Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy mindent tudunk már egy apa és a lánya közötti kötelékről. Minden érzelmet, minden végkifejletet számba vettünk. Higgyétek el, én is azt hittem.

A rendszeres olvasóim biztosan tudják már, de az újak kedvéért szívesen elmesélem mi szerepel a legnagyobb álmaim között: Amellett, hogy azt csinálhassam, amit szeretek, – egy saját regény megírására gondolok -, mindig is lányos családapaként képzeltem el magam. Nevelni, aggódni és egyengetni szeretném a gyermekem útját, teljes szívemből. (Félreértés ne essék, ha fiúgyermekkel áldana meg a sors, akkor is ugyanúgy szeretném.)
Igaz, még „csak” 22 éves vagyok, a nagybetűs ÉLET küszöbét taposom, de van egy húgom, akinek rengeteg odaadásra volt szüksége születésétől kezdve, az élet kegyetlen tréfái miatt.
Felmerülhet a kérdés, ez mégis hogyan kapcsolódik a cikk fő témájához?
A testvéremmel töltött rengeteg idő miatt az apa-lánya témájú filmek, sorozatok és könyvek rendkívül közel kerültek hozzám, minden alkalommal megérintenek és rengetegszer magamévá tudom tenni a történetüket.
Van a szülő-gyermek kapcsolatban egy olyan elemi és természetes erő, ami megfoghatatlan, megmagyarázhatatlan, de bármely szerelemnél, valamint dühnél erősebb érzelmek alkotják. Szerencsémre vagy szerencsétlenségemre, nézőpont kérdése, Én extrán érzékeny lelkületű embernek születtem, emiatt intenzívebben megélek érzéseket, impulzusokat, olyanokat, amik másnak fel sem tűnnek. Ez sokszor rossz, mindamellett a filmművészetben igazán hasznos tud lenni.
Az Apák és lányaik-at a Hét élet-et és A boldogság nyomában-t is jegyző Gabriele Muccinonak köszönhetjük, akitől nem állnak messze a lélektani témák, tegyük hozzá, a pörgős történetvezetés sem. Ez természetesen nem feltétlenül negatív jellemzője az alkotásainak! Szimplán fontos milyen hangulatban nézzük, bár ez igaz a legtöbb hasonszőrű alkotásra.


A történet egy Pulitzer-díjas íróról, Jakeről és a lányáról, Katieről szól.
Nem sokkal egy szörnyű tragédia után Jake a betegsége miatt kénytelen kórházba vonulni, bizonytalan időre. Távolléte alatt Katie a keresztszüleinél lakik, akik eltökélik, hogy örökbe fogadják a gyereket. Jake, miután kiengedték a kezelésről, megint egymaga kezdi nevelni a kislányát, ám a gondok egyre csak tornyosulnak körülöttük. Az apa minden tettét a lánya jólléte motiválja, de az élet könyörtelen megpróbáltatásokat görget eléjük.
Ezzel párhuzamosan megismerhetjük a felnőtté vált Katie mindennapjait, aki a múltja miatt napi szinten kénytelen megküzdeni a démonjaival. Ez minden próbálkozása ellenére is megnehezíti az élete legfontosabb területein való helytállását és szépen-lassan egy önpusztító spirálba taszítja magát. Vajon időben kapcsol, hogy megtudja menteni az életét vagy élete végéig szenvedésre kárhoztatott?
A készítők nagyon ötletesen jelenítették meg a múlt kihatásait a jelenre, konkrét élet helyzetek, párbeszédek és történések tükörszerű felhasználásának segítségével. Viszont a mondandója, a belső küzdelmek, az a legfontosabb eleme a történetnek. Jómagam ismerek ilyen problémával élő személyt, ezért tudom magabiztosan állítani azt, miszerint hitelesen adták vissza az őrlődés meglétét egyfajta függőségként.


A színészek közül elsősorban Russell Crowe-t emelném ki. Fantasztikusan alakította a gyászától és betegségétől szenvedő apát s rajta tényleg láttam azt, hogy mindennél jobban szereti a lányát. Talán merész kijelentés, de ez az egyik legjobb alakítása a pályafutása során, számomra biztosan!
Amanda Seyfried Crowe felnőtt lányát személyesítette meg, s ha ez lett volna az első szerep, amit látok tőle, nem lenne kérdés, hogy átmenne-e a vizsgán. Pontos véleményformáláshoz elegendő mennyiségű munkáját még nem vettem szemügyre, de itt mindenesetre szívszorítóan formálta meg a karakterét, nem lehet okom a panaszra. A filmográfiáját böngészve láttam, hogy sajnos nem tartozik az élvonalbeli színészek közé, ez állandóan kísért engem.
A harmadik, ám nem utolsó helyen pedig Kylie Rogers foglal helyet. Ő a 8 éves Katiet alakította, hihetetlenül aranyosan. Sokkal több dolga mondjuk nem is akadt, mint egy ártatlan kislánynak lenni, viszont a kontraszt közte és a felnőtt énje között pont emiatt lett annyira hatásos.
Diane Kruger, Aaron Paul, Bruce Greenwood és Jane Fonda megfelelően asszisztált a főszereplőinknek, habár a figyelem nehezen tudott megragadni rajtuk.


A zenéje megható és érzelmes dallamokkal operál, valahogy illett az olykor meglepő operatőri megoldásokhoz. Akadt pár kifejezetten hosszú, vágás nélküli jelenet, ami számomra pozitívum, hisz szeretem a hosszan tartó, illetve egybefüggő felvételeket. Valahogyan életszerűbbé varázsolják a filmet.

Nehéz bármit mást mesélnem spoiler nélkül a filmről, így ezt a részt csak azok olvassák el, akik már látták az alkotást.
*SPOILER*
Katie viselkedése teljesen indokolt lehet ilyen traumák következtében. Noha a végén nem mutatják, de sejthetjük, hogy az apját Ő találta meg, így még kifejezetten tisztelem is, hogy mennyire sokra tudta vinni felnőtt korára és nem züllött le teljesen. Sajnálom ugyancsak, hogy nem mutattak a tinédzser éveiből részleteket a második tragédia után, mert a félelme a szerelemtől, az érzésektől továbbá a rögeszméje arról, miképpen Őt, ha bárki szereti, végül úgy is elhagyja, na, ez biztosan nem okozott neki könnyű fiatal éveket. Persze, ezek már csak kiegészítések lettek volna s nem életszükséglet szerűen hiányoztak az egyébként 2 órás filmből.
*SPOILER VÉGE*

Összességében ajánlom ezt a filmet annak, aki családos ember és annak is, aki nem. Lányos apákra és apás lányokra érzelmileg kifejezetten veszélyes lehet, de szerintem nem gond, ha konkrét ok nélkül az ember át él ilyeneket. Ennek köszönhetően akár jobban értékelheti azt, amije van. Én így tettem, a lelkemet egyszerre simogatta és elverte rendesen.

284 megtekintés.

Megosztás:

0 comments

XHTML: You can use these tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>