A magyar rendező filmje két díjat is nyert a Velencei Filmfesztiválon, a Netflix pedig le is csapott az alkotásra.

Mundruczó Kornél (többek között Jupiter holdja, Fehér isten) első angol nyelvű filmje, a Pieces of a Woman egyelőre kifejezetten sikeres. Az alkotás két díjat is elhozott a Velencei Filmfesztiválról, a diákszűri az egész fesztivál legjobbjának ítélte a Mundruczó moziját, míg Vanessa Kirby lett a szemle legjobb színésznője. Nem meglepő tehát, hogy a Netflix lecsapott a film jogaira, így náluk kerül világforgalmazásba az alkotás. Bár nemzetközi produkcióról van szó, a magyar rendező ezúttal is együtt dolgozott két állandó alkotótársával, Pertrányi Viktória producerrel és Wéber Kata forgatókönyvíróval. A film egyébként korábban azzal került a hírekbe, hogy utólagosan Martin Scorsese is csatlakozott a produceri csapathoz, a rendezőzsenit lenyűgözte az alkotás, korábban így nyilatkozott róla:

Jó érzés olyan filmet látni, mely valóban meglep. Az pedig hatalmas öröm számomra, hogy segíthetek eljuttatni ezt egy szélesebb közönséghez. Egy családi drámát és egy morális konfliktust látunk kibontakozni, ezek minden nüanszával és finomságával, azonban ítélkezés nélkül. A színészek egészen fantasztikusak, Mundruczónak pedig  van egy olyan erős stílusa és rendezői víziója, ami rögtön megragadja a figyelmet.

A netflixes premierdátum egyelőre nem ismert.

A film munkálatairól nagyon sok érdekesség volt hallható a Filmklub podcast legújabb adásában, ahol Gyárfás Dorka és Varga Ferenc kérdezte a film producerét, Petrányi Viktóriát. Az adás itt hallgatható meg.

Kép: IGN

 

629 megtekintés.

Megosztás: