Ingoványos talajra lépett a Netflix új, saját gyártású sorozatával, a Messiással. Olyan témakört feszeget, amely igencsak megosztó az emberek körében…

„Mert amiképpen a villámlás napkeletről támad és ellátszik egész napnyugtáig, úgy lesz az ember Fiának eljövetele is.”

(Máté 24,27)

Na, lássuk csak, miről is szól nagy vonalakban, ez a 10 részes amerikai sorozat…

Adott egy fiatal szíriai (menekült) férfi, aki ékesszólásainak köszönhetően –„országokat átívelően”- hatalmas tömegeket vonz magához. Ebben talán nem is lenne semmi különös, mindaddig, amíg furcsaságok nem kezdődnek a jelenlétében. Napjaink social media felületeinek köszönhetően futótűzként terjednek szerte a világban a férfi csodatévő cselekedetei. Minden televíziós társaság vele foglalkozik, újságok címlapján ékeskedik a fotója, míg végül a „hárombetűsek” (CIA, FBI) is felfigyelnek rá…

Azért idő előtt semmit se ítéljetek, míg el nem jő az Úr, aki egyrészt világra hozza a sötétségnek titkait, másrészt megjelenti a szíveknek tanácsait; és akkor mindenkinek az Istentől lészen a dícsérete.”

(Pál apostol levele a korinthosziakhoz 4,5)

Michelle Monaghan alakítja Eva Geller CIA ügynököt, aki szinte már megszállottjává válik az ügynek. Minden erejével azon van, hogy leleplezze az imposztornak vélt férfit. Múltja, személyes tragédiája, valamint édesapjával való kapcsolata rányomja a bélyegét mindennapjaira. Vakbuzgóságát az újabbnál-újabb információk egyre csak szítják, ám a kezdeti sziklaszilárd meggyőződésébe szép lassan beszivárog a kétely nyugtalanító érzése. Ez az emóció mélyebbre hatol – a szintén az ügyön dolgozó – Mathers ügynök (Wil Traval) lelkében, aki ki is száll a nyomozásból. Ám akad valaki (Tomer Sisley), aki hajthatatlan a messiással kapcsolatban, és akit múltjának démonai még mindig üldöznek, illetve aki képtelen szembenézni annak az eshetőségével, hogy a férfi valóban az, akinek vallja magát…

„De mikor eljő amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem ő magától szól, hanem azokat szólja, amiket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek.”

(János 16,13)

Akadnak olyanok is, akik szentül hiszik, hogy a „küldött” Isten embere, és földi helytartójaként nekik követniük kell, bárhová is vezesse őket, mert a cél nemes, és feljebbvaló annál, amit az emberek felfoghatnának és megérthetnének. Így válik a rejtélyes férfi amolyan személyi asszisztensévé Félix atya (John Ortiz), aki a családját is alárendeli a férfiba vetett hitének. Városokon áthaladó modern kori karavánjuk során a családtagok egymásba vetett hite azonban meggyengül, a későbbi események (napvilágra kerül lányuk abortusza, a gyakorta alkoholizáló feleség elhidegül férjétől) hatására pedig darabjaira hullik…

„És az ég csillagai lehullanak, és az egekben levő hatalmasságok megrendülnek. És akkor meglátják az embernek Fiát eljőni felhőkben nagy hatalommal és dicsőséggel. És akkor elküldi az ő angyalait, és egybegyűjti az ő választottait a négy szelek felől, a föld végső határától az ég végső határáig.”

(Máté 13,25-26-27)

Hónapok óta vártam ezt a sorozatot, amit Michael Petroni (Oltári fiúk, A kárhozottak királynője, A rítus, A könyvtolvaj) forgatókönyvíró jegyez, és amelyet James McTeigue (V mint vérbosszú, Sense8) másodmagával rendezett. Hiába az ígéretes előzetes, a lendületes első pár rész, a sorozat fokozatosan sétált bele a saját maga által ásott, méretes gödörbe. Hemzseg a „semmilyen” karakterektől a széria, C és D kategóriás színészek (Melinda Page Hamilton, Barbara Eve Harris, Beau Bridges, Dermot Mulroney, Emily Kinney) véreznek el szerepeikben (kivéve talán Michael O’Neillt), miközben én a képernyő másik oldalán csalódottan ásítozom, és azon mérgelődöm, hogy lehet valamit ennyire el….ni. Túl sok karakter szemszögéből szemléljük az eseményeket, ám, ami a fő probléma, hogy mindegyikük múltjába is jókora betekintést kapunk, elvonva ezáltal az igazán lényeges és izgalmas „jelenségről”, a messiásról a figyelmet. A szereplők sorsának alakulása, múltbéli döntéseik és azok következménye világosan érthető üzeneteket fogalmaz meg, érthetőbbé teszi a jelenben tevékenykedő személyiségük jellemét, de ezekből a momentumokból túlontúl sokat kapunk. A mellékszálakban történő elmerengések épp ezért visszaveszik a vezérszálon futó események tempóját, izgalmát, ami stimulálja – legalábbis bennem – az unalom érzetét, mert nem kidolgozott, nem elég „mély”, ezért szinte már érdektelen. És ha ez nem lenne elég, akkor megemlíteném még a CGI-t, ami igencsak gyengére sikeredett, ahogy a „főcím nélküli” főcím is. Méltatlan és fantáziátlan.

Ezzel szemben pedig ott vannak azok az elgondolkodtató, letaglózó, nagyon erőteljes jelenetek, amelyek a Közel-Keleten dúló háborús eseményeket; az ártatlan áldozatokat; valamint a megvezetett, fiatal lelkeket kihasználó közeget láttatják. A politikai érdek(ütköztetés)ek, a vallási –és kulturális különbségek mind-mind érdekfeszítően jelennek meg a szériában. Szerettem, hogy bizonytalanságban tartottak az alkotók a messiás kilétét illetően. Egymást ölelték át azok a jelenetek, amelyek megerősítették, majd meggyengítették a karakterbe vetett hitem. Kit látunk? Egy „istenkomplexusban” szenvedő, elképesztően intelligens szélhámost, vagy a testet öltött felfoghatatlant? Mehdi Dehbi messiás karakterével elképesztő erejű titokzatosságot, igéző és tiszta tekintetet, végtelen nyugalmat, olykor-olykor megcsillanó szenvedélyt, és persze megkérdőjelezhetetlen, sziklaszilárd hitet sugall. Ha van telitalálat egy szerepre, akkor ő az.

Számos gyenge pontja ellenére, a sorozat egy tökéletes és egyben gyönyörű képet kapott a tíz rész megkoronázása és zárszója gyanánt. Noha az utolsó rész említett záró képsorai magukban rejtik a folytatás lehetőségét, bízom benne, hogy az alkotók erőt vesznek magukon, és nem esnek neki dollártelhetetlenségtől túlfűtve a második évadnak, mert ez így volt kerek.

Értékelés:6/10

Írta: Aleva Zoli

371 megtekintés.

Megosztás:

0 comments

XHTML: You can use these tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>