Éppen húsz éve mutatták be a filmet, ami címéhez méltóan majdnem világhíressé tette készítőit. De ha a hirtelen jött sikert nem is minden alkotó volt képes egyformán kamatoztatni, a Majdnem híres sokak karrierjének félig elfeledett gyöngyszeme lett.

A hírnév bonyolult dolog. Sokak vágynak rá, míg egyesek szenvednek tőle. Akiknek megadatott, gyakran szabadulnának terhétől, miközben mások álmodoznak róla. De a siker útjára lépve, azon egyre előrébb haladva már nehéz lassítani. Hacsak nem ütközünk egyenesen saját magunk által húzott falakba. Mert nem csak hajszolni kell a hírnevet, meg is kell ragadni! Cameron Crow (Mondhatsz bármit; Jerry Maguire – A nagy hátraarc) filmjeinek hősei olyan lehetőségeket kapnak, amikkel nem mindenki tudna élni. Sikereiket irdatlan erőfeszítésekkel és kurázsival érik el. Az önéletrajzi ihletésű Majdnem híres tesze-tosza rocksztárjai nem ilyen hősök. Ők bukdácsolva jutnak el a hírnév határáig, hogy azután visszaforduljanak. Köszönik, ez ennyi volt, de nem bánnak semmit.

A 70-es években játszódó film főszereplője az ifjú csodagyerek, William, aki anyja legnagyobb bánatára képességeit egy feltörekvő rockbanda követésére pazarolja. Csatlakozik a zenészekhez turnéjukon, hogy átfogó cikket írhasson róluk a Rolling Stone Magazine számára. A road movie-ként kibontakozó felnövéstörténet számos karaktert mozgat, akikről sokat elárul, hogy a középiskolás William a legérettebb köztük. A rockzenészek, menedzserek, újságírók és „múzsák” delíriumos világában a koraérett kamasz ápolja a legközvetlenebb kapcsolatot azzal, amit valóságnak hívunk.

A félistenekként tisztelt rocksztárok kezdetben olyan élményekben gazdag utazásra invitálják William-et, ami korábban elérhetetlennek tűnt számára. Az alkohol, drogok és nők nyújtotta élvezetek által elhomályosított, rózsaszín szemüvegen keresztül figyelt világ azonban idővel kitisztul a valóság keserű tükrében. A sztárolt banda tagjai önelégültek, gyarlók vagy éppen korlátozott értelmi képességűek. Saját mondvacsinált hírnevükkel eltelve teszik tönkre az őket leginkább ajnározókat.

A rajongó William és a rocksztár Russel párosát szerelmi háromszöggé formáló Penny egyszerre rajongó és sztár is a maga nemében. Így nemcsak a vágy tárgyát testesíti meg, de mindkét oldal tapasztalatait is maradéktalanul képes átélni. Egyszerre a legboldogabb és a legszomorúbb szereplő, amivel alapvetően határozza meg a film hozzá igazodó tónusát. De rajta kívül, még a legkisebb szerepekben feltűnő mellékkarakterek is kidolgozott hátteret kaptak, érző, hús-vér embereknek tűnnek. A 70-es évek zeneiparának megidézése valósnak érződik, miközben a kulisszák mögé is betekintést enged, még ha egy fiktív történet keretei között is. Miután a körülrajongott idolok aláássák saját hírnevüket, a féktelen rajongó William is rádöbben, a csillogó felszín könnyen félrevezető lehet. Amit korábban rock-zenének hitt, már halott vagy talán soha nem is létezett saját fantáziavilágán kívül. Nem hiába tartják, hogy a valóság kiábrándító és sose találkozz a bálványaiddal! William ezt első kézből tapasztalhatja.

A film mégsem a múlt és az összetört álmok feletti siránkozás. Éppen ellenkezőleg: a Majdnem híres szerelmeslevél a rockzenéhez, egy korszakhoz és annak tökéletlen hőseihez. Cameron Crowe életérzés-filmje nosztalgiával tekint vissza saját fiatalkori élményeire. Éretten látja meg a sztárolásban rejlő jót és a rosszat egyaránt, amitől nemcsak veszettül szórakoztató, de hiteles is lesz a végeredmény. A karakterek garantáltan beírják magukat a szívünkbe, a párbeszédek az ismételt nézések után sem kopnak el, változatlanul gördülékenyek és emlékezetesek, a történet pedig húsz év távlatából is releváns és időtlen gondolatokat fogalmaz meg.

Noha Crowe ömlengő stílusa időnként szentimentálisnak vagy túlzónak is tűnhet, kisfiús rajongását a téma iránt igyekszik a narratíva szintjén is indokolttá tenni. A főszereplőn keresztül ismerhetjük meg azt az idealizált álmot, amit a rendező ironikus megjegyzésekkel és leleplező humorral ránt vissza a valóság talajára. Így nézőként mi magunk is Williammel együtt válunk rajongókból kritikusokká. Ami nem azt jelenti, hogy innentől kezdve elvész az élvezet, hanem hogy képesek leszünk új szemmel nézni a dolgokra. Továbbra is ugyanúgy szórakozunk, de már más apropóból.

A Majdnem híres egyszerre vidám és szomorú, melankolikus, miközben sodró lendülete van, a története okos, de érzelmes, a karakterei tele vannak humorral, drogokkal, szerelemmel, vágyakozással és csalódással. A keserédes, néhol nosztalgikus életérzést pedig kiváló betétdalok húzzák alá. A film nyújtotta élményt sallang nélkül, egyszerűen csak úgy lehetne jellemezni, hogy maga a Rock’n Roll.

113 megtekintés.

Megosztás: