A Stranger Things sztárja terjedelmes interjút adott a The Guardian című lapnak, az alábbiakban ennek az írásnak a fordítása, summázata olvasható.
Finn Wolfhard-dal 12 éves korában hatalmasat fordult a világ. Bekerült a Stranger Thingsbe, mely azóta valódi kultsorozattá nőtte ki magát, és amely rengeteg lehetőséget hozott a fiatal színész számára. Wolfhard azóta évi 2-3 filmet forgat, emellett pedig írói, rendezői álmokat is dédelget, sőt egy zenekar frontembereként is tevékenykedik. Saját magát munkamániásnak titulálja, a karantén által okozott leállás teljesen új helyzet elé állította a 17 éves színészt, ahogy ő fogalmaz:
Meg kellett tanulnom egy kicsit elengedni magam.
Wolfhard első szerepét még kilencévesen, egy videóklipben kapta, rövidfilmeket azonban már hétéves korától készített. Sokáig egyértelműen a rendezés mellett tette le a voksát, az első színészi munkája azonban mindent megváltoztatott:
Az a pillanat teljesen megváltoztatta az életemet.
Elragadta őt a forgatások hangulata, ahogy különböző habitusú, ám közös szenvedéllyel rendelkező emberek küzdenek egy közös célért. A Stranger Thingsnek köszönhetően aztán Wolfhard hirtelen a rajongók kereszttüzében találta magát, így rá is leselkedtek a gyerekszínészeket általánosságban is fenyegető veszélyek. A hirtelen nyilvánosságnak köszönhető meghasonlás, rossz döntések, sajnálatos esetekben akár tudatmódosító szerek használata. A kérdés tehát az volt, hogy Wolfhard képes lesz-e megküzdeni a nyomással? Nos, a 17 éves sztár mind ez idáig példásan helytállt. Ryan Reynolds nemrégiben néhány közös ismerősre hivatkozva a következőket nyilatkozta róla:
Okos, kifinomult, visszafogott és két lábbal a földön jár.
A Mike Wheelert alakító színész kitért a Stranger Things negyedik évadára is.
A forgatás rendben el is indult, megvolt a szigorú ütemtervünk, a vírushelyzet azonban az összes számításunkat keresztülhúzta. Mindannyian nagyon csalódottak és szomorúak voltunk.
Elmondása szerint a Stranger Things stábtagjai sem számítottak a hatalmas sikerre:
Az első évad forgatása szinte titokban zajlott, gyakorlatilag senki sem foglalkozott a sorozattal, nem volt különösebb médiahype. Magunk között néha viccesen megjegyeztük, hogy majd néhány évtized múlva lehetünk büszkék a sorozatra, mert addigra kultklasszikussá növi ki magát, arra azonban, hogy ilyen hamar beférkőzik a köztudatba, senki sem számított. A Netflix akkor is népszerű volt persze, de közel sem annyira, mint most, sőt ha őszinték akarunk lenni, a csatorna kezdetben le is vette a kezét a produkcióról, valószínűleg ők is bukásra számítottak. A legtöbben tényleg azt hittük, hogy még a második évados berendelést sem fogjuk megkapni.
Wolfhard azt mondja, hogy valószínűleg sohasem fog hozzászokni az ilyen szintű rajongáshoz.
Természetesen vannak olyan esetek, amikor nem kellemes a rajongók özöne, ám színészként el kell fogadnom, hogy ez is a munkám része. Egy kicsit mindannyian megőrülünk bálványaink láttán, ez egy természetes emberi tulajdonság.
Bár még mindig csak 17 éves, szeret magára független és szuverén egyénként tekinteni:
Mindig is zavart, hogy a korom miatt bizonyos helyzetekben nem vesznek komolyan. Ezzel a gondolkodásmóddal egyszerűen nem tudok azonosulni. Épp ezért célom, hogy feszegessem a határaimat.
A Stranger Things sztárja a magánéletéről is beszélt a The Guardian újságírójának:
Jó a kapcsolatom a szüleimmel és szerencsére sok barátom van. Persze, a fiatalkorom közel sem volt hétköznapi. A bulik, a klasszikus tinipillanatok kimaradtak az életemből. Azonban nincs emiatt hiányérzet bennem. A szabadidőmet is a filmek és a zene tölti ki, rengeteg alkotást tanulmányozok, hiszen jobbá és jobbá szeretnék válni.
Kép: Pineappler, San Francisco Chronicle
Forrás: The Guardian
5381 megtekintés.
0 comments