Senkinek sem kell bemutatni a Vissza a jövőbe-trilógiát, hiszen generációk nőttek fel Marty McFly és Doki kalandjain. A trilógia első része 1985-ben került a mozikba, míg a második rész 1989-ben, a harmadik pedig 1990-ben.  A Cinemazing csapata akart klasszikus kritikát, vagy ajánlót írni, hiszen minden bizonnyal mindenki ismeri a filmeket, azonban egy érdekes összeállítással mindenképp szerettünk volna készülni a jubileum alkalmából. Nézzük, melyek azok a filmben megjelenő ötletek, melyek ténylegesen megvalósultak.

1. A magától befűződő cipő

2011-be a Nike megalkotta a Nike MAG cipőt, ami nem más, mint Marty Mcfly önbefűzős cipője, amit a Vissza a jövőbe második részében hordott. A cipőből egy pár több mint fél millió forintba kerül mai napig is. A lábbeliben apró kis motorok vannak, ezek kezelik a fűzőt, emellett pedig egy kis akkumulátorral is ellátták, ami biztosítja a cipő áramellátását és világítását. Nem fűzi be magát teljesen, hiszen a felső része tépőzáras, viszont a többi része megszólalásig hasonlít Marty cipőjére.
Limitált szériák után 2016-ban kezdték meg a cipő sorozatgyártását, az ára azonban kicsit sem változott az évek alatt. Érdekesség, hogy gombok segítségével lehet a szálakat behúzni az újabb verziókban.
A Nike legyártott továbbá mindössze 89 darabot az Air Mag Back to the future speciális változatából (a 2011-es verzió, ami teljesen befűzi magát), aminek bevételét a Parkinson-kórban szenvedő Michael J. Fox alapítványának adományozták, ami a betegség gyógymódját kutatja.
Videó:
https://youtu.be/NimGxU4Qnhk

2. A lebegő „gördeszka” és a magával hozott technológiája

A lebegő gördeszka sem kitaláció már, hiszen megalkották. A Lexus fejlesztette ki azt a technológiát, ami folyékony nitrogénnel működteti a deszkát. Nem lehet ugyan a betonon száguldozni vele, ahogy Marty tette, mert ahhoz szükség van egy speciális mágnesútra, viszont kétségkívül lebeg a deszka az ember lába alatt, illetőleg haladni is tudunk vele.
A HENDO viszont már fémfelület felett lebegő légdeszkákat kezdett tesztelni 2014-ben, és nemrég létre is hozták azokat. A technológia viszont nem áll meg itt. A HENDO ugyanis idővel olyan lebegő házakat is létrehozna, amelyek teljesen földrengésbiztosak. Így teljesen új szállítmányozási és építéstechnikai szakágat lehet kifejleszteni a lebegő technológiából. Mindössze csak abból az ötletből kiindulva, hogy Marty Mcfly légdeszkázott a filmben.
Lexus légdeszka képek:
https://www.pto.hu/lexus-slide-legdeszka/lexus-slide-legdeszka-hoverboard_8/
videó HENDO:
https://www.youtube.com/watch?v=clgZQpUkye4

3. A DeLorean

Természetesen nem azt mondom, hogy létezik olyan autó, amivel lehet utazni a jövőbe, de a filmben szereplő autó kísérteties mását már meg lehet venni az alábbi cégtől ( https://www.delorean.com/). A filmek megjelenése után felszökött a DeLorean márka kereslete, és ez a filmszéria tette lehetővé, hogy a márka örökérvényű legyen. Ezért John DeLorean meg is köszönte a stábnak és a rendezőknek, hogy az ő autóját használták a filmekben, valamint ezek után piacra dobta a Back to the future-alkatrészeket és kiegészítőket, amivel létre lehet hozni a filmben használt autó tökéletes mását.

4. Az ikonikus üdítő

A második részben futurisztikus palackban adták a Pepsi üdítőket, amit a márka meg is lovagolt 2015-ben. A limitált szériás üdítőt 2015. október 21-től lehetett megvásárolni az interneten, azonban az érdeklődőknek igyekezniük kellett: bár a jövő itala “csak” 20 dollárba került (5600 forint körüli összeg), mindössze 6500 darab készült el belőle, így ezek a limitált szériás üdítők igazi kuriózumok most az árveréseken.
Videó:
https://www.youtube.com/watch?v=11BwLs3pHF4&feature=emb_title

5. Kutyasétáltató drónok

A mai világban, ahol az Amazon már drónokat használ a szállításra, egyértelművé vált, hogy a kutyasétáltató drónok ideje is hamarosan el fog jönni. A Ford nem is habozott, rögtön létre is hozta őket. Az Utolsó Mérföld Mobilitási Versenyen a Ford munkatársai indították el a kutyasétáltató drón ötletét. A “Kutyacsősz” drón elviszi a kutyát sétálni, közvetíti a gazda parancsait és dicséreteit, sőt még fel is takarít, ha kell. Egy okostelefon és egy okosnyakörv segítségével a rendszer tudná, mikor kell hazavinni a kutyát, vagy hogy mikor evett utoljára az állat.

Forrás:https://www.autosvilag.com/h%C3%ADrek/678-ford-%E2%80%93-j%C3%B6hetnek-a-kutyas%C3%A9t%C3%A1ltat%C3%B3-dr%C3%B3nok.html

6. Önszárító kabát, azaz a SDJ

Az önszárító kabát volt az egyik kickstarteres kampány, ami pár nap alatt megvalósult 2015-ben. Azóta a Falyon márka már a második szériát dobta piacra 2017-ben. A kabát rendelkezik önszárító opcióval, valamint egy mini klímarendszerrel, aminek a segítségével felmelegíthetjük, de akár le is hűthetjük magunkat. Több extra zsebbel, amibe belefér a telefon, tablet, toll és egyéb eszközök. De, ami plusz a filmhez képest, hogy rendelkezik egy nagyobb powerbankkal is, aminek segítségével tudjuk tölteni elektronikus eszközeinket a kabát viselése közben. Háromféle színben lehet kapni, szürke, fekete és a Marty McFly ikonikus darabjaként ismert szürke -piros színben.
Forrás:
https://www.kickstarter.com/projects/falyonwearables/sdj-02-self-drying-jacket-w-climate-control-usb-ch

7. Szemétből energia

Ugyan szó szerint nem létezik még a szemétből energiát termelő háztartási gép, de rengeteg szemétből készített tárgyat, vagy abból származó energiát újra tudunk már hasznosítani. Például gondoljunk csak arra, hogy mennyit fejlődött a világ a zero waste mozgalomnak köszönhetően is.
A SLYROCK például egy szemétből összerakott tégla-alapanyag, amivel akár házakat lehet építeni.
(videó:
https://youtu.be/F1MJLxl6a1c)
Viszont ma már köztudott, hogy elektromos áramot is lehet elkészíteni szemétből.
A Green Waste Energy nagy teljesítményű gázmotorokkal párosítja a hulladékot gázzá alakító innovatív technológiáját, amit később európai erőművek használnak fel. (további információk itt:
http://www.energiainfo.hu/szemetbol_aram_ami_az_egyiknek_hulladek_a_masiknak_villamos_energia-29936/ ) De ezek a lehetőségek csak kiragadottak, rengetek olyan találmány vagy felfedezés van, ami a szemétből csinál energiát.

8. Videóbeszélgetés TV-n

A Vissza a jövőbe-filmekben a Tv-ben beszélgettek, azonban ezt a valóság túlszárnyalta. A Skype, Messenger és Facebook videós szolgáltatásai, valamint videóchatjei sokkal fejlettebbek, mint a filmben bemutatottak, így lehet azt mondani, hogy vannak olyan elképzelések a filmben, amit a valóság már felülmúlt.

9. Lebegő autók

A  Szilícium-völgyben rengeteg fejlesztés van arra irányultan, hogy létrehozzák a repülő autókat. Több prototípus is elérhető már a leggazdagabbaknak, viszont csak saját használatra még. A lebegő autók mellett lebegő motorkerékpárt is fejlesztettek a különböző technológiai cégek. A lebegő autók fejlesztésével és megalkotásával nincs probléma, azonban inkább jogi és infrastrukturális problémákba ütközhetünk, valamint előállítási költségek magas mivolta miatt tűnik ez a tervezet még csak álomnak.

videó:https://www.youtube.com/watch?v=bj3086cR7OQ
videó:
https://www.youtube.com/watch?v=VIygDyKMVwM&t=63s
video:
https://www.youtube.com/watch?v=OXcqknvGoe4

10. Okosszemüveg

A Vissza a jövőbe-filmben az okosszemüveget a JVC gyártotta, azonban a valóságban a Google dobta piacra Google Glass néven 2013-ban. A szemüveg hatalmas bukás lett, hiszen rengeteg gyermekbetegsége volt. Ezért a Google le is fagyasztotta a projektet. Azonban több nagyobb cég is kísérletezett okosszemüvegek fejlesztésével. Az egyik leghíresebb a Bosch által kreált, ami Light Drive technológiával rendelkezik.
Ezzel a technológiával kéz használata nélkül, biztonságosan megtekinthető szinte bármilyen adat egy csatlakoztatott mobileszközről, ami csak a szemüveg viselő számára látszódik, és a megjelenített információk még közvetlen napsütésben is tisztán láthatók a szemüveg belső lencséjében.
A rendszer mindig a megfelelő időben jeleníti meg a szükséges információkat, méghozzá egyszerű formában, így ideális lehet olyan alkalmazásokhoz, mint a navigáció, megjeleníthetők vele a telefonhívások, és az olyan értesítések, amik naptárbejegyzésekre vagy beérkező üzenetekre hívják fel a figyelmet, de kezelhetők vele az olyan jegyzetalapú információk és feladatok is, mint egy bevásárlólista.

További információk a szemüvegről: https://24.hu/tech/2020/01/07/ces-2020-bosch-smartglasses-light-drive-okosszemuveg-modul/

A Vissza a jövőbe-széria egy szinte példátlan módon szórakoztató széria, amely emellett tanító célzattal is rendelkezik, nem véletlen, hogy számtalan mérnök és cég inspirálódott a filmekből. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy ezen alkotások nélkül szegényebb lenne a világ. 

Képek: TMDb

1304 megtekintés.

Megosztás:

0 comments

XHTML: You can use these tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>