A rajongók továbbra is reménykednek, de vajon jogosan?
Ahhoz, hogy megértsük a jelenlegi helyzetet, vissza kell mennünk egy kicsit az időben. 2018 augusztusában a két gyártó, a Netflix és a CBC bejelentette, hogy elkészítik a harmadik évadot a sorozatból. A kanadai csatorna programigazgatója, Sally Catto akkor így fogalmazott:
Semmilyen akadályt nem látok a további évadok előtt, biztos vagyok benne, hogy a kanadaiak továbbra is szeretni fogják ezt a szívmelengető történetet, és folytathatjuk a sorozatot.
Egy évvel később azonban minden megváltozott, a CBC ugyanis bejelentette, hogy nem kíván a továbbiakban együttműködni a Netflixszel, legalábbis közös sorozatok terén. Ekkor a csatornaelnök Catherine Tait így fogalmazott:
Nem fogunk olyan egyességeket kötni, melyek veszélyeztetik a kanadai sorozatipar szuverenitását.
November 25-én érkezett a hivatalos bejelentés azzal kapcsolatban, hogy a harmadik évad lesz az utolsó. A rajongók rögtön kampányt indítottak a közösségi médiában, érdekes, hogy mindkét csatorna kapcsolatba lépett a fanokkal, viszont teljesen ellentétes módon. A CBC publikált egy cikket, melyben azt állították, hogy a kampányban a nézők mesterségesen, hamis profilokkal keltik a hangulatot, a Netflix viszont támogatásáról fejezte ki a rajongókat, és azt tanácsolta, hogy minél többen ajánlják a hivatalos formula segítségével a negyedik évadot.

Ebből már egyértelműnek tűnhet, hogy a Netflixnél döngetnek nyitott kapukat a sorozat kedvelői. Különböző pletykák szerint a streaming-szolgáltatónál nagyon kíváncsiak a harmadik évad nézettségére, leginkább az első néhány hétben, a Netlfixnél ugyanis főleg ez az időszak számít a döntések meghozatalában.
Fontos kiemelni, hogy a sorozat jogait egyik csatorna sem birtokolja, azok Miranda de Pencier cégénél, a Northwood Entertainmentnél vannak, tehát ha sem a Netlfixszel, sem a CBC-vel nem sikerül megállapodni, elméletben a gyártócég kereshetne új otthont a szériának. Ha sorozat formájában nem is folytatódik a történet, Moira Walley-Beckett korábban elmondta, hogy szívesen készítene egy zárófilmet a történethez.
Ha már a showrunnernél tartunk, talán az ő nyilatkozata volt a legkategorikusabb és legszomorúbb:
Tudnotok kell, hogy mi is küzdöttünk! Próbáltuk megváltoztatni a véleményüket. Megtettünk mindent. De az olyan fogalmakkal, mint gazdaság, társadalom és nézettség, egyszerűen nem lehet vitatkozni. Márpedig ilyen és ehhez hasonló szavakkal indokolták a csatornák döntésüket, illetve az is ezzel magyarázható, hogy nem tudtunk új otthon találni.
Így tehát bár remény mindenképpen van, és számtalan olyan esetet láttunk, amikor a rajongók mentettek meg egy szériát, a szituáció egyelőre elég egyértelműnek tűnik.
Kép:Pop Culture Times, Forrás:https://decider.com/2020/01/03/anne-with-an-e-season-4/?fbclid=IwAR
Vigh Martin
1460 megtekintés.
0 comments