Folytatódik cikksorozatunk, melyben Az éhezők viadala-filmeket vesszük górcső alá. Az első részről írt kritikánk itt, míg a második epizód véleményezése itt olvasható.

A 19.századi orosz irodalom egyik sokszor látott karaktertípusa a “felesleges ember” , akinek bár képességei meglennének a kitöréshez, igazán sohasem jut egyről a kettőre. A 2010-es évek elején kis túlzással megalkothattuk a felesleges film fogalmát, ugyanis szinte minden nagysikerű sorozat esetében úgy döntöttek a producerek, hogy egy kétrészes, grandiózus fináléval zárják le a történetet. Utóbbi jelzővel nem is lenne probléma, ám ezen a befejezések első része nem minden esetben sikerült jól. Így járt az Alkonyat-széria, de például a Harry Potter is (bár A halál ereklyéi nyitóepizódja a korlátozott történet mellett is egy kifejezetten depresszív karakterdráma), és ez a sors várt Az éhezők viadalára is. A Kiválasztott első része azonban sajnos egy rettentően túlnyújtott, majdhogynem tét nélküli felvezetés, melynek szinte minden jelenetét a “jövő héten folytatjuk” érzés uralja.

Katniss megmenekül, és a Nagy Mészárlást követően egy föld alatti bunkerben bujkál. A 13.körzet karizmatikus vezetője, Alma Coin elnökasszony (Julianne Moore) a kezébe veszi a forradalom irányítását, a felkelés arcának pedig Katniss-t szánják. Az országban járva-kelve aztán a lány szembesül a Kapitólium kegyetlenségével. Egy másik szálon láthatjuk Peetát, aki nagyon úgy tűnik, hogy az elnyomó hatalom szolgálatába állt.

A filmmel az az igazán nagy baj, hogy gyakorlatilag nem is történik a fentieknél több. Bár papíron úgy tűnik, hogy a történet első felét látjuk, valójában szinte egy elnyújtott expozíciónak érződik a film, gyakorlatilag nincsenek olyan események, amelyek a nagy egész szempontjából lényegesek lennének. Az eddigi epizódokban is ráérős volt a felvezetős, ám a jeleneteknek volt funkciója, megismertük a világ működését, illetve kaptunk egy valós, átélhető dilemmát. Mindezt most túlhúzott, sok esetben szinte érdektelen párbeszédek váltják fel. A készítők folyamatosan dobálják fel a labdákat, amelyeket azonban csak a következő epizódban fognak lecsapni. Az egész film struktúrája rettentően felborul, az első egy órában szinte konkrétan nem történik semmi. Önmagában ez persze nem lenne probléma, semmi gond azzal, ha egy film a párbeszédekre épít, ám itt ezek sem igazán erősek, rengeteg az indokolatlan melodrámázás.

Ezen pedig az sem segít, hogy ebben az epizódban a karakterek sem igazán épülnek. Gayle-nek gyakorlatilag nincs jelleme, marionettbábúként rángatják őt jelenetről jelenetre, a figuráját ellenben egyáltalán nem árnyalják, ez pedig azért is komoly probléma, mert így a szerelmi háromszög is kevéssé lesz komolyan vehető. Peeta ebben a részben háttérbe szorul, ahogy a Haymitch-Effie páros is, ők gyakorlatilag csak a kontinuitás miatt vannak jelen. A Julianne Moore által a szokásos profizmussal megformált Coin elnök viszont egy erős karakter, neki sikerül is néhány ügyes dialógussal megfelelő hátteret adni. Ő és Snow két teljesen ellentétes vezetői archetípust jelenítenek meg, míg Donald Sutherland karaktere a kérlelhetetlen ideológus, aki nem fél bemocskolni a kezét a vélt igazáért (ebben az epizódban például a társadalmi szerződés egy nagyon sajátos formájával érvel, ám ellent is mond a felvilágosult álcának, hiszen alapvető emberi jogokat tagad meg), addig Moore vezetője a végtelen pragmatista, akit mindig a szent szükségszerűség irányít. Katniss viszont kétségtelenül a film fénypontja, az ő jellemfejlődése konzekvens, a készítők nagyon szépen mutatják be, ahogy egyre inkább eltűnik a sötétségben. Ebben az epizódban már valódi szimbólum, az ellenállás jelképe, ám míg az emberek szemében egyre inkább miszticizálódik a személye, addig a saját döntéseivel egyre nehezebben tud elszámolni. Sok esetben bizonytalan, szinte sodródik az eseményekkel.

A filmnek ezen kívül is vannak azért pozitívumai. Kétségtelen például, hogy az egész földalatti bunkerrendszer biztosít egy klausztrofób hangulatot, ami hiteles is egy ilyen alulról szerveződő mozgalom esetében. Emellett vannak nagyon hatásos jelenetek, Katniss éneklése például, ahogyan egyedül kezd a dalhoz, végül pedig egész körzetek éneklik, az egész forradalom metaforájaként értelmezhető. Az alakítások ebben a részben is kiválóak, illetve a készítők nagyon ügyesen oldják meg, hogy már kezdetben is érezhető legyen, hogy itt bizony nem happy end vár ránk. Apró jelekből már következtethetünk arra, hogy mi emberek nem leszünk képesek meghaladni önmagunkat, és a forradalom-részben legalábbis-fel fogja falni saját gyermekeit.

A kiválasztott első része tehát egy sok szempontból elhibázott, túlnyújtott film, mely önmagában nem is igazán állja meg a helyét, a végkifejlet felvezetése azonban végső soron megtörténik.

Értékelés: 6/10

740 megtekintés.

Megosztás:

0 comments

XHTML: You can use these tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>