Az egyik legjobb sorozat, amelyet senki sem ismer: Atypical - ajánló

Az Atypical még 2017 augusztusában mutatkozott be a Netflixen, bemutatása óta szinte egyáltalán nem váltott ki semmiféle sajtóvisszhangot. Nyilvánvaló, hogy mi ennek az oka. Ennek a szériának nincs egyetlen olyan eleme sem, amely látatlanban vonzaná magára a kíváncsi szemeket. Nincsenek merész vizuális megoldások, a történet, a szereplők viszonya hétköznapi, Jennifer Jason Leigh-t kivéve nincsenek nagy nevek a stábban. Van egy mindenki által ismert, leginkább a sportvilágban alkalmazott dogma, mely kimondja, hogy nem biztos, hogy mindig az egyénileg legjobb játékosok alkotják a legjobb csapatot. Ez a mondat szerintem tökéletesen írja le az Atypicalt, melyet nem egy-egy elem kitűnősége, hanem az összetevők tökéletes fúziója tesz különlegessé.

Ha valaki esetleg most hallana először a szériáról, röviden felvázolnám az alapszituációt. Adott Sam, egy 18 éves autista fiú, aki a körülmények ellenére szeretne minél teljesebb életet élni. Igyekszik minél több időt tölteni munkatársával, és egyben egyik legjobb barátjával Zahiddal, szeretne bejutni a főiskolára, illetve szeretne egy párkapcsolatot. Testvére, Casey ígéretes atléta, szülei házassága pedig éppen válságban van. A második évad végére eljutunk a középiskolás évek végégig, így jelen szezon fő fókusza Sam főiskolai élete volt.

Rögtön kiemelném a sorozat legnagyobb pozitívumát, mégpedig a főszereplő családjának dinamikáját. A szereplők egyenként is érdekesek, mindenkinek megvan a saját története, és létjogosultsága, illetve együtt is kitűnően működnek. A szülők válása átélhető, még akkor is, ha azért ismerős panelekből dolgozik, testvérkapcsolatot ilyen zseniálisan ábrázolni viszont én még nemigen láttam. Casey és Sam minden közös pillanata természetes, minden pillanatot áthatja a kölcsönös bizalom, valamint a testvérek közötti megszokott zrika. A két comic relief karakter, Paige és az előbb említett Zahid szintén kitűnőek voltak. A színészek ugyancsak remek munkát végeztek, a két veterán, Jennifer Jason Leigh, és Michael Rapaport nyilván hozzák az elvárható szintet, rajtuk kívül talán Casey szerepében Brigette Lundy-Paine nyújtja a legemlékezetesebbet.

Remek a sorozat humora, egy pillanatig sem érezni túl direktnek, végig megmarad egy kedves nívón, viszont kiemelendő, hogy a poénok nagy része nagyon emberi, és a valóságból származik, egy pillanatig sem bagatellizálja az autizmust, és veszíti el az empátiáját.

Nagyon fontos emellett, hogy a széria egy pillanatig sem idealizál. Kitér a lehetséges problémákra, igyekszik több szempontból megmutatni az eseményeket, és nem emeli piedesztálra a szereplőit. Mindenkinek megvan a maga gyarlósága, és ez szükséges is egy ilyen élethelyzet reális ábrázolásához.

Hogy konkrétan a harmadik évadról is szót ejtsünk, Sam egyetemi életének problémait remekül ábrázolták a készítők, az új évad történetszálai többnyire működtek, egyedül Sam és Zahid vitája lógott ki nekem egy kicsit, elcsépeltnek éreztem, szerintem az ő barátságukban ez egy felesleges kör volt, ezt a toposzt számtalan filmben láttuk már. Ismét remek volt az epizódok dinamikája, nem voltak üresjáratok, több kifejezetten érzelmes jelenetet láthattunk az új évadban. (Volt ismét egy csodálatos Casey-Sam jelenet). A folytatásról egyelőre nincs hír, de a történetben rengeteg potenciál maradt.

Értékelés:

Sorozat:9/10

3.évad: 8/10

Vigh Martin

1203 megtekintés.

Megosztás: