Meglepően sok nagy nevű színész adta a nevét Tim Hill (Garfield 2, Alvin és a mókusok, Hopp, SponygyaBob: Spongya szökésben) rendező legújabb, Robert Kimmel Smith regényén alapuló filmjéhez, a végeredmény azonban egy annyira prosztó és minden ízében klisés film lett, amelyre a vetítés után nehéz volt szavakat találni.

Robert De Niro kétségtelenül korunk egyik legnagyobb férfi színésze, azonban az utóbbi évtizedek tendenciáit megfigyelve már láthatjuk, hogy manapság nem igazán válogatja meg a szerepeit. David O. Russelnél (Napos oldal, Joy) még hozott emlékezetes mellékszerepeket, a Jokerben és Az írben is jó volt, de bizony a bemutatókat böngészve már jó néhány Nagyfater elszabadul és Last Vegas jellegű alkotást találunk. Legújabb filmje, a Nagypapa hadművelet a címből már könnyen kitalálható módon leginkább előbbire hajaz, ezúttal azonban nem azon kellene nevetnünk, hogy Robert De Niro már nehezen mozog, de még diáklányokra hajt, hanem azon, hogy Robert De Niro nehezen mozog, és nem egyezik a 12 éves unokájával.

A történet szerint Ed (őt játssza De Niro) már nehezen tud gondoskodni magáról, így lánya, Sally (Uma Thurman) úgy dönt, magukhoz költözteti az idős férfit. Ehhez azonban a Peternek (Oakes Fegley) ki kell költöznie a szobájából, a kisfiú azonban nem hagyja mindezt szó nélkül, síkra száll a nagyapjával, hogy aztán kibontakozhasson a létező legprimerebb humorra épülő cselekmény.

 

Amilyen könnyednek hat, készítésileg annyira nehéz a jó komédia. Nagyon sok összetevőnek kell ugyanis stimmelnie. Nagyon fontos a karakterek rétegeltsége (még a színvonalas vígjátékokban is sokszor sztereotípiákból indulnak ki az alkotók, ezeket azonban lehet ügyesen variálni, mint például a Ted Lasso vagy a Nagy Katalin-A kezdetek esetében), a köztük lévő kapcsolatok milyensége, illetve a humor különböző fajtáit is ügyesen kell ötvözni. A legnagyobb gond a Nagypapa hadművelettel, hogy meg sem próbál újítani, valamilyen szinten kreatívnak mutatkozni. Az alkotók fogták a legalapvetőbb vígjátéki alapszituációt (a gyerek a felnőttek ellen formula régóta jól ismert, ha profán példával szeretnék élni, említhetnénk a Reszkessetek betörőket vagy a Dennis, a komiszt), a legelkoptatottabb karakterkliséket, mindez pedig belehelyezték egy annyira prosztó környezetbe, melynek láttán még Adam Sandler is elégedetten csettinteni.

A Nagypapa hadművelet ugyanis semmilyen szinten és formában nem vicces. Én komolyan nem tudom, hogy ki találja végtelenül szórakoztatónak azt, hogy Robert De Niro karaktere a film során két alkalommal mutatkozik deréktól lefelé meztelenül a lánya férje előtt? Ki szerint kacagtató az, hogy Uma Thurman figurája először egy paprikás kávét, majd egy mérges kígyót dob a mellette haladó rendőrre. És ki gondolja úgy, hogy a humor létező legmagasabb nívója, hogy mind De Niro, mind Christopher Walken gyakorlatilag több időt tölt a földön, mint két lábon, folyamatosan esnek-kelnek, mindegy, hogy épp rollereznek, vagy az üveggolyókon hasalnak el.

 

A film tehát nagyrészt az egyszerű fizikai és az altesti humorra épít, néhány helyen bukkan csupán fel az abszurd. A korábbiak ismeretében talán nem meglepő, hogy a karakterek is elképesztően vázlatosak, sztereotipak. A műfaj összes kötelező kelléke jelen van. Itt a mexikói srác, a folyton pasizó tinilány, a stréber kislány, a nerd srác, idősebbek terén pedig a hetven felett is a Carpe Diem szerint élő Jerry, az idős korában is húszéves lányok után kajtató Danny (Cheech Marin) vagy a szép korára is csinos Diane (Jane Seymour).  Ezekkel a figurákkal pedig nyilván a színészek sem tudnak igazán mit kezdeni, mindenki jól hozza a rá osztott szerepet, kiemelni azonban senkit sem lehet. A narratíva is kiszámítható, bár a film még a megszokott vígjátéki szinten sem foglalkozik a mondanivaló megfogalmazásával, két párbeszédben van csupán jelen az “útravaló”.

Igazságtalan lenne nem megemlíteni, hogy a filmnek van egy-két jobban sikerült poénja, ez azonban édeskevés a végeredmény megmentéséhez, ugyanis ami ezeken kívül van, az egy mindenféle kortárs vígjátéki trendekből (a középpontban gyerekek, mint a Jó srácok esetében, a színészlegendák viccesnek szánt, ám inkább méltatlan szituációkban, a korábban említett Last Vegas vagy Nagyfater elszabadul) összetákolt, működésképtelen hibrid, amelynek kapcsán jogosan vetődhet fel a kérdés, hogy ezt mégis hogy gondolhatták komolyan?

Értékelés: 3/10

Képek: Big Bang Média

773 megtekintés.

Megosztás:

0 comments

XHTML: You can use these tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>