Korunk egyik legjobb színésznőjéről születésnapján emlékeztünk meg.
Nicole Kidman azon kevés színészek egyike, akik szinte karrierjük kezdete óta intézménynek számítanak. Minden filmrajongó életében biztos, hogy megfordul egy-egy emlékezetes Kidman-alkotás, hisz a színésznő életének minden szakaszában az A-listás sztárok elit körébe tartozott. Képes volt arra, hogy, mikor karrierje megkérdőjelezhető minőségű szerepek elvállalásába torkollott volna, illetve, mikor inkább külseje, mintsem kvalitásai alapján ítélték volna meg, visszatérjen újult erővel, mintha pályája egy pillanatra sem szakadt volna meg.
Ausztrália egyik legnagyobb büszkesége Honolulun (Hawaii) született, 1967. június 20-án, mikor szülei – Janelle Ann és Dr. Antony David Kidman – egy biokémiai kutatás projektjén dolgoztak a szigeten. Négyéves korában költözött vissza a család Ausztráliába, ahol Nicole folytatta művészeti tanulmányait. Hároméves korától balettozott, iskolái mind dráma-tagozatosak voltak, szakválasztása pedig a hangképzésre és színháztörténetre esett. Főiskolai tanulmányait nem tudta folytatni, mert átvette édesanyja feladatait, aki mellrákkal küzdött ez idő alatt.
Hamar megismerkedett a szórakoztatóiparral; 1983-ban feltűnt Pat Wilson „Bop Girls” című dalának videóklipjében, mindössze 15 évesen. Ebben az évben kapta a BMX banditák (BMX Bandits) női főszerepét is, a film pedig azóta campy kultklasszikussá vált. Pár TV-film után, 1985-ben mellékszereplőként jelent meg az Ausztrál expressz (Five Mile Creek) sorozatban, majd elérte az áttörést 1987-ben a Vietnám sorozattal, melyben egy diáklányt alakít, aki a 70-es évekre szabadgondolkodású aktivistává válik. A sikernek köszönhetően ekkor döntötte el, hogy életét a színészetnek szenteli. Hazájában ekkor már befutott sztárnak számított, de az 1989-es erotikus thriller, a Halálos nyugalom (Dead Calm) a hollywoodi elismerést is elhozta számára.
Fantasztikus alakításaival hozzájárult a 90-es évek erotikus és domestic thrillereinek virágzásához. Az 1989-es Bangkok Hilton minisorozat Magyarországon is televíziós szenzációnak számított, azóta ez a széria szintén klasszikussá avanzsált. Az 1993-as Bűvölettel (Malice) a thrillerek újhullámú női hősnőjét hozta el, a hitchocki szőkét, aki a cselekmény aktív mozgatórugója. Az 1995-ös Gus Van Sant-rendezés, a Majd’ megdöglik érte (To Die For) olyan hivatkozási alappá vált műfajon belül, az alakításának köszönhetően, hogy több színésznő is – többek között Rosamund Pike (Holtodiglan) – az ő hanglejtése, mimikája, gesztusai alapján készült fel a saját szerepére. Még ebben az évben kipróbálta magát a képregényadaptációk világában is, ő alakította a Mindörökké Batman (Batman Forver) ügyeletes végzet asszonyát. 1996-ban, az Egy hölgy arcképe (The Portrait of a Lady) kosztümös drámában szerepelt, majd az 1998-as fantasy-drámában, az Átkozott boszorkákban (Practical Magic), melyek már nem kaptak olyan kritikai elismerést. De 1999-ben bemutatták Stanley Kubrick utolsó filmjét, a Tágra zárt szemeket (Eyes Wide Shut), melyben akkori férjével, Tom Cruise-zal szerepelt és bár ez a cím a direktor legkevésbé értékelt alkotása, korát megelőző témát boncolgat, hatalmas alakítással Kidman részéről.
Az új évezredben igazi sikerfilmmel mutatkozott be újra, Baz Luhrmann musical klasszikusával, a Moulin Rouge!-zsal, Ewan McGregor oldalán. Még ebben az évben szerepelt Alejandro Amenábar horror-felújításában, a Más világban (The Others), illetve az On-lány (Birthday Girl) thrillerben.
A 2002-es Az órákban (The Hours) nyújtott teljesítményéért – ahol a tragikus sorsú írónőt, Virginia Wolfot keltette életre – Oscar-díjjal jutalmazta az Akadémia. Az évtizedben hullámzó minőségű filmekben tűnt fel, megbízható alakításaival; 2003-ban a Szégyenfoltban (The Human Strain), Sir Anthony Hopkins mellett, Lars von Trier Dogville – A menedék rendezésében, valamint a Hideghegyben (Cold Mountain). 2004-ben A stepfordi feleségek (The Stepford Wives) felújításában, illetve a Születésben (Birth). 2008-ban Hugh Jackman oldalán játszott a romantikus-dráma Ausztráliában. Egy kis időre kipróbálta magát komédiákban is, mint a Földre szállt boszorkány (Bewitched – 2005), a Vicceskedők (The Family Fang – 2015) vagy a Kellékfeleség (Just Go with It – 2011).
Tavaly a Botrányban (Bombshell – 2019) játszotta Gretchen Clarson televíziós személyiséget, akinek óriási szerepe volt a Fox News akkori igazgatójának, Roger Ailes-nek szexuális visszaéléseinek és zaklatásainak nyilvánosságra hozásában.
Idén még viszontláthatjuk az HBO új sorozatában, a The Undoingban, Hugh Grant mellett, illetve Ryan Murphy The Prom című musical-komédiájában, Meryl Streep oldalán. Készülőben van még egy sorozata, a Nine Perfect Strangers, mely Liane Moriarty regényét adaptálja. Az egyik leginkább várt új projektje viszont a Northman, Robert Eggers új rendezése, mely egy viking bosszútörténet lesz, olyan sztárokkal, mint Anya Taylor-Joy, Alexander és Bill Skarsgard, valamint Willem Dafoe.
Első férjével, Tom Cruise-zal 1990. december 24-én házasodtak össze, két gyermeket neveltek közösen, majd elváltak 2001. augusztus 8-án. Összesen három filmben szerepeltek közösen; Mint a villám (Days of Thunder – 1990), Túl az Óperencián (Far and Away – 1992) és Tágra zárt szemek (Eyes Wide Shut – 1999).
Keith Urban, ausztrál countryénekes, dalszerző-szövegíróval 2006. június 25-én házasodtak össze és a mai napig együtt vannak, közösen nevelnek két gyereket.
Pár érdekesség a színésznőről:
- A Moulin Rouge! fogatásakor eltört a bordája egy táncgyakorlat közben. A produkciót nem folytatták, amíg nem gyógyult fel teljesen.
- Az Egy hölgy arcképe forgatása után két hét ágynyugalomra volt szüksége érzelmi stressz miatt.
- Ő kapta volna a Pánikszoba főszerepét Jodie Foster helyett, de a Moulin Rouge! – balesete miatt csak a karakter férjének új barátnőjének hangját kölcsönözte, aki nem kapott kreditet.
- Eredetileg balkezes, de megtanult a jobbal írni, hogy hitelesen keltse életre Virginia Wolfot Az órákban.
- Ő az első ausztrál színésznő, aki Oscar-díjat nyert.
- Őt választották a Mr. és Mrs. Smith női főszerepére és ő javasolta társnak Brad Pittet.
- Tud zongorázni és maga játszott a Hideghegyben.
- Azt nyilatkozta, hogyha nem a színészi karriert választotta volna, biztosan orvos lenne.
Képek forrása: Mister Cinecal, InsideHook, The Sun, IndieWire, TMDb
1712 megtekintés.
2 comments