Az NBC által üzemeltetett, Peacock nevű streamingszolgáltató égisze alatt jön a Spinédzserek sorozatverziója.

Az 1995-ös Spinédzserek című alkotás hamar emelkedett kultstátuszba, a korszak talán legismertebb tinifilmjéről van szó. Az alkotás-amely egyébként érdekes módon Jane Austen klasszikusának, az Emmának egyfajta modern parafrázisa-egy csapásra tette híressé többek között Alicia Silverstone-t, Paul Ruddot vagy éppen a fájdalmasan korán elhunyt Brittany Murphyt. Silverstone játszotta Chert, az iskola legnépszerűbb lányát, aki igyekezett a Beverly Hills-i gimnázium összes történését kontrollálni. A siker okán később egy sorozat is indult, néhány éve pedig már lehetett hallani a remake-ről. Most többek között a CNN és a Variety hozta le, hogy az NBC által működtetett Peacock fejleszt egy spin-offot, a történet pedig rögtön egy csavarral indít majd, hiszen Cher eltűnik, a helyét pedig Dionne-nak kell átvennie. A stábból csak néhány név ismert, Jordan Reddout és Gus Hickey lesznek a vezető írók, emellett többek között az eredeti film producerei is részt vesznek a sorozat előkészítésében.

A premierdátum egyelőre természetesen nem ismert.

Kép: Mafab

262 megtekintés.

Megosztás:

0 comments

XHTML: You can use these tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>