A Dead to Me csalóka, hiszen ha megnézzük a trailert, azt hihetjük, hogy valami Született feleség féle sorozatot kapunk, Hatalmas kis hazugságok és Egy kis szívesség beütéssel. Ha ilyesmi szériára vágyunk, akkor ne is indítsuk el.

dead-to-me-netflix-christina-applegateÉn nagy Egy rém rendes család rajongó voltam, pont kamaszkorom legszebb éveiben találkoztam a kultikus, mostanra már kissé elavult sorozattal, így a Dead to Me trailere annak ellenére csinált kedvet a Netflix újabb produkciójához, hogy bármit is tudtam volna róla. Christina Applegate Kelly Bundyként marad meg a köztudatban, és ez akkor is így marad, ha ha azóta megmutatta, hogy több egy bugyuta szőkénél.

Ő a Deat to Me, a Netflix tíz részes sorozatának egyik főszereplője, a másik Linda Cardellini, aki főleg a Vészhelyzet miatt lehet ismerős a sorozatok kedvelőinek.

Jen férjét elüti egy autó, cserbenhagyásos gázolás, egyedül marad a két gyermekével, és emiatt gyászterápiára jár. Itt ismerkedik meg Judyval, aki szintén gyászol. A két nő nagyon hamar legjobb barátnők lesznek. Mivel az első részben már kiderül az alapfelállás, ezért most ezt elspoilerezem: kiderül, hogy Judy a titokzatos gázoló, a kocsiban vele volt a férje is, Steve, akit a Westworldben megkedvelt James Marsden Dead-To-Me-02játszik. Judy próbál segíteni a gyászoló özvegynek, és a kettejük barátságáról szól tulajdonképpen a sorozat. 

Arról, hogy felelős személyként hogyan tehetünk valakiért valami fontosat, hogy élete legnehezebb időszakán túljusson. A trailer csajos felütésének ellenére – amely azt sugallja, hogy ez egy csajos sorozat – egy fekete humorral teli drámát kapunk. Nem maga a nyomozás áll a középpontban, az csupán mellékszál; a két negyvenes nő kapcsolatáról szól a Dead to Me, két tökéletesnek éppen nem mondható, hús-vér asszony viszonyának alakulását követhetjük nyomon.

Dead-To-Me-00

Engem teljesen meglepett (kellemes csalódás volt), hogy a készítők minden rész végére cliffhangert tettek, amely mindig pont annyira volt érdekes, hogy tovább akartam nézni a sorozatot. A Netflixen megszokott 50-55 perces sorozatidő helyett fél órás részekkel operál a széria, így tökéletes a darálásra. 
És hogy milyen a végeredmény? Megmondom őszintén a cliffhangerek ellenére nekem kicsit unalmas volt, több üresjárat is volt, a tíz rész túl sok volt számomra. Ha nyolc epizóddal dolgoztak volna, sokkal feszesebb drámát tudtak volna alkotni a készítők, néha alig vártam, hogy végezzek vele. 

Pedig az alapanyag adott volt. A sorozat producerei között Wil Ferell és Adam McKay is megtalálható (valamint maga Applegate kisasszony), mellette pedig három ismert színész, és mégsem sikerült emlékezetesen alkotni. 

Félreértés ne essék: a Dead to Me nem rossz, a hibái ellenére is élvezhető, de sok olyan kérdést nem járt körbe, ami adta volna magát, és még színesebbé tette volna a tartalmat. Ilyen többek között az abortusz, a büntetőjog vagy a fegyverviselési törvény esete.

Az évadot lezáró rész nem tesz pontot mindenre, több kérdést is nyitva hagy, természetesen ezek közül a legfontosabb, hogy lesz-e második évad. Christina Applegate a Vanity Fair újságírójának azt mondta a sorozatról: „Nem az, aminek látszik”.

 

Képek forrása: NETFLIX

A trailer: 

568 megtekintés.

Megosztás:

1 comments

XHTML: You can use these tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>