Jessica Chastain filmje bár nem mutat túl saját keretein, összességében egy szórakoztató mozi.

Virágzik az akció-thrillerek zsánere, azon belül is a női szekcióé, ahol egy-egy igazi femme fatale iskolázza le férfikollégáit. Brian de Palma 2002-ben, mintegy előfutárként bebizonyította a Femme Fatale-lal, hogy mennyire szórakoztató lehet egy olyan kaland, ahol az akciósztár egy erős, manipulatív, átváltozásra képes, rátermett és veszélyes nő. A végzet asszonya, aki nem rest fegyvert ragadni és élvezi is, amit tesz, igazi jutalomjáték a tehetséges színésznők számára. Az elmúlt években sorra érkeztek a hasonló alkotások, legyen szó a Salt ügynökről, a Lucyről, az Annaról, az Atomszőkéről vagy éppen Harley Quinn csodasztikus szólókalandjáról, hisz szuperképességek híján, voltaképpen ő is egy ügyes harcos, aki még a pszichológiát is bevette fegyvertárába.

Nem csoda, hogy Hollywood egyik kedvenc vöröse, a mindig megbízható minőségű teljesítményt nyújtó Jessica Chastain is bele akart kóstolni a műfajba. Összeállt egyik régi rendezőjével, Tate Taylorral, akivel a fantasztikus A segítségen már volt alkalmuk együtt dolgozni és kirázta a kisujjából a végzet asszonyának szerepét.

Ava előzetes: Nézzétek meg, hogy veri ki a sz*rt is Jessica ...

Ava (Jessica Chastain) kegyetlen bérgyilkos, aki fenntartás nélkül, precízen végzi el feladatait, de közben érdeklődik is áldozatai hibái iránt, melyek kapcsán őt bérelték fel. Ez az erkölcsi dilemma nincs ínyére a cégének, éppen ezért ki akarják iktatni, még mielőtt valami meggondolatlanságot tesz, és veszélybe sodorja az egész csapatot. Természetesen a nőt a fejére tűzött célkereszt sem tántorítja el útjától.

Chastain erre a szerepre született. Élmény nézni a nyitójelenetet, valamint visszaemlékezéseit, melyekben különböző alteregók mögé bújva, machinációkkal és csábítással végzi feladatait. A színésznőt mindig is jellemezte az a karizma, ami egy ilyen karakterhez elengedhetetlen. Egy percre sem válik közönségessé, a jelenléte betölti a teret és a vásznat is. Kár, hogy ezekből a szegmensekből viszonylag kevés volt, mert a cselekmény nem az egyre nehezedő akadályok legyőzésére fektette a hangsúlyt, amik a nagy küldetés felé vezetnek, hanem a szereplő morális kétségeire.

Miközben üldözik, hazautazik, hogy elvarrjon pár családi szálat. Ezen a ponton a történet kissé leül és a kötelező köröket rója. Nehéz, elismerés, megértés, támogatás és szeretet nélküli gyerekkor, összetűzés a szülőkkel, ami olyan belső traumákhoz vezet, hogy a főszereplő a függőségekben keresi a vigaszt, miközben mindenkit eltaszít magától és már késő, mikor szeretné helyrehozni az eltékozolt éveket, lehetőségeket és kapcsolatokat. Megismerjük az anyját, akit régi kedvencem, Geena Davis alakít, akit jó volt újra filmben látni és szerencsére meg is kapja a maga kulcsjelenetét. Az apjával való ambivalens kapcsolat megmagyarázza Ava hozzáállását a hivatásához és apafigurájához, a cég egyik vezetőjéhez, akit a jó öreg John Malkovich játszik. Malkovichon egyszerűen nem fog az idő, és bármily kevés is a játékideje, öröm nézni, főleg, mikor maga is akcióba lendül. Mellettük még feltűnik Colin Farrell, aki papírvékony karaktert kapott, de legalább megüti a badass-mérő felső fokát.

Ava trailer: Jessica Chastain is an assassin on the run from boss ...

 

A végtelenül egyszerű történetet megpróbálták idősíbeli eltolásokkal, flashback-jelenetekkel árnyalni, mindez pedig az első félórában kissé követhetetlen. Természetesen nincs akciófilm szemkápráztatóan megkomponált koreográfia nélkül, ami ebben az esetben tisztességes iparosmunka és hiteles, annak ellenére, hogy érthetetlen, miért használnak sima fegyvereket az elit bérgyilkosok. Az operatőri munka abszolút átlagos, de láthatunk mostanában oly népszerűnek számító, techno zenére, neon fényben úszó akciózást is.

Összességében az Ava egy átlagos akciófilm, amiben Jessica Chastain lubickol, a nyári moziszezon megnyitásához pedig remek szórakozást nyújt.

Képek: Port.hu, IGN, The Digital Fix

1143 megtekintés.

Megosztás:

0 comments

XHTML: You can use these tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>