Kellemes thrilerrel gazdagodtunk.

A Bloumhouse stúdió utóbbi két filmjével alaposan mellényúlt. A Fekete karácsony az elmúlt évtized legrosszabb filmje lett, ahogyan az idei Valentin- napra időzített A vágyak szigete szintén egy filmes katasztrófa, ezek után nem is lehettünk volna szkeptikusabbak a Láthatatlan ember feldolgozásával kapcsolatban, mely még konkrétan ugyanannak a szörny univerzumnak a része, amiben játszódott a 2017-es Tom Cruise-féle A múmia. Szóval okkal rettegtünk egy újabb nézhetetlen tucat horror gondolatától, de a Fűrész és az Insidius társalkotója és előbbinek főszereplője letett az asztalra egy szórakoztató és izgalmas thrillert, amit lehet szeretni, noha néhol ki is siklik a dolog.

Főszereplőnőnk bántalmazó kapcsolatban él, amiből egy nap úgy dönt, hogy elszökik. Adrian, a hátrahagyott pasi nem is bírja sokáig, kiderül ugyanis, hogy öngyilkos lett. Ezek után azonban Cecília elkezd nagyon érdekes dolgokat tapasztalni és ráébred, hogy az őt folyamatos félelemben tartó férfi mégsem tért örök nyugalomra, hiszen szerinte láthatatlan. Természetesen senki sem hisz Cecíliának, aki kezd egyre inkább szétesni, maga sem biztos már abban, hogy mi a valóság és mi az, amit csupán a képzelet szül. Ezt a szétesést, ezt a magába fordulást tökéletesen mutatja be a mozifilm ami nem csak érzelmileg jelent hullámvasútszerű utazást, de többször felteszik a kérdést, hogy mi van akkor, ha nem is létezik az, amit Cecília lát…de mi nézők pontosan tudjuk azt, hogy a fenyegetés igenis valódi.

A láthatatlan ember első fele egy kételyek és kérdések között tartó bő egy óra, mely székhez ragasztó izgalmával és atmoszférateremtésével veszi le a lábáról a nézőt, amiért borzasztóan hálásak vagyunk, talán túlságosan is, hiszen emiatt képesek vagyunk elfelejteni, vagyis inkább csak elnézni, hogy A láthatatlan ember a második felére igenis szétesik, hamar identitászavarba kerül, és igyekszik túlcsavarni az addig nyílegyenesen előrehaladó thrillerélményünket, de sokakban ez sem fog zavart kelteni, hiszen  Leigh Wannel parádésan rendezi a finálét és annak minden mozzanatát, és a karfát eddig erősen markoló, sokkolt mozinézők ezután se eresztik el azt, hiszen a láthatatlan rém minden egyes pillanatban terrorban tart minket, és sose tudhatjuk, hogy mi az a veszély, ami leselkedik ránk, és főleg azt nem, hogy hol.

Elisabeth Moss kiváló színésznő, és igazi főnyeremény ennek a történetnek a reflektorfénybe helyezésére: Elképesztő, amit nyújt, remekül adja elő a széteső, paranoid nőt, aki egyedül érzi magát valós, ám de mások által el nem hitt problémáival. Ahogyan igazából mindenki jó ebben a filmbe, senkire sincs panasz, ám az is igaz, hogy Mosson kívül nincs is nagyon kit kiemelünk, hiszen csak ő nyújt maradandót, Whannel forgatókönyve másnak nem is igazán engedi ezt. Ellenben teret ad a kamerának, a hangulatnak, az atmoszférának, és mindezek azok, amik miatt ugyan egy néhol hibás darab, de mégis szórakoztató, izgalmas kis rettegés A láthatatlan ember. A második fele beleesik néhány olyan hibába, amelyekbe semmiképpen sem kellett volna, vagy épp a kontextusba nem illő történések zajlanak a vásznon, de összességében nem csak hogy a Bloumhouse produkcióinak egy remek darabja, de az idei év eddigi legajánlhatóbb mozija lett A láthatatlan ember. Agyafúrt, modernizált, és kifordított feldolgozás, amely megérdemli, hogy megváltsuk rá a mozijegyet. 

7/10

Kristóf József

Kép:Youtube

225 megtekintés.

Megosztás:

0 comments

XHTML: You can use these tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>