Zimbes-zombis rablós horror-vígjáték Dave Bautistával? Már a bemutatót követően tudtam, hogy erre a filmre időt fogok szánni, mert mind a műfajt, mind “Drexet” nagyon csípem. Magas elvárásaim nem voltak a produkcióval kapcsolatban, így én – sokakkal ellentétben – jól szórakoztam. 

A főszereplőn kívül természetesen a legfontosabb húzónév a rendező személye, hiszen a mozirajongóknak Zack Snydert nem igazán kell bemutatni. Az amerikai direktor ráadásul a forgatókönyv írásában is részt vett, valamint a fényképezést is bevállalta. A hírek szerint neki köszönhetjük Dave Bautistát is, aki Snyder hívására mondott igent a közel 100 millió nagyságrendű projektre. 

Miről is szól a történet? Las Vegasban zombiinvázió van, a területet lezárták, az élőhalottak nem tudnak kijönni onnan, és tervben van már, hogy az elnök lebombáztatja az egészet. Scott Ward egy étteremben tengeti mindennapjait, ő ott volt, amikor az egész kitört, és néhány magafajta fura alakkal segített a helyzet megoldásában. Egy kaszinótulajdonos azzal keresi fel, hogy toborozzon egy kis csapatot, és a zombikkal teli Las Vegas egyik páncélterméből hozzon el neki 200 millió dollárt. A csapat potom 50 millát tehet zsebre. Mindezt záros határidőn belül kellene elvégezni, mert a kormány küldi az atomot. 

Ahogy ez lenni szokott, és szinte kötelező a hasonló felépítésű filmek esetében, a verbuvált banda a legkülönfélébb karakterekből tevődik össze, most is kapunk keményebb vagy viccesebb figurát, rengeteg nő is helyet kap a teamben, és persze megkapjuk az érzelmi vonalat is, hiszen Scott Ward lánya is a csapattal tart.

Hogy mit kapunk? Egy cool, vérben és belekben tocsogó, a halálokat naturalisztikusan, mégis morbidan viccesen bemutató horror-vígjátékot, amely rengetegszer szórakoztató, néha azonban idegesítő. 

A kezdeti lelkesedésemet többek között azonnal visszavette a film első öt perce, ahol két mozgó jármű okoz tömegbalesetet, amelyek egyébként egy 2343242423 km-es egyenes szakaszon közlekedtek egymás felé, kivilágítva. A baleset következménye, hogy a kiszabaduló szupermutánsszörnyzombi elintézett mindenkit. Igen, azokat is, akik bár kocsiba ülhettek volna, inkább a semmi közepére menekültek meghalni. Szerencsére ezen viszonylag hamar túltettem magam, mert bár nagyjából tudtam, mire számíthatok, ilyen fokú logikátlan megoldásokra nem voltam felkészülve. 

Mert egyébként Zack Snyder filmje elég jól pörög, az effektek is elég jók, a zombik elég parákra sikeredtek, vannak kifejezetten szórakoztató percei, de nem ezek közé tartoznak az érzelmesnek szánt jelenetek. Ezek teljesen feleslegesek, közhelyesek és elcsépeltek, ráadásul a két és fél óra játékidő soknak tűnik, mert sok benne az üresjárat. 

Nem tudom, hogy szándékos volt-e, nyilván igen, de a filmet én egy Aliens-replikának tudtam be.  A bolygó neve: Halál az egyik kedvenc mozim, és rengeteg utalást véltem felfedezni James Cameron kultfimje irányába. 

Egyszeri nézés után – amely valószínűleg így is marad – következő hasonlóságokat véltem felfedezni: 

  • A sztori természetesen. Egy furcsa lények álltak megtámadott helyre kell bemennie egy különleges csapatnak, ahol aztán minden balul sül el.
  • A “cég” embere is a csapattal tart. Las Vegas Burke-je a film Martinja, ugyanazt a karaktert személyesíti meg. 
  • A karakterek többsége, és itt most nem csak arra gondolok, hogy ott volt Burke a cégtől, vagy Hicks tizedes, Dieter személyében, de még kinézetben is voltak hasonlóságok, lásd az alábbi képen.

  • Idő előtt kellett végezni a dolgokkal, ugyanis hamarosan felrobban a telep, ami aztán még gyorsabban megsemmisülhet.
  • “Milliókat érhet egy ilyen lény, inkább ne öljük meg” jelenet.
  • A végén a helikopteres részen pedig már csak kacarásztam.

Érdemes megjegyezni, hogy a fiatal Tom Cruise hasonmás színésznő, Tig Notaro eredetileg nem szerepelt a filmben. A szerepet Chris D’Elia kapta és játszotta, de a forgatást követően szexuális botrányba keveredett, így kitették, egészen pontosan kivágták a produkcióból. A helikopter pilóta szerepét játszó Notarot pedig digitálisan rakták oda mindenhova. 

Ami szereplőket illeti, a film hozza a zsáner karaktereit. Vannak szerethetőbb és felejthetőbb tagjai a csapatnak, már a küldetés elején meg tudjuk tippelni, ki marad életben és ki hagyja ott a fogát. Matthias Schweighöfer Dieterje egészen viccesre sikeredett. Az pedig nekem csak most tűnt fel, hogy Dave Bautistának vakond feje van. Ez nem sértés, de mindig úgy néz, mint aki épp földet készül túrni. Amúgy “Dex” hozza, amit hozni kell, azt pedig nem akarom elhinni, hogy ez az ember egyébként 52 éves. 

Summa summarum: Ebben sokkal több volt szerintem: Az Army of the Dead rövidebb játékidővel, egy korrekt forgatókönyvvel, egy átgondoltabb koncepcióval nagyot üthetett volna, kár az elszalasztott lehetőségért. Ennek ellenére Zack Snyder filmje szórakoztató, de ehhez az is kell, hogy ne legyenek nagyok az elvárásaid. A halottak serege jóval a Netflix-filmek átlaga fölött van, és úgy gondolom, ha moziban láttam volna, akkor sem bántam volna meg. 

 

Szerintem: 7/10

 

1669 megtekintés.

Megosztás:

1 comments

  1. Ha a film nem 11/10-es, akkor az csak azt jelentheti, hogy kell belőle egy Snyder-cut! Mondjuk úgy röpke 6 órában. Attól biztos új értelmet nyerne.

XHTML: You can use these tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>