Érdekes Oscar-díj átadónak lehetett szemtanúja, aki fennmaradt, hogy megnézze, kiket díjazott az Akadémia. Igazából meglepetés nem nagyon volt, papírforma győzelmek születtek.

Az egésznek olyan semmilyen hangulata volt, de igazából most ez ebben az időben nem is olyan fontos. Én személy szerint inkább azt mondom, hogy örülni kell, hogy megtartották. Most már csak a moziknak kellene kinyitni, és elfelejteni ezt a vírust. Az esemény egyébként a világjárvány miatt az eredeti február 28-i dátum helyett két hónappal később kerül megrendezésre, és idén olyan filmeket is lehetett nevezni, amelyeket csupán streaming platformokon mutattak be.

Az este győztese nem okozott meglepetést. A Nomádok földje hat jelölésből hármat szobrocskára tudott váltani, ráadásul mind “királykategóriában”. Legjobb film, legjobb rendező és legjobb női főszereplő díjat zsebelte a film. Frances McDormand immáron négyszeres Oscar-díjasnak mondhatja magát. Az est egyik legnagyobb vesztese  A Chicagó-i 7-ek tárgyalása lett. A Netflix filmje hat jelölésből egyet sem nyert meg, pedig rendkívül értékes alkotás, amelyről mi is írtunk. A Tenet is nyert Oscart, amelynek nagyon örülök.

Anthony Hopkins történelmet írt. Az apa című filmben nyújtott alakításáért megkapta a legjobb férfi főszereplő díját, amely egyébként a második Oscar-díja volt (elképesztő kevés elnézve az ő munkásságát). A 83 éves színész lett a legidősebb, aki megkapta a díjat.

 

A végeredmény:

Legjobb film: A nomádok földje

Legjobb rendező: Chloé Zhao – A nomádok földje

Legjobb férfi főszereplő: Anthony Hopkins – Az apa

Legjobb női főszereplő: Frances McDormand – A nomádok földje

Legjobb férfi mellékszereplő: Daniel Kaluuya – Judas and the Black Messiah

Legjobb női mellékszereplő: Jun Jodzsong – Minari

Legjobb eredeti forgatókönyv: Ígéretes fiatal nő — Emerald Fennell

Legjobb adaptált forgatókönyv: Az apa — Christopher Hampton és Florian Zeller

Legjobb idegen nyelvű film: Még egy kört mindenkinek

Legjobb animációs film: Lelki ismeretek

Legjobb dokumentumfilm: Tanítóm, a polip

Legjobb rövid dokumentumfilm: Colette

Legjobb élőszereplős rövidfilm: Two Distant Strangers

Legjobb animációs rövidfilm: Ha bármi történik, szeretlek

Legjobb eredeti filmzene: Trent Reznor, Atticus Ross és Jon Batiste – Lelki ismeretek

Legjobb eredeti dal: „Hear My Voice„ A chicagói 7-ek tárgyalása c. filmből – Daniel Pemberton Celeste Waite

Legjobb látványtervezés: Mank – látványtervező: Donald Graham Burt; díszletberendező: Jan Pascale

Legjobb operatőr: Mank – Erik Messerschmidt

Legjobb jelmez: Ma Rainey: A blues nagyasszonya – Ann Roth

Legjobb smink: Ma Rainey: A blues nagyasszonya – Matiki Anoff, Mia Neal, Larry M. Cherry

Legjobb vágás: A metál csendje – Mikkel E.G. Nielsen

Legjobb hang: A metál csendje – Nicolas Becker, Jaime Baksht, Michelle Couttolenc, Carlos Cortes és Philip Bladh

Legjobb vizuális effektek: Tenet – Andrew Jackson, David Lee, Andrew Lockley és Scott Fisher

 

Borítókép: News-block.com

589 megtekintés.

Megosztás:

0 comments

XHTML: You can use these tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>