A legjobb nemzetközi film kategóriájában ugyan nem került fel a szűkített listára, mégis érdemes megnézni Szudán idei Oscar-nevezettjét. Mert különleges és egészen kivételes.

 Hogyan élnénk az életünket, ha pontosan tudnánk, mikor ér véget? Ezzel a kérdéssel játszik el Amjad Abu Alala a Húszévesen meghalsz (You Will Die at 20, 2019) című filmben, amely több mint kiváló rendezői debütálás. Súlyos, ugyanakkor igazán szép és ítéletmentes alkotás egy sajátos hitrendszerről és kultúráról, a predesztinációról, valamint az életről és a halálról.

A helyszín Szudán. Itt élnek egy kis faluban, közvetlenül a Nílus mellett Muzamil szülei, akik éppen névadó áldásra viszik az újszülött fiút. Míg a falu szent embere szelíden kézbe veszi a gyermeket, egy dervis transzba esve táncot jár és számol; így jósolja meg, hány évet szán az Isten Muzamilnak. Mindössze csak húszig jut, aztán összeesik, s azzal meg is születik az áldás helyett az átok, amely innentől Damoklész kardjaként lebeg a fiú feje felett: húszévesen meghalsz. Muzamil apja már másnap elhagyja a családot, anyja feketébe öltözik és sem játékra, sem tanulásra nem buzdítja őt, a többi gyermek pedig úgy csúfolja egészen tinédzserkoráig: „a halál fia”. A cseperedő fiú azért csak tanulni kezd, majd munkába áll, aminek köszönhetően összebarátkozik a falun túli életet is ismerő Sulaimannal, aki a mozgókép és a matematika mellett a reménnyel is megismerteti…

Milyen az élet egy olyan közösségben, ahol a prófécia kétségbevonhatatlan és mindenek felett áll? Milyen életet élhet az az ember, akinek Isten csak húsz évet ad? Egyáltalán mi az oka annak, hogy Isten ilyet tesz? Mi a hit? És mi az élet értelme? Rengeteg kérdés merül fel a nézőben a Húszévesen meghalsz című filmet nézve, amely igyekszik is választ adni mindegyik kérdésre – ítélkezés nélkül, őszintén. És ez a legnagyobb erénye!

Nincs elérhető leírás.

Realisztikus képet nyújt a szudáni kultúráról, s igazán átélhetővé teszi, milyenek a mindennapok ott, ahol Isten jóslata ellen szót emelni nem lehet. E valósághű kép kialakításához természetesen nagyban hozzájárulnak a színészek, mindenekelőtt az édesanyát alakító Islam Mubarak és az idősebb Muzamilt megformáló Mustafa Shehata. Mindkettejük játéka visszafogott, sőt már-már lefojtott, a mozdulataikban, pillantásaikban azonban ott buzog minden elfojtás és nehéz érzelem – minden, amit húsz perc után legszívesebben mi is torkunk szakadtából kiabálnánk ki magunkból. Igen, ez jól lefesti, milyen érzés nézni ezt a filmet, ám fontos hangsúlyoznom: hiába a nehéz téma és érzelmek, a Húszévesen meghalsz nem nyomasztó és kényelmetlen, sokkal inkább érdekes és mélyre ható. És szép.

A képi világa különösen az! Sébastien Goepfert gyönyörűen komponált képekben tárja elénk az eseményeket, finoman aláhúzza a Nílus szimbolikus jelentését, s bátran és virtuózan játszik a fénnyel és a sötétséggel, valamint a nagytotálokkal és a közelképekkel. Irányítja az érzelmeinket és a figyelmünket, igen, de egyáltalán nem hatásvadász módon. Ami nagyon fontos, tekintve, hogy Amjad Abu Alala olykor túl direkt szimbólumokat (bibliai utalások) és párhuzamokat (a Cinema Paradiso Alfredója és Sulaiman) használ, amelyek sajnos zavaróak. És zavaró néhány ki nem bontott, csak felvett, majd elejtett szál is, amely feleslegesen tereli el a fókuszt Muzamilról és az ő sorsáról. De szerencsére ezek csak apróságok, amelyek ugyan kizökkentenek, ám egyáltalán nem zilálják szét a nagy egészet.

Nincs elérhető leírás.

A nagy egészet, ami jelen esetben egy olyan merész, szép és empatikus film, mely bátran vesz górcső alá egy kultúrát és áll be közvetlenül a halál árnyékába, hogy végül az Isten helyett az emberről, a halál helyett pedig az életről beszéljen.

A Húszévesen meghalsz az HBO GO-n látható.

A szerző további írásai az Eszter és a filmek oldalon olvashatók.

 

593 megtekintés.

Megosztás:

0 comments

XHTML: You can use these tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>