Folytatódik cikksorozatunk, melyben Az éhezők viadala-filmeket vesszük górcső alá. Az első részről írt kritikánkat itt olvashatjátok.

Szép bevételi eredmények és kifejezetten pozitív kritikai visszhang után 2013-ban a második epizódjával folytatódott Az éhezők viadala -széria, a rendezői székben Gary Ross-t Francis Lawrence (Vizet az elefántnak, Legenda vagyok, Constantine-A démonvadász) váltotta, akinek nem volt könnyű dolga, hiszen gyorsan és pontosan kellett dolgoznia, azonban nyugodtan kijelenthetjük, hogy nem vallott szégyent.

A 74. Éhezők Viadalát követően éledezik a láng Panemben. Több körzetben is kisebb fegyveres felkelések törnek ki, a polgárok igyekeznek minden lehetséges módon megnehezíteni az állam működését. Snow elnök úgy dönt, hogy kezébe veszi a dolgokat, és a tavalyi év győztesei, Katniss, valamint Peeta segítségével oszlatja el a totalitárius állam működésével szemben megfogalmazott kételyeket. A lány azonban feszeng a szerepben és egy pillanatig sem tudja hitelesen alakítani a rendszer újdonsült üdvöskéjét. A körútnak aztán váratlanul vége szakad, hiszen a polgárháború leverésének hetvenötödik évfordulója alkalmából ismét “nagy mészárlást” rendeznek, ahol a korábbi évek bajnokai, köztük Katniss és Peeta szállnak ringbe.

Az Éhezők viadala-sorozat azon kevés produkciók sorát erősíti, ahol a második epizód legalább olyan jól sikerült, mint a nagy előd. Bizonyos szempontból talán értelmetlen is összemérni a két filmet, mert a fókusz érezhetően nagyon máshol van. Míg az első rész fő funkciója a disztópikus háttér felrajzolása és nézővel való megismertetése volt, addig a második epizód a karakterekre, az ő interakcióikra koncentrál. Katniss figuráját tovább mélyítik a készítők, egyértelműen a film legerősebb aspektusa az ő karakterútja. Jennifer Lewrance figurája a poszttraumás stressz klasszikus tüneteit mutatja, szorong, hallucinál, álmodik. Ekkor lép közbe a rendszer, az elnök ugyanis Katnnis-ből akarja legyártani a következő sztárt, akinek magánélete, fényes sikerei elterelik a figyelmet a valódi problémákról. A főszereplőpáros végig a saját lelkiismeretével küzd, mialatt meglátogatják a meggyilkoltak hozzátartozóit, végigjárják a nyomornegyedeket, kis kártyákról felolvasva hirdetik a Kapitólium nagyszerűségét. A forgatókönyvnek-és Lawrence-nek- sikerül hitelesen ábrázolni a főhős őrlődését, ahogyan sodródik az erkölcsi és a gyakorlati jó között. Kétségtelenül megbújik benne ugyanis a kötelességtudat, a kollektíváért való cselekvés igénye, ám bármennyire fáj is beismerni, utóbbi lehetőség mellett is sorakoztathatóak fel nagyon is valós érvek. A család és a barátok biztonsága, az anyagi jólét eltérítheti sokak erkölcsi iránytűjét, még akkor is, ha Katniss esetében ez nem történik meg. A készítők vele kapcsolatban ugyanazt a klasszikus megközelítést alkalmazzák, mint az első epizódban. Lawrence figurája a “kisember”, aki velünk együtt csodálkozik rá a vállára nehezedő súlyra. Míg az első epizódban a gyilkosság, az egész viadal brutalitása, az állati ösztönök felbuggyanása jelentette számára az újdonságot, addig most a rendszer korruptságára, a működés fenntarthatatlanságára csodálkozik rá.

A film éppen ezek miatt a zsánertől már-már idegen módon depresszív és borúlátó. Kínzó kérdések és még kegyetlenebb válaszok sorjáznak, a feloldozásnak helye nincs. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a film tulajdonképpen pozitívnak mondható végkicsengése is csak a még nagyobb veszélyre, az immáron az egész világot alapjaiban megrengető felkelésre vezeti rá a nézőt. A képi világ remekül rímel rá a gondolati síkra, már az első jelenetben megjelenik a hó, mint az elmúlás klasszikus metaforája, és bár a költségvetés szinte a duplájára nőt az első epizódhoz képest, és így többet láthatunk a Kapitólium grandiózusságából, ez alkalommal is kifejezetten sok közelit kapunk, melyek miatt a szereplők érzelmei hamar kézzelfoghatóbbá válnak. A végig uralkodó szürkés, matt színvilág büszkén hirdeti, hogy ebben a világban nincs haladás, nincs változás .Vagy ha van is, azért minden bizonnyal egy teljes emberöltő fog fizetni.

A két film struktúrája viszont hasonló, mindkettő esetében egy hosszabb, ráérősebb expozíciót követ egy pörgősebb viadal, amely azonban a korábbiakhoz képest nem igazán tartogat újdonságokat, bár az tény, hogy a többi versenyző bemutatása ez alkalommal sokkal jobban sikerült, végre nem csak a potenciális áldozatukat látjuk bennünk.  A csuklóból laza Sam Claflin kifejezetten szórakoztató, Jeffrey Wright és Lynn Cohen egy egészen új versenyzőtípust ismertetnek meg velünk, Rose karaktere pedig az öldöklés és az embertelenség felett álló erkölcsi jót és tisztaságot hivatott jelképezni.

A mellékszereplők továbbra is elképesztően erősek, Donald Sutherland szerepe most jóval hangsúlyosabb, ő pedig van annyira jó színész, hogy szinte egy pillantásával megold bármilyen jelenetet. Ha nagyon pikírt szeretnék lenni, akkor megjegyezném, hogy talán jobb is, hogy nem minden esetben kap dialógust, mert ez az egyetlen terület, ahol azért érződik, hogy egy young adult-regény adaptációját látjuk. Az alkotók talán nem kezelik eléggé felnőttként a nézőket, így viszont egy idő után monotonná és kicsit üressé válik az a néhány nagy “megmondás”. Snow elnök azonban ez alkalommal a hatalomtechnikai okfejtéseihez kapott egy egyenrangú partnert az új játékmester, Plutarch személyében, akit a fájdalmasan korán elhunyt Philip Seymour Hoffman személyesít meg elképesztően profin. Ő a történet “pitoni” figurája, akiről bizonyos pontokon a néző sem tudja igazán eldönteni, hogy melyik oldalon is áll, és akit végső soron mégis mindig a jó ügy vezérel. A Banks-Harrelson páros ez alkalommal kicsit háttérbe szorult, ám így is jut nekik egy-egy emlékezetes jelenet. Előtérbe tolakodik viszont a zsánerben szinte kötelező elemnek számító szerelemi háromszög, és ezen a ponton megint csak felszínre kerül egy probléma, mégpedig, hogy bár Katniss egy remek karakter, a két fiú jelleme nincs megfelelően árnyalva, így pedig a néző egyikőjüknek sem tud igazán drukkolni.

A filmsorozat tehát remekül kanyarodott rá a kétrészes, grandiózus fináléra. A Futótűz egy érett, okos film, tele jó képi és narratív megoldásokkal, remek alakításokkal. A lázadás lángja tehát végérvényesen fellobbant, Katniss számára pedig nincs már visszaút.

Értékelés: 8/10

Képek: TMDb

550 megtekintés.

Megosztás:

0 comments

XHTML: You can use these tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>