Következő rovatunkban a mai naptól fogva filmtörténeti érdekességekről, évfordulókról emlékezünk meg.
78. születésnapja alkalmából köszöntjük az Emmy-és Oscar-díjas Barry Levinson amerikai filmrendezőt, forgatókönyvírót, producert. Ő rendezte többek között az Esőember; az Amikor a farok csóválja…; a Jó reggelt, Vietnam!; a Sleepers-Pokoli lecke; a Dr. Halál; a Zaklatás; és A gömb című filmeket.

1943. április 6-án, kereken 77 évvel ezelőtt jelent meg Antoine Jean-Baptiste Marie Roger de Saint-Exupéry francia író és pilóta legismertebb műve: A kis herceg (Le Petit Prince). Magyarországon 1957-ben jelent meg először magyar kiadásban, Zigány Miklós fordításának köszönhetően, majd rögtön 1958-ban egy másik változatban, Vámos Pálné tollából. Egyik verzió sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, míg végül 1970-ben elnyerte „végleges formáját”, Rónay Györgynek köszönhetően. Az igazán nagy ismertség és siker csak ezután következett be a regény hazai olvasóinak körében. Azóta persze ismét számos variánsa látott napvilágot a történetnek, szerte a világban, de az üzenete mit sem veszített jelentéséből és értékéből.

28 évvel ezelőtt hunyt el (Исаак Юдович Озимов/Iszaak Judovics Ozimov) Isaac Asimov, orosz származású amerikai író és biokémikus. Ismertté tudományos-fantasztikus és tudománynépszerűsítő művei tették. Több, mint 1600 esszé, közel 500 kötet, és 90000 levél fűződik a nevéhez. Legismertebb művei között szerepel az: Én, a robot (1950); és A két évszázados ember (1976), amelyeket meg is filmesítettek. Előbbit Will Smith, utóbbit a néhai Robin Williams főszereplésével. Asimov rettegett a repüléstől, nem tudott úszni és kerékpározni sem, viszont autót vezetni megtanult. Magas intelligencia hányadossal bírt, tagja volt a Mensa-nak. Halálának igazi okát csak 2002-ben hozta nyilvánosságra felesége, Janet Asimov, méghozzá életrajzi könyvében. Férje halálát az AIDS szövődményeként fellépő szív-és veseelégtelenség okozta. Egyik bypass műtétje során vérátömlesztéssel kapta el a HIV vírust. Asimov 1992-ben, 72 éves korában hunyt el.

65 éves lett a mai napon Michael Rooker, amerikai színész. Láthattuk őt a The Walking Dead, és a CSI: Miami helyszínelők című sorozatokban, valamint A galaxis őrzői-filmekben. Emlékezhetünk rá többek között a Mint a villám; a Cliffhanger: Függő játszma; Henry: Egy sorozatgyilkos portréja; A csontember; a Lángoló Mississippi; A hatodik napon; vagy a Hipervándor című filmekből. Boldog születésnapot kívánunk!

8 feleségétől 11 gyermeke született Hollywood egykori gyereksztárjának, aki az eltelt évek alatt Emmy-, Golden Globe-, és Oscar-díjas filmsztárrá avanzsált. 2014-ben, ezen a napon, 93 évesen hagyta itt a földi létet Joseph Yule Jr. (művésznevén Mickey Rooney). Láthattuk őt többek között az Álom luxuskivitelben; a Bill; a Fekete Villám; vagy az Éjszaka a múzeumban című filmekben.

És egy kis érdekesség, amolyan filmtörténeti csemege: 52 éve mutatták be Amerikában, Stanley Kubrick 2001: Űrodüsszeia című filmjét, amelyhez az alapot Arthur C. Clarke azonos című sci-fi regénye biztosította. A magyarországi bemutatóra jóval később, 1979. március 22-én került sor. Stanley Kubrick sajnos már 1999 óta nincs közöttünk.

Összeállította, a képeket készítette: Aleva Zoli
Borító:MNF
593 megtekintés.
0 comments