A sínek rossz oldalán - Lady Bird- kritika

A coming-of-age zsáner csúcsteljesítménye.

Évről évre hatalmas mennyiségben készülnek olyan filmek, melyek fiatalok életébe nyújtanak bepillantást. Többségében vígjátékokról van szó, melyek humorizálnak a hormonok túltengésén, a szexuális ébredésen, vagy éppen a felnőtt-és a gyermekkor között húzódó, a látszatnál jóval élesebb határvonalon. Az utóbbi években azonban több olyan alkotás készült, mely amellett, hogy nem hallgatja el ennek a korszaknak a fonákságait, alapvetően a megértés igényével fordul a korosztályhoz. Greta Gerwig pedig, aki olyan filmekben szerepelt színésznőként, mint az Amerikai álomlány, a Frances Ha, vagy a Huszadik századi nők, első rendezésében egy meglehetősen önéletrajzi ihletésű történetet mondott el. Gerwig ugyanis főhőséhez hasonlóan Sacramentóban nőtt fel, és New Yorkban járt egyetemre, maga is az ezredforduló táján élte fiatalkorát. A filmben ennélfogva végig érződik a személyes a hang, az intimitás, főleg ennek, illetve Gerwig különleges humorának köszönhetően tűnik ki ez az alkotás a zsáner többi tagja közül.

Történetünk főhőse Christine McPherson, aki átlagos problémákkal küzd. Láthatjuk első és második kapcsolatát, azt, hogy hogyan próbál beilleszkedni a magániskolában, ahová egy közelmúltbéli tragédia miatt jár, és ahol az osztálytársainak többsége nálánál jobb anyagi helyzetben van. Szülei mindent megtesznek, édesapja azonban elveszíti az állását, így a családnak komoly anyagi nehézségekkel kell megküzdenie. Mindemellett, a lány most éli a „lázadó korszakát, igyekszik megtagadni mind szülei, mind tanárai normáit.

A film legnagyobb erőssége kétségtelenül a forgatókönyv. Gerwig finom humorral, pikírtséggel és kellő iróniával viszi végig a történetet, néhány igencsak emlékezetes párbeszéddel, érzelmi csúcsponttal, egy kiváló nyitánnyal-és zárással. Tökéletesen végigkövethető a főhős karakterfejlődése. A környezet teljes elutasításától eljutunk egy konszenzusos állapothoz, egyfajta megtéréshez. Ezt a karakterutat Saoirse Ronan fantasztikusan jeleníti meg, az ír színésznő még kislányként tűnt fel a Vágy és vezeklésben, karrierje pedig azóta is töretlen, ezért az alakításáért megérdemelten gyűjtötte be harmadik Oscar-jelölését. Játéka visszafogott, sokszor csak pillantásokból építkezik.

Ezen felül a mellékszerepekben is kifejezetten erős alakításokat kapunk, a legemlékezetesebb produktum kétségtelenül a főhős édesanyját játszó Laurie Metcalfé, kiemelném a filmvégi autós jelenetet, ahol szavak nélkül, csupán a mimikája segítségével volt képes megjeleníteni érzelmek egész garmadáját. Lady Bird szerelmeit két kifejezetten tehetséges fiatal színész, Lucas Hedges és Timothée Chalamet alakították, főleg utóbbi szereplése volt érdekes, ugyanis nagyon mást láttunk tőle, mint korábbi filmjeiben, egy kifejezetten ellenszenves karaktert formált meg kitűnően. Mindenképp megemlíteném még Beanie Feldsteint, aki Christine legjobb barátnőjét formálta meg kellő humorral és bájjal.

Ez a film tulajdonképpen egy felettébb egyszerű formulával dolgozik, mégis sikerült az ismerős összetevőkből egy kifejezetten friss és élvezetes fúziót létrehozni. Gerwig nem misztifikált túl semmit, csupán el akart mesélni egy személyes történetet, fricskát mutatva ezzel saját magának és az egész korosztálynak. Ebből alakult ki ez a végtelenül laza és szívmelengető film, melyet megtámogat a kiváló szkript, a remek soundtrack és a biztoskezű rendezés. Nem az alkotás fogja megreformálni a filmművészetet, ám úgy gondolom, hogy frissessége miatt gyakorlatilag bármelyik korosztály számára élvezhető.

Értékelés:8/10

Vigh Martin

Kép:Medium, WBGo, Filmcomment

353 megtekintés.

Megosztás: