Lisa Cholodenko egyszerre humoros és drámai filmje tökéletes megközelítéssel dolgoz fel egy fontos témát.

A kortárs amerikai indie-drámák egyik állandó a toposza az intellektuális, nagypolgári család, ahol a szülők esténként a legjobb minőségű borok mellett beszélik át az aktuális eseményeket, a gyerekek számára pedig minden adott a fejlődéshez és a kiteljesedéshez. Támogató, nyitott szellemiségű család, biztos anyagi háttér. Lisa Cholodenko nagyrészt saját élményei alapuló drámájában ( a rendező maga is leszbikus, és valóban született egy gyereke egy névtelen spermadonortól) ehhez az ismert motívumhoz kapcsolódik a film másik fontos aspektusa, az LMBTQ-témák feldolgozása, hiszen a high culture szülőpárt ez alkalommal két anya, Nick (Annette Benning) és Jules (Julianne Moore) személyében kapjuk meg. Bár a téma fontos és aktuális, A Gyerekek jól vannak nem csúszik át az üzenetének erőszakos sulykolásába, egy intim, mégis könnyedán fogyasztható filmet kapunk, melynek jeleneteit gyönyörű helyszíneken, remek színészek prezentálásban kapjuk meg.

Az alapszituáció szerint tehát megismerjük a korábban említett Nicet és Julest, akik idestova húsz éve alkotnak egy párt. Mindketten szültek egy gyereket ugyanazon férfi spermájának felhasználásával, az idősebb Joni ( Mia Wasikowska) épp most lett tizennyolc éves. A lány egy nap öccse unszolására kapcsolatba lép biológiai apjukkal, Paullal (Mark Ruffalo), aki meglepően természetesen reagál, rögtön szeretne találkozni a gyerekekkel. A férfi aztán lazaságával, spontaneitásával végképp felborítja a család megmerevedett status quoját, a film során pedig mindenkinek újra kell majd definiálnia magát.

Julianne Moore and Annette Bening in The Kids Are All Right (2010)

Abban nagyon kiemelkedő A gyerekek jól vannak, hogy úgy tud egy fontos témát feldolgozni, hogy egy pillanatig sem válik az üzenetét minden és mindenki fölé helyező kurzusdarabbá. Ez főként annak függvényében hatalmas eredmény, hogy a rendező saját élményeiből dolgozott, így még “kézenfekvőbb” lett volna az erőteljes állásfoglalás, Cholodenko azonban nagyon ízléses módon húzta meg a határvonalakat. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy ilyen témák esetében ez a fajta hozzáállás a legcélravezetőbb, így lehet a legtöbb embert elérni. A film ugyanis egyszerűen alapvetésnek veszi, hogy a főszereplőink leszbikusak. Ez később nincs idealizálva, nincs túlhangsúlyozva. És mivel az alkotás maga ennyire természetesen kezeli az alapszituációt, sőt még viccelni is mer az úton-útfélen megbújó abszurditással, egy idő után a néző számára is természetesnek hat mindaz, amit a képernyőn lát. Így pedig már tudunk figyelni a fontosabb gondolatokra, Cholodenko filmjét ugyanis hiba volna csupán LMBTQ-drámának titulálni. Mégpedig azért, mert az alkotás remekül tematizál olyan kérdéseket, mint például a klasszikus családmodell felbomlása. Ez ismét csak egy olyan kérdéskör, amit el lehetne intézni egy felhúzott szemöldökkel kísért legyintéssel, azonban a valóság az, hogy manapság szinte mindenhol a világon  rekord magas a válások aránya, egyre kevesebb gyereknek van lehetősége két szülővel, teljes nyugalomban felnőnie. Nem direkt jelenek meg ez a filmben, mert itt egy támogató és óvó otthoni környezetet látunk, azonban a néző a téma kapcsán óhatatlanul is asszociál erre a valós problémára.

A alkotás másik fontos aspektusa a két főszereplő életközépi válsága, Jules és Nic ugyanis régóta elhidegültek egymástól. Nagyon finoman, apró momentumokkal érzékeltetik az alkotók kapcsolatuk dinamikáját. Kettejük közül Jules az, aki kevésbé magabiztos, aki szorong, aki talán a saját érzelmeiben és vonzalmában sem biztos, így számára a mindig magabiztos (vagy legalábbis annak tűnő) Nic a szilárd támasz, aki segíti, terelgeti az úton. Nic pedig épp úgy tudja realizálni az erejét és a hatalmát, ha talál valakit, akit szárnyai alá vehet. Annette Benning tökéletesen hozza az életbe némileg belefásuló nő figuráját, még akkor is, ha tény, hogy a karakter nem fejlődik igazán, talán túlságosan is statikus, és egy idő után szinte mellékszereplővé redukálódik. Julianne Moore beragyogja a vásznat, remekül érzékelteti karakterének változását, annak nüanszait, Mark Ruffalóról pedig azért érdemes szót ejteni, mert meglepő őt egy ilyen laza sármőr szerepében látni, ám nyugodtan kijelenthetjük, hogy maradéktalanul megoldotta a feladatot. A kézmozdulatai, a testtartása árasztják magukból a spontaneitást.

Julianne Moore, Annette Bening, Mark Ruffalo, Josh Hutcherson, and Mia Wasikowska in The Kids Are All Right (2010)

A film harmadik fontos aspektusa a gyerekek felnőtté válása. Mia Wasikowska néhány jelenet alatt helyezi fel remekül a komplexusos, megfelelési kényszerrel küzdő lány karakterét, és hiteles az ábrázolt jellemfejlődés, melynek során egy ilyen erős behatás következtében egyre inkább megnyílik. Josh Hutcherson alakítja a pár kisebbik gyerekét, ő egyértelműen kevesebb teret kap, ám a vastag ecsetvonásokkal felrajzolt karaktere így is jól illeszkedik a filmbe.

Sokszor (néha pedig jogosan) kritizálják Hollywoodot a hasonló témák talán túlzó, erőltetett feldolgozásáért, A gyerekek jól vannak azonban jól reprezentálja, hogy miképp lehet egy ilyen témát okosan, humorosan és érzelmesen feldolgozni.

Értékelés: 8/10

821 megtekintés.

Megosztás:

0 comments

XHTML: You can use these tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>