A platform - Húsba vágó társadalomkritika a Netflix újonca.

Zárva a mozik, nyakunkon a vírus, sokan felvásárolják a boltokat, és ekkor a Netflix műsorán A platform, amely azon kívül hogy rendkívül aktuális, elgondolkodtató is.

Azért döntöttem tegnap a film megnézése mellett, mert többen ajánlották, és csupa jót olvastam róla. Nem bántam meg, hogy megnéztem sőt. Tetszenek a hasonló filmek; amelyek egyedi ötlettel rukkolnak elő, és nem az ezerszer látott sémákkal operálnak.

A Platform egy spanyol film, eredetileg El Hoyo a neve. A stílusa neheze behatárolható, mert bár horror elemekkel operál, azok nem félelmetesek, inkább gyomorforgatóak, így inkább egy társadalomkritikus dráma-horror a legjobb műfaj besorolás Aki ijesztgetős vagy börtönből szabadulós filmet vár, nagyot fog csalódni. A Platfrom egyébként jóval több annál.

In medias res indul a film, főhősünk, Goreng egy függőlegesen egymásra épülő cellában találja magát. Ez az úgynevezett “Gödör”. Hogy miért jött létre, nem tudjuk, homály fedi azt is, hogy milyenek a külső állapotok. Ez szándékos lehet, hiszen a mondanivaló, a film lelke tulajdonképpen országtól független, bárhol lehetne a börtön. Annyit tudunk, hogy van egy Adminisztráció nevű szerv, és ő felelős az épületben történekért.

Az alapötlet már az elején megfogott. Adott egy börtön, amelyben a cellák egymás fölött helyezkednek el, a végtelenségig. Minden szinten két rab van. Egyébként nem csak bűnözők kerülhetnek be ide, önként is lehet vállalni az ottlétet, a főszerelő Goreng pont ebbe a kategóriába tartozik.

A börtönépület közepén minden nap érkezik egy óriási svédasztal, amely minden szinten megáll pár percig. Amíg a platform ott van, addig ehetnek a rabok, későbbre nem rakhatnak félre, mert vagy megfagynak vagy megégnek. Pár perc után a lakomaasztal lejjebb megy egy szinttel, egészen addig, amíg el nem éri az alsó szintet, ezután fénysebességgel felmegy a kiinduló helyére. A börtönlakók életének nehézsége abban áll főleg, hogy míg a fentiek teleehetik magukat, addig az alsóbb szinteken lévőknek csak üres tányérok maradnak.

Az alsóbb szinteken élők szerencséje, hogy a Gödröt úgy találták ki, hogy havonta más szinten ébrednek, látszólag teljesen random módon. Aki fent volt, és eddig lakomázhatott, lehet, hogy a következő hónapban lent találja magát, és az éhhalállal kell küzdenie, míg akik lent voltak, örülhetnek, hiszen újra jut étel számukra.

Goreng a 48. emeleten ébred, ezzel indul a film. Első hónapjában megismerjük a körülményeket, illetve Trigamasit, a cellatársát. A bonyodalmak és a borzalmak a második hónapban kezdődnek, ekkor ugyanis sokkal lejjebb találják magukat.

Az eddig sem épp életvidám film itt kezd nagyon nyomasztó válni, és nem csak a képi világ, illetve a vizuálisan – mondjuk ki – gusztustalanul ábrázolt képsorok miatt, hanem az ember kezdi megismerni a film szimbolikáját, amely – jó esetben – megijesztheti.

Az hogy a fent levő emberek sokat ehetnek, az alsó szinten levők pedig nem, már-már szájbarágósan érzékelteti korunk modern társadalmát. A brutális ábrázolásmód nem öncélú, hiába vannak valóban gusztustalan dolgok, mint pl. a kannibalizmus, mindennek jelentése van: többek között “felfaljuk egymást, hogy életben maradjunk”.

Goreng szeretne változtatni a rendszeren, hiszen ha a felső szinten lévők csak annyit ennének, amennyire csak szükségük van, akkor jutna az alsó szinteken lévőknek is, így nem halnának éhen. Külön pikantéria, hogy nem tudják, hány szint is van a börtönben, mint ahogy a mi világunk embere sem tudja, nem látja, milyen borzalmak, éhezések és életek vannak a Földön.

Néhány metafora nem esik le azonnal, illetve többszöri nézésre biztosan lesz olyan részlet, amely után csettintenénk, de ezidáig csak egyszer láttam a remekművet. Lesz, aki el fogja kapcsolni, mert vannak benne valóban kemény jelenetek, de érdemes végignézni, hiszen végig érdekes, és van min agyalni. A lezárás viszonylag furcsa és hirtelen, mégsem lepődünk meg azon, hogy így végződött.

Ami a filmhez hozzátesz még, azok a szereplők. Megmondom őszintén, egyik színészt sem ismertem igazán, de tökéletesen hozzák a karaktereket. A képi világ is rendkívül eltalált, de ami mindent visz, az az alapötleten át bemutatott nyers társadalomkritika. A Platform kicsit hasonlít a Kockához, kicsit a Fűrészhez, sőt, több ismertebb horror is eszünkbe juthat a nézése közben, de mindvégig önmaga marad, ami kifejezetten jó.

A film nem is lehetne aktuálisabb. Amikor a koronavírus miatt a nyugati világban az emberek felvásárolják a wc-papírt és a konzerveket, akkor érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy milyen kevés személyes lemondással is járna, hogy a Földön mindenki megkapja a fejadagját, hogy az alsóbb szinteken lévők ne haljanak éhen. Az emberek azonban önzőek, és csak magukra gondolnak. Tisztelet a kivételnek.

A film trailere:

https://www.youtube.com/watch?v=RlfooqeZcdY&feature=emb_title