A chicagói 7-ek tárgyalása az év egyik legjobb és legfontosabb alkotása. Kritika

A chicagói 7-ek tárgyalása című filmet Aaron Sorkin rendezte, a végeredmény pedig olyan jó lett, hogy a mozi esélyes lehet az Oscar-díj átadáson.

Aaron Sorkinról kijelenthető, hogy a Fehér házban rendkívül otthonosan mozog; nem szó szerint kell persze érteni, az Oscar-díjas forgatókönyvíró és rendező előszeretettel dolgoz fel olyan témákat, amelynek középpontjában az amerikai politika áll. Az elnök emberei, Szerelem a Fehér házban, Charlie Wilson háborúja, Egy becsületbeli ügy és most A chicagói 7-ek tárgyalása, amely visszarepít minket egy olyan időbe, ahol az igazságszolgáltatás elsődleges szempontja nem az volt, hogy az igazságot szolgálja. A Social Network – A közösségi hálóért Oscar-díjat bezsebelő Sorkin második rendezése ez a film, és bár az Elit játszma sem volt épp rossz, ezzel a mozival nagyon magasra tette mindenki számára a lécet.

1968 augusztusában az Amerikai Egyesült Államok a vietnámi háborúval volt elfoglalva, ezrével küldte a harctérre a katonáit, amit a közvélemény egy része rendkívül nehezményezett. A Demokrata Párt elnökjelölő gyűlést készült rendezni Chicagóban, néhány fiatal ebben pedig lehetőséget látott: nagy nyilvánosság előtt akartak tüntetni, beszédet mondani országuk szerepvállalása ellen. A tiltakozás végül zavargásokig fajult, könnygázt és erőszakot is be kellett vetni az egyébként békésnek szánt tüntetésen.

Az új kormány példát akar statuálni, ezért nyolc tüntetőt citál a bíróság elé, ahol be akarják bizonyítani, hogy a háborút ellenző fiatalok eleve azzal a céllal mentek Chicagóba, hogy elfajuljanak a dolgok. Hogy miért beszélünk chicagói hetekről, amikor nyolc vádlott volt? A Fekete Párducok vezetője is a városban járt, és ez jó ürügy volt arra, hogy megvádolják.

Aaron Sorkin már 2007-ben megírta a forgatókönyvet, az eredeti terv az volt, hogy a 151 napot át húzódó tárgyalásról szóló filmet Steven Spielberg rendezi. Ez nem jött össze, így Sorkin a saját kezébe vette az irányítást, és egy olyan mozival lepte meg a nagyérdeműt, amely után elégedetten csettinthet mindenki.

Már a film legelején érezzük, hogy beszippant az egész. Kreatívan és archív felvételek segítségével ismerjük meg a főszereplőket, az ügy vádlottait. Pörögnek az események, láthatjuk, ahogy szervezik a tüntetést, majd egyszer csak a tárgyalóteremben találjuk magunkat, ahol szemtanúi lehetünk az amerikai történelem egyik legdurvább politikai perének, ahol a vádlottak esélytelenül küzdenek a politika vezérelte igazságszolgáltatás ellen.

Sorkin kiváló párbeszédeket írt, rengeteg nem várt fordulatot láthatunk a film folyamán, rendkívül tetszenek az archív felvételek, amelyek arról a bizonyos napról származnak. A feszültséget végig fenn tudja tartani, annak ellenére, hogy sejtjük, mi lesz a vége. A fent felsorolt pozitívumok akár egyenként is elegendőek lennének a szórakozáshoz, de A chicagói 7-ek tárgyalására sikerült egy ritkán látható szereposztást összehozni. A színészek mindegyike brillírozik, nem is tudom, kivel kezdjem. Eddie Redmayne végre „normális” szerepben látható, Joseph Gordon-Levitt jól hozza a becsületes ügyészt, aki rossz oldalra keveredett, az Emmy-díjas Jeremy Strong is kiváló választás volt, csak úgy, mint a Fekete Párduc-tag Yahya Abdul-Mateen II, aki talán a legerőszakosabban harcol a tárgyalóteremben. Michael Keaton lubickol a szerepben, abban kevés időben, amennyit képernyőn van, odavonzza a tekinteteket, és a film egyik legnagyobb érzelmi hullámvasútja is az ő jelenlétéhez köthető.

Rajtuk kívül is kiemelnék három színészt, akik félelmetesen játszottak a filmben. Itt van rögtön Sacha Baron Cohen, aki Abbie Hoffmant, egy rendkívül fontos karaktert alakít. Igen, ő az a színész, aki legtöbbször agyatlan vígjátékokban nyomja fullban a kretént. Legutóbbi hasonló szerepvállalása, a Borat folytatása nemrég debütált az Amazon Prime-on. Itt van ez a tárgyalótermi dráma, és olyan szintű színészkedéssel rukkol elő, hogy többen már Oscar-jelölést pusmognak az, és nem, ez nem lenne a valóságtól elrugaszkodott ötlet. Cohan kiválóan hozza azt a karaktert, amellyel leginkább jellemezni tudjuk a kor „lázadóit”. A chicagói hetek védőügyvédjét Mark Rylance játssza, méghozzá szintén félelmetesen jól. Az elején nehezen ismertem meg az Oscar-díjas színészt, aki pimaszul, mégis a határokon belül maradva próbálja véghez vinni a lehetetlent.

Frank Langella stars in „The Trial of the Chicago 7.”

Ez főleg Julius Hoffman bíró miatt nem jöhet össze, akit Frank Langella játszik. Az olasz-amerikai, 82 éves színész pályafutását lehetetlen felsorolni, az IMDb szerint 102 filmes vagy sorozatos produkcióban vállalt szerepet, ő az, akit mindenki látott már valamiben, de valószínűleg nem tudja a nevét. Frank Langella: szerintem élete legnagyobb alakítását hozza a rendszert kiszolgáló, korrupt, makacs és gonosz bíró személyében. Egyszerűen félelmetes és zseniálisa, hogy irányítja a bohózatot.

A chicagói 7-ek tárgyalása az év egyik legjobb és legfontosabb filmje, az esetleges következő Oscar-gálán több kategóriában is biztosra veszem a jelölését. Aaron Sorkin remek mozit készített nekünk, a bő két óra játékidő rendkívül gyorsan elrepül, pedig az események egy zárt térre, a tárgyalóteremre korlátozódnak.

A filmnek rendkívüli értéke mellett pedig nagyon aktuális üzenete van. Elnökválasztás, rendőri túlkapások fekete bőrűek ellen, zavargások, Black Lives Matter. Kicsit mintha 1968-ban lennénk, illene tanulni a múltból.

A chicagói 7-ek tárgyalása a Netflixen található, magyar felirattal.

A film előzetese: