A Netflix nemrég mutatta be a Társadalmi dilemma címet viselő dokumentumfilmjét, amely nagyon fontos problémával, a szociális média veszélyeivel foglalkozik. 

A közel másfél órás dokumentumfilm megpróbálja szemléltetni, hogy hogyan működnek az interneten jelen levő legnagyobb óriáscégek, természetesen elsősorban a szociális média platformokra koncentrálva. A Google, a Facebook, a Twitter, az Instagram, a Pinterest és hasonló cégek ex-munkatársai beszélnek arról, hogy hogyan járultak hozzá a munkához, miként segítették eme gigavállalatokat abban, hogy a felhasználó, vagyis mi minél több időt töltsünk az adott helyen. A Netflix saját gyártású produkciójában kiderül, hogy mindegyik fejlesztő hitt abban, hogy jobbá teheti az emberek életét, de elmondásuk szerint idővel ráeszméltek arra, hogy veszélyes lehet a munkájuk a társadalomra. 

A dokumentumfilm egyik nagy erőssége, hogy az ebben az iparágban dolgozó emberek krémje nyilatkozik a témáról. Ilyen többek között Justin Rosenstein, aki a Facebook “like” gombjának egyik fő megalkotója.

Nem csupán egy megszokott, szikár tényeken alapuló tartalmat nézhetünk meg, hanem kvázi kisfilmeken keresztül próbálják nekünk szimulálni, hogyan is őrölnek a szociális média vaskerekei. Hogy miket látunk, hogy milyen értesítéseket kapunk, hogy melyik hírről értesülünk először, tehát tulajdonképpen az algoritmus működésébe engednek kicsit betekintést nyerni. 

A társadalmi dilemma rendkívül érdekes dokumentumfilm, de szerintem főleg csak azoknak, akik nem jártasak ebben a témában. Véleményem szerint nem tartalmaz sok olyan információt, amit ne tudtunk vagy sejtettünk volna. Ilyen többek között, hogy gyűjtik a felhasználói adatokat, hogy személyre szabott tartalmakat kapunk, hogy ezek az óriáscégek a napjaink részei, illetve ráhatással vannak az életünkre. 

Az én bajom ezzel az egyébként különleges tartalommal, hogy rendkívül egyoldalú. A filmben nagyjából három perc alatt ledarálják azt a részt, hogy miért jó a szociális média, hogy milyen pozitív hozadékai vannak, de ez egyrészt kevés és felszínes, másrészt borzasztóan aránytalan ahhoz képest, amennyit a sötét oldalával foglalkoznak. Mindenki tudja, hogy a mérték a fontos, és hogy függőséget okozhat. Tudjuk, hogy a like gomb milyen fontos tényező lett az életünkben, azt is, hogy bizony vannak olyan emberek, akik depressziósak lehetnek azért, mert egy adott feltöltött tartalmukra kevesebb “tetszikelés” jött, mint várták. 

Ugyanakkor arról kevés szó esik, hogy a szociális média térhódítása a modern generációk velejárója. Egészen biztosak voltak olyanok, akik méltatlankodtak, hogy az “jaj, ezek a fiatalok túl sokat hallgatják ezt az új találmányt, a walkmant”, vagy hogy “ej, ez a gyerek túl sok modern irodalmat olvas, ahelyett, hogy a Bibliát bújná”. Ez minden generáció esetén aktuális “probléma”, a lényeg, hogy tudni kell arról, hogy miről szól ez az egész, hogy milyen veszélyeket rejt magában, és napi vagy heti hány óra “mobilozás” lesz már káros az adott egyén számára. 

A dokumentumfilm végkicsengése sem tetszik, mert egészen egyszerűen nem realisztikus. Nagyjából mindegyik, egykor a szociális médiában magas pozícióban dolgozó interjúalany elmondja, hogy az egyetlen megoldás, ha megszüntetjük a jelenlétünket a szociális világban, és töröljük magunkat mindenhonnan. Én pedig úgy gondolom, hogy pont ebben a koronavírusos nehéz időkben rendkívül fontos, hogy az ember ne egymaga ücsörögjön otthon a sötét szobájában, hanem legyenek társas kapcsolatai. A karantén és mindenféle korlátozások miatt épp a szociális média platformjai lehetnek erre az ideális eszközök, hogy az arra hajlamos emberek ne kerüljenek mély depresszióba. Ebben az esetben a közösségi média igenis lehet jótékony hatású. Fel lehet használni az internetet olvasásra, új lehetőségek feltérképezésére, tudásunk gyarapítására, régi barátokkal történő kommunikációra. Egy kattintásra van a Youtube és a többi videómegosztó platform, a Netflixről és társairól nem is beszélve. 

A veszély a mértéktelenségen van, és természetesen a clickbaitas, fakenews-os tartalmakon, amelyeknek rengeteg ember nem olvas utána, és segít a terjesztésében. Ostoba összeesküvés-elméletek, gyíkemberek és hasonló tartalmak tömkelege van fent az interneten, és a rohanó világban sokan nem veszik a fáradtságot, hogy ellenőrizzék, ezáltal futótűzként terjednek sajnos. A megosztásukkal pedig maguk segítik elő az álhírek kontrol nélküli térnyerését, ami rendkívül kártékony a társadalomra nézve. 

Folyamatosan mindenhol ezt hallom, hogy a közösségi média mennyire rossz, meg a Google maga az ördög, mert adatokat gyűjt rólunk. Egyrészt ezzel tisztában van mindenki, úgy értem, akkor is adatokat gyűjtenek, ha valaki nem akarja. Én ezt már nagyon régóta elfogadtam, és nem igazán látok veszélyforrást abban, hogy a szociális médiában vagy interneten általam megkeresett, lájkolt, érdeklődési körömbe tartozó tevékenységeimből adatokat nyernek ki. Teljesen logikus, hogy a cégek érdeke, hogy minél többet legyen valaki az adott platformon. Több idő, több lehetséges reklámot jelent, több eladást, ezáltal több bevételt. Logikus, hogy olyan algoritmus dolgozik a háttérben, amely ezt elősegíti. Hogy miért nem baj ez szerintem? Azért nem, mert ha már reklámot tolnak a “képembe”, akkor legalább olyat tegyenek elém, amely érdekelhet. Facebookon, Instagramon és a többi hasonló közösségi médiában is az adatok gyűjtése arra szolgál, hogy olyan tartalmat kapjunk, amely érdekelhet. Én kézilabda-edző vagyok, ezért érdekelnek az ilyen bejegyzések, videók, képek, ha az Instagram és társai csupa lengőteke tartalmat tenne elém, akkor elveszíteném az érdeklődésemet, és kilépnék. És valószínűleg a lengőtekések is így vannak a kézilabdázással.  Én úgy vagyok vele –  és valószínűleg kisebbségben vagyok ezen véleménnyel -, hogy az adatok gyűjtése nem feltétlen rossz dolog, hiszen a személyiségünkhöz, attitűdjeinkhez, az érdeklődési körünkhöz kapunk tartalmat, és naiv aki azt hiszi, hogy nincsenek róla információk valahol “elmentve” a világon. Akkor már legyenek hasznosak. 

Én magam (ezen sorok írója) sosem tagadtam, hogy mobil/internetfüggő vagyok, és ezt nem magyarázhatom az általam kezelt oldalakkal vagy honlapokkal. Instagram, Facebook, Tiktok, szinte minden fontosabb szociális platformon fent vagyok, és igen aktívan posztolok. Azon kapom magam, hogy fél percre lerakom a telefont, és máris nézném, hogy történt-e valami az elmúlt 30 másodpercben. Persze, hogy nem történik. Ugyanakkor ennek a ténynek a felismerése segít abban, hogy “leszokjak a szerről”, ha nem is teljesen, de mérsékelni tudjam az internetezés összidejét. Mindenkinek tanácsolom, hogy vizsgálja magát, nézegesse a képernyőidejét, és figyelje meg, hogy mennyi a hasznos szörföléssel eltöltött intervallum, és mennyi az időpazarló és teljesen felesleges, akár órákig eltartó “scrollozás”. 

Jeff Orlowski amerikai rendező filmje érdekes témát feszeget, és aki nem annyira ismeri a közösségi média működését, egészen biztosan néha tátott szájjal fogja nézni azt, és elgondolkodik, hogy kell-e ennyit a “neten lógni”. Ha a Társadalmi dilemma ezt el tudja érni az emberek egy jó részénél, akkor már nem volt hiábavaló a megnézése.

A végére összegyűjtöttem a kedvenc idézeteket a dokumentumfilmből, amelyek valóban elmélkedésre ösztönözhetik az elménket. 

“Ha a mostani helyzet folytatódik még 20 évig, valószínűleg leromboljuk a világ demokráciáit. Valószínűleg elpusztítjuk a civilizációt a szándékos tudatlanságunkkal.”

 “Illegálissá kellene tenni. Ez nem radikális javaslat. Más piacoknál is megtörténik. Illegális a szervkereskedelem. Illegális a rabszolga-kereskedelem. Mert elkerülhetetlenül pusztító következményekkel járnak, amelyben egy fa pénzügyileg többet ér holtan, mint élve, olyan világban, ahol egy bálna többet ér holtan, mint élve.”

 

A dokumentumfilm trailere:

715 megtekintés.

Megosztás:

0 comments

XHTML: You can use these tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>