Teljesen véletlenül akadtam rá a Látlak, vagyis I See You című filmre. Több helyen ajánlották, dicsérték, gondoltam, megnéztem, mire fel ez a hype. Jól tettem, a 2019-es mozi messze átlagon felüli, és bőven tartalmaz meglepetéseket.
Horrorfilmet szerettem volna ráadásul nézni, de ennél jóval többet kaptam. Egy horroremelekkel tarkított drámai thriller, talán ez a legjobb „műfaji besorolás”. Mert bár hihetnénk a plakát vagy trailer alapján, hogy itt bizony az ijesztgetésé lesz a főszerep, ez koránt sincs így.
A filmet három önálló részre lehet osztani. Az első részben megismerkedünk a Harper családdal, legfőképp a Helen Hunt által játszott Jackie-vel, akiről kiderül, hogy hűtlen volt, ezért épp nincs minden rendben otthon. Ha ez nem lenne elég, ráadásul furcsa dolgokat tapasztalhatunk a házban, amelyekre látszólag nincs logikus magyarázat. A férj ( a George Clooney-hangú Jon Tenney) egyébként is elfoglalt, ő a helyi rendőr, aki a városban garázdálkodó sorozatgyilkos után nyomoz.
A mozi második önálló része felfedi az első rész legtöbb rejtélyét, ráadásul elképesztően jól elmesélve. Így jutunk el a harmadik, befejező etaphoz, amelyben az első két szál ötvöződök, és a végkifejletig minden kérdésre választ kapunk.
Tulajdonképpen ez lehetne akár kritika is, de ebben az esetben szerintem abszolút pozitívum. Nincs más dolgunk, mint hátradőlni, és élvezni a látottakat. Mindenre választ kapunk, kerek a történet.
A filmet Adam Randall rendezte, a forgatókönyvet pedig Devon Graye jegyzi. Nem nagy gond, ha egyikről sem hallottunk, ez az első nagyobb dobásuk, és valószínűleg nem az utolsó. Jól vezetik a történetet, jók a vágások, ötletes a rendezés. A zene számomra néha sok volt, talán nem sértő, ha kijelentjük, Helen Hunt arcán kívül a zene az egyetlen horrorisztikus elem a filmben. Érhetetlen, hogy miért néz ki így a mindössze ötvenhét éves színésznő. Szó szerint felismerhetetlenre botoxolta magát, én csak a film közepén realizáltam, hogy ő az. A filmben vannak kisebb logikai hibák, amelyeket nem tudok hova tenni. Az egyik ilyen SPOILER, hogy az elején megjelenő biciklis srác mitől repül fel az égbe. Tudja erre valaki a választ? SPOILER VÉGE.
A Látlak! nem véletlenül lett 2019 egyik legjobbja a műfajában: az elejétől magával ragad, aztán az ember csak kapkodja a fejét. A film ötletes és megborzongatja a nézőt, számomra mindig azok a legijesztőbb filmek, amelynek alapja bárkivel megtörténhet, így nyilván velem is.
Úgy gondolom, nagy előny volt, hogy nem tudtam semmit a filmről, így teljesen váratlanul értek a történések. Mindenkinek azt ajánlom, ha még nem látta, hogy ne olvasson utána, ne nézzem meg semmi ráutaló anyagot, úgy nagyobbat fog ütni.
Mindent összevetve a Látlak egy nagyon kreatív és tetszetős thriller, amely kellemesen kikapcsol másfél órára.
A film az HBO műsortárában található, magyar szinkronnal.
A trailer:
2614 megtekintés.
0 comments