Ismét egy kitűnő filmet ajánlunk.

Nem tudom, ti hogy vagytok ezzel, de én azt vettem észre magamon, hogy így, a harmadik hullám idején egyre többet foglalkozom a mulandóság és a halál gondolatával. És azokkal a kérdésekkel is: mit jelent a teljes, szabad, boldog élet, s mit tehetünk azért, hogy a miénk ilyen legyen? Éppen e gondolatokat, kérdéseket járja körül Miguel Ángel Jiménez Ablak a tengerre (Una ventana al mar, 2019) című drámája, amelynek főhőse élete legvégén tapasztalja meg igazán, milyen szabadon, boldogan és még a halál gondolatával is békében élni.

Az 55 éves Maria egy nap rosszul lesz a munkahelyén. Kórházba kerül, ahol hamar kiderül, hogy negyedik stádiumú vastagbélrákja van. Mielőbb meg kell kezdeni a kezeléseket – mondják, Maria azonban a fia és az orvosa tanácsa ellenére úgy dönt: nem halasztja el a görögországi utazást, amelyet már hosszú ideje terveztek a barátnőivel. Közösen járják hát be Athént, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve Nisyros szigetére hajóznak, ahol Maria egy szempillantás alatt otthon érzi magát. És úgy érzi, ha a barátnői haza is mennek, neki még maradnia kellene. Így is tesz: egyedül folytatja a sziget felfedezését, s közben a szabadságot és önmagát is jobban megismeri. Aztán találkozik Stefanosszal, akivel szenvedélyesen egymásba szeretnek, és mindketten biztosak benne: azt a kis időt, ami még hátravan, együtt akarják tölteni.

Milyen érzés szembesülni a saját, nem is olyan sokára bekövetkező halálunkkal? Milyennek látjuk a világot, ha tudjuk: hamarosan már nem leszünk benne? Merhetünk boldogok lenni akkor is, ha egyértelmű, hogy szinte csak egy pillanatig fog tartani? – fogalmazódnak meg bennünk a cseppet sem könnyű kérdések, amelyeket az Ablak a tengerre a lehető legtermészetesebben, legszebben és legemberibben válaszol meg. Miguel Ángel Jiménez a saját édesanyjának állít emléket e filmmel, és őszintén, reménnyel s hálával eltelve mesél életről, boldogságról, szerelemről, szembenézésről, veszteségről és az egymásra való támaszkodás falakat megmozgató erejéről.

Mindez természetesen egyértelműen azt jelenti: az Ablak a tengerre érzékeny és érzelmekkel teli film, ám fontos hangsúlyoznom, hogy nem nyomasztó, nem túlcsorduló és nem hatásvadász. Ellenben hatásos. Részben azért, mert Maria szerepében a legendás színésznőt, Emma Suárezt láthatjuk, s élete egyik legmegindítóbb alakítását. Az eddigi pályafutása során hat Goya-díjra jelölt (amelyből hármat meg is nyert) Emma Suárez, aki elképesztően csodálatosan játszotta Pedro Almodóvar Julieta (2016) című filmjének főhősét, erőteljes jelenlétével nemcsak viszi a hátán, de uralja is a filmet, és ami talán a legfontosabb: közel enged minket a karakteréhez, s azt is engedi, hogy vele érezzünk. Hozzá hasonlóan árnyalt és összetett a Stefanoszt megformáló Akilas Karazisis játéka; visszafogottsága, mélyre ható tekintete, szelídsége kifejezetten otthonossá teszik a közös jeleneteiket, s azt mutatják: Maria az ő oldalán tényleg otthonra talált, s a lehető legjobb helyen van.

Ez a hely pedig nemcsak biztonságot nyújtó, de végtelenül gyönyörű is. Nisyros szigete maga a földi paradicsom, amely azonban Gorka Gómez Andreu kameráján át nézve egyáltalán nem olyan, mintha „lelépett” volna egy képeslapról. Az operatőr mindvégig kényesen figyel rá, hogy ha festői kompozíciókat, vizuális metaforákat mutat is, a környezet valódi, emberi arcát láttassa. Azt az arcot, amelybe Maria minden kétsége, elcsigázottsága és félelme ellenére bátran belenéz. Ezt a valódi, emberi hatást erősíti Pascal Gaigne zenéje, amely nem tolakodik, hanem szinte mesél – különösen akkor, amikor nem aláfestésként, hanem a cselekmény részeként hangzik fel.

Mind ez idáig csak dicsértem a filmet, és a helyzet az, hogy nem is nagyon tudok mást tenni, hiszen az Ablak a tengerre minden elemében átgondolt és precíz. Miguel Ángel Jiménez ügyesen bánik a kényes témával, a feszültséggel és a néző érzelmeivel, s még véletlenül sem esik abba a hibába, hogy direkt megríkasson minket. Arra viszont erősen törekszik, hogy bevonjon és elgondolkodtasson minket. És merészen szögezi nekünk a kérdést: a te ablakodból most mit látni?

Az Ablak a tengerre az HBO GO-n látható.

A szerző további cikkei az Eszter és a filmek oldalon olvashatók.

1645 megtekintés.

Related posts:

A halál ígérete a boldogság útja? – Remény-premierkritika Véletlenek nincsenek – Végzet és kezdet (2019) – kritika Üres provokáció vagy elbűvölő tanmese? – Senki (2019) – kritika Jövő nélkül – Húszévesen meghalsz (2019) – kritika Szeretnivaló, végtelenül emberi dramedy – Egy kis bökkenő (2019) – kritika A harminchoz közel, gyermekbőrben – Dicsőséges napjaim (2019) – kritika