Ne nézz fel! - Szatirikus korkép sztárparádéval, de hiányérzettel

A Netflix egyik legjobban várt filmje volt számomra a Ne nézz fel!, hiszen a casting egészen félelmetesen jól sikerült, folyamatosan érkeztek a hírek, hogy kik kaptak szerepet a filmben, mi pedig csak kapkodtuk a fejünket.

Valóban régen láttunk ehhez fogható sztárparádét, igazából legutóbb mostanában csak az Avengers-vonalon voltak jelen hasonló számban feltűnő ismert világsztárok és/vagy ismert színészek.

A filmet Adam McKay jegyzi, a mozi műfaja pedig szatíra. “A bemutatott helyzet vagy ember látszólag komoly, a történet, illetve a körülmények összessége viszont groteszk vagy abszurd, és ez a kettősség komikus-ironikus hatást eredményez. Az ilyen ábrázolási módot alkalmazó műalkotást tágabb értelemben szintén szatírának nevezzük” (Wikipédia)

A történet szerint Dr. Randall Mindy professzor és egyik diákja Kate Dibiasky egy este felfedeznek egy üstököst, ami a Föld felé száguld, és annak elpusztításával fenyeget. A NASA egyik szakértőjének segítségével eljutnak a fontos üzenettel a Fehér Házba, hogy ezt tudassák az elnökkel, megdöbbenésükre azonban senki sem veszik őket komolyan. A film az üstökös körül forog, illetve az üzenet átadásának nehézségeivel, a politikai, gazdasági és állampolgári reakciókkal. A Ne nézz fel! igyekszik pontosan bemutatni a társadalmunk működését, amely sajnos tökéletes tükröt mutat nekünk.

A Ne nézz fel! ugyanis komoly témával foglalkozik, amely több esetben metaforikusan hathat, hiszen nem nehéz az üstökös helyett más katasztrófát “odagondolni”, példál a koronavírust…Valószínűleg a téma komolysága miatt mondhatott igent Leo a felkérésre.

Wow, DiCaprio a Netflix saját gyártású filmjében? Bizony, eljutottunk idáig, aminek én nagyon örülök, ugyanis Leo nagy kedvencem, Oscar-díját már az Egy kosaras naplója óta “követelem”. Mellette több, az aranyszobrocskát már elnyerő színész is csatlakozott: Jennifer Lawrence (Napos oldal) , Cate Blanchet (Aviator, Blue Jasmine), Meryl Streep (Kramer kontra Kramer, Sophie választása, Vaslady) és Mark Rylance (Kémek hídja). Mellettük pedig vannak olyan színészek, akik esetében szerintem nem ördögtől való az Oscar-szobrocska vizionálása, ilyen Timothée Chalamet vagy Jonah Hill személye.

A színészek sokat dobtak természetesen a filmen, hiszen legyünk őszinték, a film kevésbé tetszett volna nekünk, ha ismeretlen színészek szerepeltek volna benne, így viszont mindig volt lehetőségünk felszisszenni a fotelben.

A Ne nézz fel!-től én nem vártam sokat, nagyjából olyan stílusú volt a film, amilyet elképzeltem, ehhez képest is azonban kissé csalódás volt. A majdnem két és fél órás menetidő szerintem sok volt, lehetett volna rövidebb, ezáltal kevesebb lett volna üresjárat. A karakterek és a színészek számomra nem minden esetben illettek össze. Pont a két főszereplő lógott ki kissé. Bár Leóból sosem elég, tényleg minden mennyiségben jöhet, de az apatestű (értsd: a szerep miatt pár kilót felszedő), bizonytalan, a kamerák előtt idegenül mozgó dadogó tudós nem illett szerintem teljesen hozzá. Főszereplőtársa, Jennifer Lawrence kisebb szünet után tért vissza a vászonra, nem tudom, hogy a – szerintem – borzalmas frizurája vagy csak az idegesítő karaktere miatt kívántam, hogy őt valahogy előbb elvigye az üstökös. Persze lehet, hogy egyedül voltam ezekkel az érzésekkel a film nézése közben, de ennek az eredménye viszont az volt, hogy nem igazán tudtam senkinek sem drukkolni, így maradt a fekete humor és a látvány – mondanám, de utóbbi esetében is néha kilógott a lóláb, a CGI nem mindig volt tökéletes.

Voltak persze üde színfoltok, ami a színészek játékot illeti: Chalamet parádézik a deszkás suttyó szerepében, Meryl Streep meg ugye szinte sosem hibázik. A kissé pornósra alakított Cate Blanchet is kellemes meglepetés volt, azonnal fel sem ismertem bevallom. Így voltam Mark Rylancével is, akit legutóbb én a Kémek hídja című háborús drámában láttam, és az ősz, kvázi dús hajjal rendelkező, hóbortos techóriás vezetőjének szerepében furcsa volt megszoknom. Ettől persze még zseniálisan hozta a gazdag ripacsot, és testesítette meg a gátlástalan profitot a filmben.

Ami kifejezetten tetszett a filmben, az hogy pontosan leírta, hogyan is működik a társadalmunk, a világunk. A bürokrácia bukkanói, a szociális média és a bóvli bulvár hatalma, élükön a sztárok magánéletével, az úgynevezett átlagemberek manipulálhatóságával. Hogy a pénz ural mindent, az már nem meglepetés, nem is kellett szájba rágni, csak néha megdöbbenünk, hogy adott esetben valószínűleg lenne egy ilyen forgatókönyv is egy világvége veszély esetén.

Adam McKay rendezőnek nem volt könnyű feladata, ebben biztos vagyok. Rengeteg kiváló színészt kellett mozgatnia egy olyan műfajban, amelynek határai rendívül vékonyak. Úgy gondolom, hogy tisztességesen helytállt, a végeredmény egy korrekt, fekete humorral megalkotott, mondanivalóval teletűzdelt alkotás, amely inkább az “egyszer nézős” kategóriában foglal helyet nálam.

Azért fogom még egyszer megnézni, hogy felfedezzem Matthew Perryt. Őt tényleg csak én nem láttam?

Szerintem: 7/10

A trailer