lee Lucas. Ahogy évtizedekkel később nyilatkoznak anyák, testvérek, fél árván maradt egykori gyermekek, akiktől ez a visszataszító fenevad elragadta lányukat, nővérüket, édesanyjukat, az egészen szívszorító. Ugyan nincs az az ítélet, amely enyhítené a családtagok fájdalmat, de az igazságszolgáltatás, a tisztes „lezárás” minden áldozatnak kijár. 

5

238 percnyi tömény döbbenet ez a dokumentumfilmsorozat, ami az epizódok előrehaladtával meglepően sokféle érzelmet fog belőlünk kiváltani. Készüljünk fel, mert olyan érzelmi hullámvasútra fogunk felülni, ahol percről-percre kerít majd minket hatalmába az undor, a düh, a sokk, a szomorúság, és az együttérzés. Az emberi természetről is szól ez a mini széria, arról, hogy bármennyi zavaró tényező is igyekszik elhomályosítani előttünk az igazságot, soha nem szabad szem elől téveszteni a valódi célt. Az igazság ugyanis ott van az orrunk előtt, a kérdés csak az, hogy észre akarjuk-e venni… Az 1980-as évek végén kifejlesztett, és a kilencvenes években tökéletesített DNS-teszt nemcsak a leszármazási vizsgálatok során volt elképesztően fontos tényező, de mérföldkőnek számított gyilkossággal kapcsolatos nyomozások során is. A legszomorúbb, hogy az évtizedekkel korábbi, emberéleteket követelő eseteknél még nem volt jelen, és nem nyújtott felbecsülhetetlen fontosságú segítséget, mint napjainkban, így számos „valódi” gyilkos megúszhatta borzalmas tetteit büntetés nélkül, és ezek az ügyek az évek alatt szép lassan a feledés homályába sodródtak. 

„A Texas rangerek szerint Lucas körülbelül 200 gyilkosságot követhetett el, ám egyikhez sem köti DNS-teszt. Az igazi gyilkost 20 esetben sikerült biztosan beazonosítani. Henry Lee Lucas ügyeinek nagy részét ennek ellenére sem vizsgálják újra.”

10/7

Írta: Aleva Zoli

187 megtekintés.

Megosztás:

0 comments

XHTML: You can use these tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>